Ózdi Vasas, 1968 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1968-08-23 / 34. szám

1968. augusztus 23. ÓZDI VASAS — Nagyon elégedett va­gyok az ózdi anyagok minő­ségével. Az utóbbi időben — különösen az utóbbi 10—12 hónapban — nagyon nagy fejlődést tapasztaltam. Ez nemcsak a minőség javulá­sára, hanem a két vállalat kapcsolatára is vonatkozik.« — Amikor megtudta jövete­lem célját, hosszabb kérde­­zősködés nélkül, bevezetőül mondta el ezeket a szavakat Dobos Ferenc, a MÁV átve­vője. — 1945-től járok rendsze­resen Ózdra. Különösebb pa­naszom abban az időben sem lehetett. Az OKÜ akkor is igyekezett minden igé­nyünket kielégíteni. Mégis gyakoribb volt a visszautasí­tás. Az anyagok minősége többször nem felelt meg a szabvány előírásainak... Az ok az volt, hogy abban az időben megváltoztak a szab­vány előírásai, szigorítások történtek. Az ÖKÜ — más üzemekhez hasonlóan — nem mindig tudott eleget tenni az előírásoknak. Azóta a vitás kérdéseket rendeztük. Egy- az átvevő részt a gyártástechnológián változtattak, korszerűsítet­tek, fejlesztettek, másrészt mindkét részről kölcsönös engedmények születtek... — Nem akarom eltúlozni, s azt mondani, hogy jobb kapcsolatot, néhány esetben jobb anyagot el sem tudok képzelni. Azonban a mai vi­szonyok között, amikor a hengereltáru országos vi­szonylatban keresett cikk, nekünk, a MÁV dolgozóinak nagyon kell méltányolnunk az ÓKÜ dolgozóinak segítő­készségét. Nagyon sokszor rendkívüli igényekkel, rend­kívüli rendelésekkel fordu­lunk üzemükhöz. Nem ered­ménytelenül ... Ebben az év­ben vállalatunknál még nem volt lemaradás alapanyag­­hiány miatt. A visszautasítá­sok is nagyon kedvezően ala­kultak. Eerre ritkábban fordulnak elő, akkor is csak véleménye egészen kis tételeknél. Ilyen esetben azonban az ÓKÜ mindig igyekszik a legrövi­debb idő alatt az anyagpót­lásról gondoskodni. Előfordul olyan eset is, hogy az anyag minősége nem megfelelő, de a szabványtól az eltérés csak nagyon csekély. Már ezeket az anyagokat nem vehetem át. A döntés a hatáskörömet meghaladja. Nem utasítjuk ilyen kis eltérés, hiba miatt vissza, hanem felajánljuk a MÁV-nak. A döntés eredmé­nye legtöbbször — átvétel. — Az ózdi anyagokat leg­inkább a MÁV-kocsik fenn­tartásához, javításához hasz­náljuk. A legkeresetebb cikk az idomacél és laposacél. Egyre kevesebb kazánlemezt rendelünk. A rugók minősé­gével az utóbbi két évben különösen elégedettek va­gyunk. Titkon félünk is attól, hogy hamarosan Borsodná­­dasd veszi át a gyártását... Rendeléseink mennyisége szinte hónapról hónapra vál­tozik. Egyszer húsz, máskor pedig kétszáz tonnát rende­lünk. Azt szeretnénk, ha az anyagok túlnyomó részét már a hónap vagy a negyed­év elején megkaphatnánk. Sajnos, ez nem mindig sike­rül. Belátjuk, hogy nem is mindig teljesíthető ... — Mit mondhatok még? Nemcsak Ózdra, több helyre járok anyagot átvenni. Talán a leggyakrabban Diósgyőrbe. Lehet, hogy ott is elolvassák, mégis meg kell mondanom, sokkal szívesebben jövök Ózdra. Itt sokkal jobb körül­mények között dolgozha­tunk, sokkal jobb feltételeket biztosítanak. Ez és a kölcsö­nös bizalom, segíteni akarás, de mindenekelőtt a minőség javulása eredményezte, hogy szinte évről évre elégedet­tebb