Orvosi Hetilap, 2001. január (142. évfolyam, 1-4. szám)
2001-01-07 / 1. szám - Kardos Mária: Szövődménymentes műtét aktivált, rekombináns VII. faktor alkalmazásával súlyos, IX. faktor inhibitoros B-haemophiliás gyermekben
HÍREK Pályázati felhívás A Főv. Szent István Kórház Papolczy Ferenc kórházi szemész-főorvos emlékére pályázatot hirdet. Pályázni lehet: elsősorban szemészeti tárgyú, másodsorban a rosszindulatú daganatokkal foglalkozó elméleti vagy gyakorlati jellegű, még közzé nem tett, lehetőleg új témájú, gyógyítást előbbre vivő tudományos értékű munkával. Az onkológia körébe tartozó munkák közül, először csak azok nyernek díjazást, amelyek szemészeti vonatkozásban érintettek. A pályázat jeligés. A jeligés lezárt borítékban kell a pályázó nevét, munkahelyét, lakását és születési évét elhelyezni. Pályázhat: magyar állampolgárságú, munkaviszonyban álló szakorvos, vagy szakorvos által vezetett csoport, valamint az onkológia területén dolgozó egyéb diplomás. Nem vehetnek részt akadémikusok és orvostudományok doktorai. A pályamunkákat 2001. október 1-ig kell megküldeni 3 példányban, magyar nyelven a Főv. Szent István Kórház titkárságára (1096 Budapest, Nagyvárad tér 1.). Ezen alapítvány lehetőséget ad fiatal szemorvosok külföldi kongresszusi részvételének támogatására, amennyiben az illető a fenti témában e tárgyévben előadást tartott. A kérelmeket a munkahelyi vezető javaslatával, az előadás rövid kivonatának melléklésével 2001. október 1-ig kell a fenti címre eljuttatni. A kongresszusi részvételi támogatás elbírálása a pályázatokkal egyidőben történik. A pályadíjakat Papolczy Ferenc dr. születésének évfordulóján (2001. november) adják át. A Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaság, a Magyar Rehabilitációs Társaság Gerontológiai Szekciója és a Budapest Főváros Péterfy Sándor utcai Kórház- Rendelőintézet „Prof. Dr. Baráth Jenő pályájáról, különös tekintettel az életbiztosításra Korányi Sándor tanítványáról születése 105. évfordulóján”címmel tudományos emlékülést rendez. Időpont: 2001. január 30., kedd, 14 óra Helyszín: Budapest, VII. ker., Péterfy Sándor u. 8-20., IV. em. Díszterem Üléselnökök: Lengyel Gabriella dr. Vértes László dr. Program Megnyitó: Dr. Ferenczi István Köszöntő: Prof. Dr. Fehér János Üdvözlések: Gács Gyula dr. Rónaszéki Aladár dr. (Leuven) Regius Ottó Előadások: Horváth Imre dr., Vértes László dr., Dr. Baráth Jenő professzor az életbiztosításról Vértes László dr., Horváth Imre dr.: Dr. Baráth Jenő professzor pályája Koczor Andrea dr., Vértes László dr.: Antihypertensivumok geriátriai osztályra utaltak anamnesisében Prof. Dr. Fehér János zárszó XII. kerületi egészségügyi intézmény hosszú távra bérbe adja 1300 nm területű épületszárnyát egészségügyi tevékenység céljára. Bővebb információ: 06 30/9915-325-ös telefonszámon Tóth Katalinnál vagy E-mail-en: it@britannica.com Psoriasis, ekcéma, herpes igazán hatékony kezelésére ITCH STOPPERTM ORKI által minősített speciális amerikai thermotherápiás készülékek kaphatók. „A hatékonyság 91,4%” egy klinikai teszt eredménye. Keressék a patikákban. A patikák a Phoenix Pharmatól rendelhetik meg. Kérjük, ajánlják betegeiknek! Bőrgyógyászokat és háziorvosokat keresünk a készülék bevezetésének elősegítésére. BIOPTRON lámpák javítása, bérbeadása! SAX Kft., Tel: 409-3643 A Magyar Szabadgyökkutató Társaság 2001. évi kongresszusát Pécsett rendezi 2001. április 5-6-7-én. A konferenciára előadások bejelenthetők a társaság elnöke, Prof. Dr. Fehér János címén (Országos Belgyógyászati Intézet, 1088 Budapest, Szentkirályi u 46. Tel./Fax: 317-4548) 2001. január 31-ig. További információk a konferencia titkárságán kérhetők (Bárkovits Sarolta SE ÁOK II. Belgyógyászati Klinika, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 46. Tel: 266-0926/5537, Fax: 317-4548). A Magyar Életbiztosítási Orvostani Társaság (MÉBOT) soron következő VI. kongresszusát a Lengyel Életbiztosítási Orvostani Társasággal közösen szervezi Balatonaligán, 2001. június 1-2-án. A konferencia nyelve: magyar, német, angol. Az életbiztosítással kapcsolatos előadások bejelenthetők egyoldalas (magyar és angol nyelvű) összefoglalóval, a társaság elnökénél, Prof. Dr. Fehér Jánosnál (Országos Belgyógyászati Intézet, 1088 Budapest, Szentkirályi u. 46. Tel./Fax: 317-4548) 2001. február 28-ig. További információk a konferencia titkárságán kérhetők (Ambrus Gábor, Tel./Fax: 215-8039). PÁLYÁZATI HIRDETMÉNYEK A Szent Margit Kórház Központi Radiológiai Osztályára radiológus szakorvost keres. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés: Szent Margit Kórház, 1032 Budapest, Bécsi út 132. Központi Radiológiai Osztály: Dr. Kárpáti Edit osztályvezető főorvos A Szent László Kórház (1097 Budapest, Gyáli út 5-7.) felvételt hirdet III. sz. Belgyógyászati Osztályára 1 fő belgyógyász szakorvos számára, határozott időre. Gasztroenterológiai és endoscopos jártasság szükséges. Pályázati feltétel: MOK-tagság, magyar állampolgárság. A pályázatokat dr. Szalka András orvos igazgatóhoz, illetve a Humánpolitikai osztályon lehet benyújtani a megjelenést követő 30 napon belül. A hajdúszoboszlói Egészségügyi Intézmények igazgató főorvosa pályázatot hirdet iskola-fogorvosi állás betöltésére. A munkakör 2001. január 1 -jétől pályázható. Bérezés: a Kjt. szerint. Érdeklődni személyesen az igazgató főorvosnál, vagy az 52/361-167-es telefonszámon. 54