Ózdi Vasas, 1970 (13. évfolyam, 1-53. szám)

1970-09-18 / 38. szám

ÓZDI VASAS Egy rendelet nyomában A Belkereskedelmi Minisz­térium rendeletet adott ki az üzletek nyitva tartásáról 12/ 1970. (VIII. 30.) BKM. Nem közömbös a vásárlók szempontjából, hogy egy ren­delet végrehajtása nyomán javul vagy rosszabbodik a vásárlási lehetőség. Ezért ke­restük meg a városi tanács kereskedelmi csoportját, ahol a következő választ kaptuk: — Üzleteink nyitva tartását évenként állapítottuk meg a vállalatok vezetőivel egyet­értésben , s természetesen a lakosság igényeinek figye­lembevételével . — Az említett rendelet fel­tételezi a vásárlók igényét, vagyis azt, hogy szombaton délután kulturáltabb körül­mények között lehessen vá­sárolni. A rendelet 1970. ok­tóber 1-én lép hatályba. Je­lenleg folynak a tárgyalások, felmérések a nyitva tartás módosításáról. — Milyen lehetőségek lesz­nek? — Várható, hogy a Cent­rum Áruház szombaton 16 óráig lesz nyitva, ugyanak­kor több iparcikk (bútor, vas­műszaki stb.) és ruhá­zati bolt esetleg 16—18 óráig tart nyitva. Lehetséges 1—2 élelmiszerbolt vasárnap dél­előtti 2—3 órás nyitva tartása is. Igaz, hogy a három nagy boltunk (ABC Béke-telep, 102. bolt Gyújtó és a 106-os csarnok) egyelőre kielégíti az igényeket, de pl. a III. kerü­letben csak nyáron van nyitva bolt, és az is csak fel­mérésre. Szeretnénk legalább egy fűszerboltot vasárnap is nyitva tartani e területen is . Úgy hallottuk, hogy a Vajda úti ABC 5.30-kor való nyitását kérték a dolgozók. — Igen! Ezt a kérést azon­ban nem tudjuk teljesíteni. Az ÓKÜ szb-vel és társa­dalmi szervezetekkel egyet­értésben határoztuk meg a nyitva tartást. Szükség volt erre azért, mert inkább ital­boltra, mint élelmiszerboltra hasonlított a volt 1-es áruda, és legalább annyi bosszúsá­got teremtett a vásárló házi­asszonyoknak (és a tanácsi szerveknek), mint amennyi haszna volt. Ugyanakkor a Vajda úti ABC melletti hús­bolt reggel 5 órakor nyit, ahol a munkába induló dol­gozók beszerezhetik a regge­lihez szükséges élelmiszert.­­ Ha már kereskedelmi témákról tárgyalunk: mikor lesz palackozott tej Ózdon? — Évek óta megoldatlan probléma! Városunkban a te­jet és tejtermékeket Mezőkö­vesdről és Egerből szállítják. A palackozásra kapacitás nincs. Folyó évben bővítést nyert a Miskolci Tejipari Vállalat palackozó üzeme, amely jelenleg próbaüzeme­lés alatt áll. A vállalat igaz­gatójának és főmérnökének tájékoztatása szerint október 1-én megkezdik a folyama­tos termelést, és akkor Ózd lesz az első, de nem palac­kozott, hanem polipack cso­magolású tejet kapunk, egye­lőre egy literes kiszerelés­ben. Reméljük, tetszeni fog vásárlóinknak.