hangnemben nyilatkoz­hatunk, s a két vállalat egy­re jobb, szorosabb kapcsola­táról beszélhetünk... — tóth — JUBILEUMON Mindig csodáltam — ami­kor szóba került —, hogy emberek hogyan tudtak vagy tudnak 50 évig helytállni a munka nehéz frontján. Mi­kor kellett kezdeni ez első lé­péseket a gyár területén, hogy ma 40—50 éves kohász múltról beszélhessünk, hogy azt ünnepelhessük? S amikor ezeket az örege­ket megkeressük, rendsze­rint így kezdik: „Amikor 12 éves koromban először be­léptem a gyárkapun ...” No, igen. Ez az, amely az érdek­lődés középpontjában áll. Gyermekkorban kezdeni, őszülő hajjal, könnyes szem­mel, meghatottan búcsúzni a munkatársaktól, a jól ismert szerszámoktól, az évtizedek óta felraktározott, megszok­­­kott mozdulatoktól. Nincs az az ajándék, amely ezt méltón köszönthetné. Beszél­tem egy nyugdíjba vonuló dolgozóval. Azt mondta! „Higgyék el kérem, nem az ajándékoknak örültem. Azo­­­­kat jó két-három óra múlva otthon néztem meg. Kétség­telen, jólesett valamennyi. A feleségem is örült. Azt mondta — két nagy puszi között — téged valóban meg­becsült a vállalat, a szak­­szervezet, a barátaid. Én vi­szont éppen azokat a meleg, baráti tekinteteket nem fele­dem soha, ahogyan a munka­társak búcsúztattak.” A napokban ismét több régi „harcos” adta át helyét, megszokott munkaszerszá­mát a helyükbe lépő fiata­loknak. Eközben a hivatal­­ház tanácstermében Csépányi Sándor vezérigazgató elvtárs, Vajda István elvtárs — a városi-üzemi pártbizottság — valamint Molnár Lajos elv­társ — a vállalati szakszer­vezeti bizottság képviseleté­ben — jelenlétében adta át a 40 és 50 éves jubileumi ju­talmakat az alant felsorolt elvtársaknak: Vágó Károly és Pintér Ig­nác 40—40 évi (nagyolvasztó­mű), Puch Károly 50 évi (acélmű), Varga Béla 40 évi (durvahengermű), Mészáros József 50, Mayer Ferenc 40, Gál­­András 40, Hercsik Sán­dor 40, Nagy István ugyan­csak 40 évi (finomhenger­mű), Horváth Pál 40 éves (energiaszolgáltató), Petril­­lák József (közlekedés), Zsó­­lyom Károly 40 évi (központi karbantartás), Angyal Vil­mos 40 és Jelenszki István 50 évi (műszaki ellenőrzési fő­osztály), Fisszelberger László és Csák Géza 40—40 évi (ér­tékesítési főosztály) letöltött szolgálata után kapta meg megérdemelt jutalmát. Megható kis ünnepség ke­retén belül köszöntötték ma egy hete Petrillák József mérleglakatost, csoportveze­tőt a közlekedési üzemek gépműhelyének dolgozói, ve­zetői, a barátok, a munkatár­sak. Negyven esztendő egy munkahelyen! Bizonyos, hogy a gyár törzsgárdájá­ban is kevesen mondhatják el magukról. Egy kis számí­tás: már 1928-ban munkába kellett állnia. Sokan úgy emlegették Petrillák elvtár­sat, mint a gyári mérlegek orvosát. Mások még emlé­keznek arra is, amikor az ózdi csapat jobbhátvédjének a kedves „Szepi” becenevet kiáltották egy-egy forró mér­kőzésen. Brigádja, a Petőfi brigád nemegyszer jegyezhette szo­cialista brigádnaplójába, hogy a gyárrészlegnél első helyezést ért el. A köszöntők között többen emlékeztették munkatársai­kat, hogy a mindig vidám Petrillák elvtárs gondos, előrelátó munkája, irányító készsége is nagyban hozzájá­rult ahhoz, hogy kitűnő bizo­nyítványt kapott eddig is a brigád. Virág és ajándék díszel­gett az