Ötlet, 1983. január-június (2. évfolyam, 1-26. szám)

1983-02-03 / 5. szám

­­r ötlet 83 TARTALOM 4 H­ÍR­LAP 5 VENDÉGLÁTÓ KÜLKERESKEDŐK „Azt hiszem, hogy lesznek, akik követik ezt a példát 6 VENDÉGCSALOGATÓ „A jó szakemberek önállósulása nem veszteség a szakma szempontjából” 7 NEHÉZ GYEREKKOR „Az ugyanis, hogy »nem tudok fizet­ni«, nem lehet indok” KEDVEZMÉNYEK A VENDÉGNEK 9 TAKARÉKOS BŐSÉGSZARU „A vendégek azt hiszik, hogy halálra eszik magukat” GYERMEKTÁNYÉR „A kis vendégek kosztoltatása nem ráfizetéses, sőt szerény nyereséget is hoz” 11 BÓBITÁSOK LESZÜNK? „Egy-egy adag 2-3 perc alatt tálalható” 12 PÖRKÖLT A LÁNCBAN „Úgy hírlik, hogy a legdrgább étel ára sem haladja meg a 15 forintot" 13 ÖTLETMECCS 16 TÁRSULÓ MŰVÉSZEK „A Képző- és Iparművészeti Lekto­rátus monopolhelyzete megszűnt” 17 MECÉNÁSOK „A kockázati támogatás után nem kell kamatot fizetni” GMK VAGY PJT? ,,A Polgári Jogi Társaságok létrehozása kevésbé bürokratikus” 18 ELADÓ A BAJNOKSÁG? „A sport lényege az előrelépés; a jobb, az eredményesebb, a nagy­szerűbb keresése, nem pedig...” 19 HORGÁSZBOTBÓL VÍVÓFEGYVER?­ 21 A DÖNTÉS PILLANATA „A szubjektív elemeket, az indokolatlan makacsságot akarják kiszűrni” 25 ROHAM A BÉBI MERŐIKÉRT „Mindenekelőtt a legbőszebb rivális, a BMW vevőinek elcsábítására törekednek” 29 MERRE FORDUL? 30 A BALERINA Címlap: Glósz András ( ÖTLET 83 • Február 3. ) Kedves Olvasónk! Mindannyian szeretünk jókat enni, de hogy ezt megtehetjük-e, nem minden eset­ben rajtunk múlik: ha nincs kedvünk főzőcskézni, beülünk valamelyik étterembe, ott próbálkozunk. E heti címlapsztorinkban arra kerestünk választ, mi a helyzet a vendéglátóiparban ? Munkatársaink és külsős szerzőink azt tapasztalták, hogy az új vállalkozási formák nyomán megpezsdült az élet ebben a mindenki szeme láttára és mindannyiunk részvételével üzemelő ágazatban, számos érdekes kezdeménye­zés figyelhető meg a vendéglátásban. Mindazonáltal, ha már látszanak is jelei szolgáltató és vendég közeledésének, úgy tűnik, messze vagyunk még attól, hogy a fogyasztó a szó eredeti értelmében is valóban szí­vesen látott vendég legyen az éttermekben, presz­­szókban, büfékben. Jóllehet az ágazat árai ma már igazán színvonalasak, s ezért mind többen meggondolják, hogy pénzüket az éttermekbe, más vendéglátóhelyekre vigyék, ma is csak elvét­ve tapasztalható, hogy a ,,vendéglős” futna a pénzünk után. Megdöbbentő, de még jónéhány szerződéses üzemeltető is meg meri tenni, hogy átnéz az éppen zsúfolt étterembe belépő vendégen: meg sem fordul a fejében, hogy az illető esetleg más­kor már nem is próbálkozik. Az okokat kutatva könnyen rájöhetünk: a vendéglátó haszna még mindig sokkal kevésbé függ tőlünk, vendégektől, mint egyéb, a konyhában és az üzleten kívül lejátszódó eseményektől: a vendég az el­kerülhetetlen rossz ebben az ágazatban - tartják sokan, s nyilván olyan megoldá­sokról álmodoznak, amelyek megszüntethetnék ezt az áldatlan állapotot. Számuk­ra nincs ötletünk. Az érdekeltségi rendszer zavaraiból ered feltehetően az is, hogy tapasztalataink szerint továbbra sem igen születnek - vagy születnek újjá - olyan szellemes ven­déglátós ötletek, amelyek értünk vannak. Ha valaki k­inál viszonylag olcsó ételeket is, ország-világ hozsannázik, holott nem tett mást, csupán felidézte emlékezetében a közmondást: ,,sok kicsi sokra megy”. Ha egy üzlet legalább külsőségeiben nagyjából azt nyújtja, amit a nemzetközi vendéglátóipar normaként fogad el, pillanatok alatt felkapott hely lesz. Hogy miért? Mert nem vagyunk elkényeztetve és már a legkisebb figyelmességért, a legapróbb ötletért is hálásak vagyunk. És­­ ezt legalább a nemzetközi tapasztalatok alapján el kellene hinniök a vendéglátók­nak,­­ tudunk még hálásabbak is lenni, például szívesen válunk (válnánk) törzs­­ ­vendégekké, gyakrabban és többet költenénk náluk, ha... Ha például lennének kimondottan a fiataloknak ,­kitalált” - az ő sajátos igé­nyeikre szabott és szükségszerűen viszonylag vékonyabb pénztárcáikhoz igazított­­ vendéglátóhelyek. Vagy, ha például születnének elsősorban a családokat vonzó, háziasszonykímélő vendéglátóipari létesítmények. A sikeres üzletek vezetői, üzemeltetői közül nem egy szereti - nem minden ön­teltség nélkül - azt mondani, hogy valójában nem is kell sok a "Jólmenéshez"­. Nem értünk egyet velük. Aki nem arra törekszik, hogy vendégét jól megkopasztva gyorsan tegyen szert kiugró jövedelemre, hanem arra, hogy tisztességesen, de tartósan megéljen a vendéglátásból, tudja: a vendégért keményen meg kell dol­gozni. Csak remélni lehet, hogy egyre többen tesznek a vendéglátóiparban, akik magukévá teszik ezt a szemléletet. Szakemberek tanúsítják, hogy erre még senki sem fizetett rá. Budapest, 1982. február 1.­ ­

Next