­­ És még egyet: felhív­juk vásárlóink figyelmét, hogy kísérjék figyelemmel a boltokban a nyitva tartási időt. Ő­k a győztesek A városi tanács építés és közlekedési osztálya, a Ha­zafias Népfront és a Magyar Vöröskereszt Ózd városi bi­zottsága a „Tiszta virágos városért” mozgalom keretén belül a legszebb virágos er­kély cím elnyeréséért is versenyt hirdettek. A döntés rendkívül nehéz volt, annyi sok szép virágos erkély pompázik az utak mentén. A szépek közül a legszebbeket kellett kivá­lasztani, hiszen győztesnek is kellett lennie. íme a végeredmény, íme azoknak a lakóknak a neve és címe, akik a legtöbb gon­dot fordították erkélyük vi­­rágosítására, csinosítására, gondozására, szépítésére: I. Kovács István, Ózd, II., Árpád vezér út 24. II. Duzsik István, Ózd, II., Münnich Ferenc út 8. III. Danyikó István, Ózd, 11., Bolyki Főút 35. IV. Sz. Varga Sándor, Ózd, 11., Szőnyi Márton út 5. V. Pál János, Ózd, II., Sző­nyi Márton út 6. Valamennyien a városi tanács főkertészetének érté­­­­kes, szép virágait kapták­­ ajándékba. Nemegyszer tapasztaljuk, hogy a dolgok mögött az em­ber háttérbe szorul. Első — legfontosabb — a termelés zavartalan menetének a biz­tosítása. A vállalat, de külö­nösen a szakszervezeti bizott­ság mostanában már követ­kezetesebben és határozot­tabban szorgalmazza az em­ber védelmét szolgáló egész­ségügyi, szociális, kommuná­lis beruházásokat, illetve bő­vítéseket. Nem is eredmény­telen ez a törekvés. Az is tény, hogy a régi gyárnak sok a pótolnivalója, nem megy egyik napról a másik­ra. Azt is tudjuk, hogy új, induló beruházásaink ilyen szempontból is „komplettek” lesznek, tehát magukban foglalják a­ szükséges fürdő­öltöző, egészségügyi objektu­mokat is. Ez a természetes. A jelen gyakorlatban azon­ban, még mindig kísért a ter­melésben legfontosabb szere­pet betöltő embernek a vé­delmét, az egészségét szol­gáló létesítmények elhanya­golása. Az ÓKÜ Belső Ren­delkezések július 15-i számá­ban a 3/1970. sz. műszaki igazgatói utasítás „szúrt sze­met” a minap. Idézzük az utasítás 3. pontját: „A cente­­ri rakodó területén épült új öltöző­fürdő épületében új, 3 műszakos mentőállomást kell üzembe helyezni. Az üzembe helyezés időpontját a létszámbiztosítástól függően, de legkésőbb 1970. szeptem­ber 1-ben állapítom meg.” Hogy miért szúrt szemet az idézett utasítás? Mert ma sem tettek eleget neki. Amikor a mulasztás okai felől érdeklődtünk, a „szoká­sos” magyarázatot kaptuk. Nem sikerült idejében bizto­sítani a tárgyi és személyi feltételeket... Nap mint nap foglalkoznak vele, állandóan szorgalmazzák, sőt, a közle­kedési üzemek már saját em­bereivel végzi a festési és­­ egyéb munkálatokat a leen­dő mentőállomás helyiségé­ben. Aztán még a bővebb ma­gyarázat: kivitelező kapaci­tás hiánya, a központi kar­bantartó gyárrészleg nagyfo­kú igénybevétele a durvahen­germűi nagyjavításnál stb. — De már egy hét múlva bir­tokba vesszük — kapjuk a vigasztaló megnyugtatást. Nem tudjuk felmérni, hogy az üzembe helyezés késése okozott-e valamilyen problé­mát a Center térségében dol­gozók egészségügyi ellátásá­ban. Legfeljebb az elmúlt év­re hivatkozhatnánk, amikor nem egy esetben felmerült e területen bekövetkezett sérü­­­­lésnél a gyors beavatkozás, segítségnyújtás igénye. Külö­nösebben nem is nagy hord­erejű a probléma, de mert­­ többé-kevésbé tipikus, ezért tesszük szóvá. Más következtetést levonni­­ nem tudunk, minthogy a­­ gazdasági vezetésnek minden­­ szinten nem csupán