Orvosi Hetilap, 2003. szeptember (144. évfolyam, 36-39. szám)

2003-09-07 / 36. szám - Emed Alexander: Magyar orvosok Bécsben

Orig. 1931, 123, 129. - 4. Jancsó, N.: Zbl. Bakt. I. Abt. Orig. 1934, 132, 257. - 5. Jancsó, N., Novák, E.: Zbl. Bakt. I. Abt. Orig. 1935, 134, 76.- 6. Jancsó, M.: A kemoterapeutikumok hatásmódja. Aka­démiai pályamunka. Szeged, 1943. - 7. Jancsó, M.: Orv. L. 1947, 3, 1025. - 8. Jancsó, N.: Nature (London), 1947, 160, 227. - 9. Jan­csó M., Jancsó M.-né: Kíséri. Orvostud. 1949, 2. Különsz. 15. - 10. Jancsó, N.: Speicherung, Stoffanreicherung im Retikuloendothel und in der Niere. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1955. - 11. Jancsó, N., Jancsó-Gábor, A.: Arch. exp. Path. Pharmak. 1959, 236, 142. - 12. Jancsó, N., Jancsó-Gábor, A.: Naunyn-Schmiedeberg's Arch, exp. Path. Pharmak. 1960, 238, 83. - 13. Jancsó M.: Orv. Hetik, 1965, 106, 289. - 14. Selye, H.: Foreword's In: Gábor, M.: Pat­hophysiology and Pharmacology of Capillary Resistance. Akadé­miai Kiadó, Budapest, 1974. - 15. Szentágothai, J.: Acta Physiol. Hung. 1987, 69, 263. Gábor Miklós dr. ORVOSI HETILAP 1791 2003 ■ 144. Magyar orvosok Bécsben Lichtenberg Kornél (1848-1933) A Lichtenberg család több kiválósággal gazdagította a ma­gyar szellemi életet. Lichtenberg Kornél orr-fül-gégész tanár volt Pesten: a századforduló forrásai, a „Szinnyei" és a „ Hőgyes", részletesen számoltak be életéről és munkáiról. Halála után azonban elfelejtették és még csak nekrológ sem jelent meg róla. Az alábbi megemlékezéssel ezt a hi­ányt szeretném pótolni. Lichtenberg Kornél Szegeden, a szabadságharc idején, zsidó családban született (később, felnőtt fejjel katalizált csupán). Középiskolai tanulmányait szülővárosában, Pes­ten és Pozsonyban végezte. Utóbb a pesti egyetem orvosi fakultására iratkozott be és Bécsben promoveált 1873- ban. Politzer Ádám, a második bécsi iskola hírneves magyar származású tanára avatta be az etológia alapismereteibe. Lichtenberg 1874-ben Budapesten telepedett le mint fül­orvos. Gazdag irodalmi tevékenységet fejtett ki, és tanul­mányai már 1875-től kezdve megjelentek a Gyógyászat, va­lamint az Orvosi Hetilap hasábjain. 1887-ben hosszú tanul­mányútra indult, és felkereste Európa nevezetes orr-fül­­gége klinikáit. Részt vett az amerikai fülorvosok 13. ván­dorgyűlésén, és erről az Orvosi Hetilap 1881-es évfolyamá­ban számolt be. 1882-ben, etológiai munkássága elismeré­seképpen magántanári kinevezést kapott, a következő év­ben pedig részt vett a pesti Általános Poliklinika megalapí­tásában, amelynek 12 évig volt titkára. Ugyancsak 1883- ban nevezték ki a Rókus Kórház rendelő orvosává. Lichtenberg igen kiterjedt tevékenységet fejtett ki a közegészségügy szolgálatában. Alapító tagja volt a Buda­pesti Királyi Orvosegyesületnek, az Országos Közegészségi Egye­sületnek és a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulatnak. 1893- ban alakult meg A Magyar Gége- és Fülorvosok Egyesülete, amelyben Lichtenberg Kornél töltötte be a könyvtárosi tisztséget. 1894-ben a Poliklinika igazgatójává nevezték ki, egyúttal a király a Ferenc József-rend lovagkeresztjével is kitüntette. 1906-ban Lichtenberg Mindszenti előnévvel magyar nemesi címet is kapott. 