asztalon. Petrillák József tevékenységét dicsérte valahány. T. A. — V — »Щ többet „nagyon jó ez a szabadnap, de több pénz is kellene hoz­zá”, „így legalább többet tu­dok a családdal, a gyerekek­kel­ foglalkozni”, „soha jobb­kor, több szabad időm jut a tanulásra”... Nem folyta­tom tovább. Minek is, hiszen ez a pár mondat is tükrözi a finérohengermű hengeresz­­tergaműhely dolgozóinak vé­leményét a munkaidő-csök­kentés következtében nyert többlet szabad­idő felhaszná­lásáról. A műhelyben is ez év má­jus 1-től vált gyakorlattá a szabadnap. A mintegy száz dolgozót foglalkoztató mű­helyben egyetértéssel fogad­ták, hogy ezután 44 óra alatt kell elvégezni azt a feladatot, amelyet eddig 48 óra alatt csináltak. Ez volt a feltétele annak, hogy kéthetenként egy szabadnappal többet kapjon minden dolgozó, fi­zetéscsökkenés nélkül. He­lyeselték is. Most azonban, a szabad­idő felhasználásáról folyt beszélgetés során a bérjelle­gű kérdések mégis előtérbe kerültek. „El vagyunk ma­radva a melegüzemi dolgo­zók bérbesorolásához, bér­­fejlesztéséhez viszonyítva. Ezért többen itthagyták a műhelyt és újabbak is fog­lalkoznak a távozás gondo­latával. Pedig a hengerek szakszerű és pontos meg­munkálásához szükséges szakemberek nélkül a hen­­gereltáru-termelés nem tud lépést tartani az igényekkel üzemünkben” — fogalmazták meg. A Népszava egyik ko­rábban megjelent száma is szóvá tette az esztergályos szakma nagyobb megbecsülé­sét. Nem vagyunk illetéke­sek a hengeresztergályosok ilyen irányú sérelme jogos­ságának eldöntésében. Ez az üzem, a gyárrészleg feladata. A cikk keretében azonban hangot adunk neki, mert a szabad idő hasznos felhaszná­lását érinti, sőt egyesek sze­rint veszélyezteti. A szabadnap elvesztését pedig mindenki sajnálná, mert bármennyire is új do­log még ez és nem mérték fel kellően a jelentőségét, azért mindenkinek van va­lami elképzelése arról, hogy mire használja. Többen épít­keznek — a többlet szabad idő jelentős része erre megy — a lakáskultúrát fejlesztik tovább, megnövekedett igé­nyeikhez. Ez az igény első­sorban társadalmi gyökerek­ből táplálkozik. Így érvel­nek: „manapság már nem elég az, ami tegnap volt.” És ezt a megállapítást vonatkoz­tatják mindenre­ lakásra, szakmai képességre, széle­sebb politikai látókörre, ru­­házatra, élelemre, általános műveltségre stb. Legjellem­zőbb erre talán Kuna Zoltán véleménye. „Huszonnyolc éves vagyok. Annak idején gimnáziumi érettségi után megszereztem a szakmunkás képesítést is. Lassan itt az ideje, hogy családot alapít­sak, de ehhez az anyagi alap kevés. Tanulok tovább, hogy technikumi képesítést szerez­zek és többet kereshessek.” A társadalmi igényesség­ből fakadó többre, nagyobb­ra való törekvésnek egy másik vonatkozása is megra­gadta a figyelmemet: a csa­ládnevelésre való apellálás, a gyerekekkel való fokozot­tabb törődés. Kochman Lász­ló szakszervezeti bizalmi két gyerek apja. A többlet sza­bad időben a nagyobbikkal, aki már iskolába jár, többet foglalkozhat. Jobban segíti majd az iskolai tanulmányok elsajátításában, és a testkul­túra ápolásában is. Sírtrni lenne még ítéletet trutai mond­ani emberek felett arról, hogy a több sza­bad időt miért így és miért nem másként hasznosítják. Azonban mindenképpen hasznos, ha olyan hatások érik őket az üzemben, a csa­ládban, a társadalomban, amelyek felkeltik az érdek­lődést bennük és nagyobb igényeket támasztanak ön­magukkal szemben arra, hogy az építőmunka még hasznosabb tagjai legyenél­-.. .