Orvostudományi Szemle, 1927 (2. évfolyam, 1-12. szám)

1927-01-01 / 1. szám

csoport: . szám. ^ 7' / Lapunk második évfolyamát kezdi jelen számával. Az elmúlt év folya­mán ismételten megjelentünk orvostársaink asztalán, ismételten felhívtuk figyelmüket lapunkra, amely a magyar, sőt mondhatjuk, a külföldi orvosi szak­lapok között is páratlanul áll. Tizenegy hónap ernyedetlen munkája után bizton hihetjük, hogy lapunk a magyar orvosközönsség széles rétegei előtt ismeretlen nem maradt s ezért lapunk céljának ismertetését rövidre foghatjuk. Az „Orvostudományi Szemle“ úgynevezett „referátum-lap", melynek célja a kül­földi szaklapokban megjelent közlemények ismertetése. Ezen célnak igyekez­tünk eleget tenni az elmúlt évben és ezen célnak fogunk eleget tenni­ még foko­zottabb mértékben az eljövendő év folyamán. Előfizetőink igen tekintélyes száma megerősít azon nézetünkben, hogy az „Orvostudományi Szemle" meg­indításával a magyar irodalomban mutatkozó nagy hiányt sikerült betölteni és kérjük olvasóinkat, minél nagyobb számban lépjenek be előfizetőink sorába, hogy feladatunkat lapunk terjedelmének és az ismertetendő anyagnak bővíté­sével, minél tökéletesebben oldhassuk meg. Nem mulaszthatjuk el ez alkalommal, hogy úgy a magyar orvosi olvasó­­közönség, mint a magunk nevében, köszönetet mondjunk lapunk szerkesztői­nek és munkatársi karának, kik önzetlen, buzgó munkájukkal egy ily irányú lap megalapítását lehetővé tették. Lapunk terjedelmét 1927. januárjától 100 oldalra emeljük s ezt esetleg csak a nyári hónapokban csökkentjük 81 oldalra, viszont ha szükségesnek mutatkozik, 100 oldalnál is többet fogunk adni. A feldolgozott anyag mennyiségéről jelen számunk is megfelelő tájékozódást nyújt s az a jövő évben az angol és amerikai irodalom bekapcsolásával lényegesen bővülni fog. Az „Orvostudományi Szemle" összegyűjtött füzetei az olvasónak pontos tájé­kozódást fognak nyújtani mindenkor az orvostudomány haladásáról az egyes szakok keretein belül is. A szigf­űi TUDOMáNYeGYETEM ----­l fír­ás:l 3dfis^6r 3í.vd­tsnirstternft Könyrtár* /£^M -----------—a........-r—~ ff ~% A Leli. eaptí:_'!L‘.-?---“-L-31—- . j» el 2

Next