1897-ben Böke Gyula, a fülészet tanára 65 éves korában nyugalomba vonult, és a 16 évvel fiatalabb Lichtenberg lett az utóda. Kettejüket barátság kapcsolta össze. A Buda­pesti Királyi Orvosegyesületen belül 1899-ben alapították meg az Otológia Szakosztályt, ahol Böke töltötte be az elnö­ki tisztet és Lichtenberg volt az alelnök. A fülészek nem­zetközi kongresszusát 1909-ben Budapesten tartották. Az elnöki tisztséget itt is Böke Gyula, a nyugalmazott tanár töltötte be, de az ülésvezetés feladatát Lichtenberg Kornél látta el. Böke halála után (1918) Lichtenberg lett a magyar etológia első számú szakembere Pesten. Híven követte a - jobbára honfitársai által képviselt - második bécsi oto­­laryngologiai iskola tanait. Tanulmányai a magyar és a né­met szaklapokban jelentek meg. 1888-ban Berlinben, a neves Hampel Verlagnál látott napvilágot a fülbetegségek kezeléséről írott könyve, Die Ohrenkrankheiten, deren Verhü­tung und hygienische Behandlung címmel. Hosszú és sikerek­ben gazdag pályafutása során nem tett nagy felfedezése­ket, de európai szinten gyakorolta az etológiát és nevelte a fiatalokat. 1913-ban vonult nyugdíjba. 1924-ben az idős Lichtenberget újabb megtiszteltetés érte: egészségügyi fő­tanácsosi címmel tüntette ki a király. 85 éves korában hunyt el. Fia, Sándor a húszas években kivándorolt Ber­linbe, ahol az urológia európai hírű tanára lett. Nobel Edmund (1883-1946) Nobel Edmund, a második bécsi iskola egyik kiváló gyer­mekgyógyásza, zsidó származása miatt 1938-ban menekül­ni kényszerült Ausztriából. Ettől fogva haláláig Angliában dolgozott. Nobel Edmund igen híres rabbicsalád sarjaként, Esztergomban született. Az érettségi után Bécsben iratko­zott be az orvosi fakultásra és 1910-ben promoveált. Gya­korlati képzését a würzburgi egyetem belgyógyászati osztá­lyán kezdte meg, de rövid időn belül a breslaui egyetemi gyermekklinikán találjuk. A következő évben, 1911-ben visszatért Bécsbe, ahol a neves gyermekgyógyász, Clemens von Pirquet asszisztense lett. 1930-ig maradt Pirquet mellett. Rendkívül sokat publikált osztrák és német szaklapokban. Az első világháború idején katonaorvosként tevékenyke­dett, bátorságát, kitartó munkáját számos kitüntetéssel, egyebek között a Signum Laudisszal és Ferenc József-renddel honorálták. A háború után Pirquet-vel együtt ő szervezte meg azt az amerikai segélyt, amely 400 000 alultáplált oszt­rák gyermek életét mentette meg. Nobel nagyon szerette és tisztelte főnökét és mesterét. 1921 -ben kis füzetben ismer­tette Pirquet elméletét a csecsemők táplálkozásáról. Ez a munka később angol és francia fordításban is megjelent. 1923-ban a második kiadás előkészítésében maga Pirquet is részt vett. 1926-ban lett rendkívüli tanár a bécsi egyete­men. Második könyve 1928-ban jelent meg, Prophylaxe der wichtigsten Infektionskrankheiten des Kindesalters címmel. A Pfaundler-Schlossmann-féle gyermekgyógyászati kézikönyv­ben ő írta a pylorus stenosisról szóló fejezetet. 1930-ban kinevezték a Mauthner-Markhof Gyermekkór­ház igazgatójává. Tovább folytatta irodalmi munkásságát, főképpen a belső elválasztású mirigyek működésével fog­lalkozott. 1935-ben a pajzsmirigy betegségeiről írt könyvet Schilddrasenerkrankungen im Kindesalter címmel, Werner Kornfeld és Alexander Ronald társszerzőkkel. 1937-ben újabb munkája jelent meg Bécsben: Innere Sekretion und Konstitution im Kundesalter: Physiologie, Pathologie und Klinik címen. Nobel csupán 8 évig vezethette a gyermekkórhá­zat, mivel 1938-ban a német megszállás idején menekül­nie kellett Ausztriából. Először Albániában, Tiranában ta­lált menedéket, majd Angliába utazott. 1939-ben érkezett meg Londonba. Előbb a Hammersmith, majd a London Kór­házban dolgozott. 1941-ben nosztrifikálták osztrák diplo­máját, és a Queen Mary Kórházban, illetve a Paddington Gyermekkórházban működött mint gyermekorvos. 63 éves korában hunyt el, neve feledésbe merült.

Next