«­..­ . Németh Gyula Ki mire használja a plusz szabad időt? Hírek Láza A szárazság, a tartós nyári kánikula a lázbérci gát épí­tőinek kedvezett. Amikor legutóbb — másfél hónap­pal ezelőtt — ott jártam, az épülő gát még alig két-há­rom méterre emelkedett ki környezetéből. Azóta magas­sága már eléri, sőt megha­ladja a tizenöt métert. Néhány, már korábban is ismertetett számadat: a gát talpszélessége 170 méter, a gerinchosszúsága 270 méter. Magassága 21 méter lesz, ko­ronaszélessége pedig 5 méter. A gát közel 6 millió köbmé­ter víz duzzasztására, tárolá­sára szolgál. A víztükör majd kissé torz­ó alakjában nyú­lik el hosszan a völgyekben. A dédestapolcsányi völgy­ben mintegy 4, az upponyi völgyben pedig 0,5 kilomé­terre. Az amúgy is szép kör­nyezetet a mesterséges tó or­szágunk egyik legszebb, leg­keresettebb tójává varázsol­ja, ahol dolgozóink is hétvégi pihenőnapjukat kellemesen, jól tölthetik el. Természetesen a vízduz­zasztó gát építésének nem ez volt a célja. A jelenlegi víz­kivételi mű napi kapacitása 12 000 köbméter, ebből vá­rosunknak napi 3500—4000 köbméter ivóvíz jut. A foko­zatosan és gyorsan növekvő igényeket a jelenlegi vízmű nem tudná kielégíteni, mivel a kapacitása teljesen kihasz­nált. A Bán-patak vízhozama kevés és változó. Termelés fokozására a „víztisztító” bő­vítésével is csak akkor nyílik lehetőség, ha mesterséges víztárolót, vízkiegyenlítőt lé­tesítenek. A vízkivételi mű és a víz­tároló üzembe helyezésével a napi termelés előreláthatóan 24 000 köbméterre nő. Ezzel a megnövekedett mennyiség­gel gondoskodni tudnak Ózd, Kazincbarcika és még további 20 község zavartalan, kielégítő vízellátásáról. A gát munkálatai lassan befejezés­hez közelednek. Azonban ez nem jelenti azt, hogy a kibő­vített vízmű is üzembe lép. A termelés teljes kapacitás­sal történő beindítását 1971- re tervezték. A gátépítés munkálatainak előrehala­dottsága alapján azonban re­­■­mény van arra, hogy már 1970-ben üzemelhet. A szakemberek már a duzzasztás elkezdésének idő­pontján vitatkoznak. Hatá­rozat még nem született, de abban megegyeztek, hogy a jövő nyáron annyi vizet tar­talékolnak, hogy a legna­gyobb kánikula, a legalacso­nyabb vízhozam se zavarhas­sa a víztermelést, városunk jelenlegi vízellátásában ne legyen fennakadás. Augusztus 16-án, pénteken az Országos Vízügyi Hivatal, az Építésügyi Főosztály, a Csatornahálózati Főosztály, a Terv és Üzemgazdasági Fő­osztály, az Északmagyaror­szági Vízügyi Igazgatóság és még sok más érdekelt szerv képviselői megtekintették az építkezés munkálatait és egybehangzóan elismerően nyilatkoztak. T. L Tanácskoztak A közlekedési gyárrészleg ter­melési tanácskozásain jegyeztük fel. A beszámolókból és a hoz­zászólásokból érezni lehetett, hogy a vezetők és beosztottak fokozottabban ismerik a gazda felelősségét, büszkék eredmé­nyeikre, de féltő gonddal töre­kednek arra is, hogy a még meglevő akadályokat elhárítsák. A fűtőház dolgozói közel 90 szá­zalékban hallgatták meg Csépá­nyi Nándor és Kovács Gábor beszámolóját. Ebben nemcsak a gazdasági munka eredményeit lehetett felismerni, a beszámoló bátran kritizálta a hibákat, hi­ányosságokat is. Érthető hát, hogy nagyobb volt az aktivitás a hallgatók részéről. A hozzá­szólások sokrétűek és konkrétak voltak. Több felszólaló foglal­kozott a kimaradásnak nemcsak munkafegyelemsértő, hanem eredménygátló tényével is és erélyesen kikelt e jelenség ellen. Mint minden esetben most is bő helyet foglal el mind a beszá­molóban, mind a hozzászólások­ban a baleseti veszélyek fel­tárása és azok kiküszöbölésére irányuló javaslat. Visszatérő té­ma volt az olyan gyakori hiá­nyosság, mint a féktuskók ki­fogásolható minősége. A nagyforgalmi csoportnál a beszámolókat 64 hozzászólás kö­vette. Az üzemi balesetek csök­kentése, illetve megakadályozá­sa itt is központi téma volt, s a hozzászólók hangsúlyozták, hogy milyen sok veszélyt rejt magában az ittasság. A rendezői dolgozók elmondták, hogy pré­mium tényezőik elavultak, nem tükrözik tevékenységüket. Volt olyan hozzászóló, aki ezzel hoz­ta összefüggésbe a nagyforga­­lomnál mutatkozó munkaerőhi­ányt. Sok szó esett az idegen kocsik tartózkodási idejének csökkentéséről és általában a kocsiálláspénz csökkentéséről. A hídirakodóknál a korábban el­fogadott munkaruha kiosztásá­nak késedelméről panaszkodtak. A rendezői térfőnökségen már kevesebb számban vettek részt a termelési tanácskozáson és ez meglátszott a hozzászólásokon is. Az utóbbiak az eredmények el­ismerése mellett a mozgóbérrel és az emberhiánnyal foglalkoz­tak. A közlekedési gyárrészleg dol­gozói a termelési tanácskozáso­kat igazi vitafórummá alakítot­ták, s ez lassan náluk már meg­szokottá válik. Nem kis szerepet játszik ez a gyárrészleg ered­ményes munkájában. Ivánszki Árpád 5 Az üzemekből jelentik AZ ACÉLMŰI I. számú ke­mence nagyjavítási ideje alatt, a múlt héten sorra került a gyári kazánházi März-ke­­mence, és ezzel párhuzamo­san a Schmidt-kazán javítá­sa is. A javításra kitűzött szűk határidő jelentős szak­mai előkészítést kívánt, hogy a kemence javításával egy­­időben a kazánok is elkészül­hessenek. A feladattal Tóth István szocialista brigádját bízták meg. Nagy szorgalommal, lel­kesedéssel, a meghatározott 8 nap javítási idő előtt, 1 nappal — augusztus 20-ra — elvégezték a munkát, így az I. számú kemence javításá­nak befejezésével termelésre készen álltak a kazánok is. A brigádot eredményes munkájáért az üzemvezetőség dicséretben részesítette. AZ ÉRCTÖMÖRÍTŐ dolgo­zói is teljesítik az 50. évfor­dulóra tett vállalásukat. Az üzem munkáját továbbra is az egyenletes termelés jel­lemzi. Augusztus 20-ra a ha­vi termelési tervüket mint­egy 1000 tonnával teljesítet­ték túl. A brigádok közül a legjobb eredményt a IV. műszak, Kiss István szocialista bri­gádja érte el. Műszakonként 295 tonna jó minőségű zsugo­­rítványt gyártottak. Eddigi tervüket 11,3 százalékkal túl­teljesítették. A balesetmentes munka­végzés szempontjából a gyár­részleg versenyében az érc­zsugorító üzem áll az első he­lyen. Alkotmányunk ünnepé­nek tiszteletére a következő­ket jelentették: „Az I. mű­szaknál 1430, a IV. műszaknál 1978, a IV. műszaknál 1443 nap óta nem volt baleset.’*

Next