szorgal-­­ maznia, hanem biztosítania is kell a munkakörülmény megkívánta vagy éppen meg­követelte egészségügyi, szoci­ális feltételeket is. Tovább kell erősíteni még mindig azt a szemléletet, amelyik a gép mellett fontosabbnak tartja, az azt kezelő ember szerepét, mert különben lesznek olya­nok, akikben fölvetődik a kérdés: vajon legfőbb értéke­­e társadalmunknak az em­ber? Dobi Sándor 1949. szeptember 18. A páncélautó Ózdon Hétfőn délután úttörők, KISZ-fiatalok és járókelők sokasága özönlött a Béke te­lepre, ahová a lenini páncél­autó megérkezett. Az eredeti páncélautó hiteles mását Le­nin születésének 100. évfor­dulója tiszteletére a csepeli fiatalok készítették. Az év­forduló jegyében indult út­nak, hogy bejárja hazánk va­lamennyi városát. Amikor a Kun Béla Művelődési Ház elé érkezett, az úttörők virá­gokkal díszítették fel és há­lazászlajára emlékszalagot kötöttek. Az érdeklődők szerdáig te­kinthették meg a Lenin em­lékét idéző páncélautót, ak­kor már indult tovább útján, Borsodnádasd felé. A hétfő délutáni ünnepé­lyen jelen volt Tajti Gyula elvtárs, a járási pártbizott­ság első titkára, Köteles György, a városi-üzemi párt­­bizottság munkatársa és dr. Kovács Károly, az ÓKÜ igaz­gatója is. Városunk vala­mennyi iskolája képviseleté­ben sok száz úttörőpajtás és úttörővezető vett részt a Kun Béla Művelődési Ház előtt a páncélautó fogadási ünnepségén. Az ünnepséget Kis Károly, a városi-üzemi KISZ-bizott­­ság úttörőtitkára nyitotta meg. Ezután szavalatok hangzottak el Leninről, majd a gyári fúvószenekar játszott indulókat. Az emlékezetes, rövid ün­nepség Lenin magnetofon­szalagról idézett szavaival fe­jeződött be. Pásztor Éva Clésexetí a HIVF óisdi bivoiUtnfga Kereskedelmünk első fél éve 15 éves távlatain A Hazafias Népfront Ózd városi bizottsága szeptem­ber 11-én tartotta legutóbbi ülését Napirendjén két iz­galmas téma szerepelt. And­rás Ernő, a városi tanács kereskedelmi felügyelője tá­jékoztatta a megjelenteket a város kereskedelmi hely­zetéről, majd Dombi Sándor, a városi tanács építés- és közlekedési osztályának fő­mérnöke Ózd város 15 éves távlati fejlesztési tervéről, elképzeléseiről tartott elő­adást. Városunk távlati fej­lesztési terveinek, koncep­cióinak ismertetését azért is tartotta a HNF városi bi­zottsága lényeges témának, mert mielőtt az a tanács­ülés elé kerül, a népfront aktívái is kibővíthetik ja­vaslataikkal, hozzáfűzhetik észrevételeiket. András Ernő tájékoztató­jában az általános kereske­delempolitikai elképzelése­ket ismertette, majd a konk­rét idei eredményekről szá­molt be. Elmondotta, hogy Ózdon még mindig súlyos gond a munkaerő és a szál­lítóeszköz hiánya. Ugyanak­kor azt sem titkolta el, ho­gyan vallottak kudarcot Óz­don azok, akik az előrende­lés, a házhozszállítás lehető­ségeivel kívántak élni. Egye­nesen protekciónak tartot­ták, ha valakinek — az elő­re megrendelés alapján — már biztosított volt a ke­nyér, a kívánt hús vagy bármilyen más fogyasztási cikk .. . — Ez évi új árszabályozói rendszerünk alapján egyen­letesebb a kereskedelmi fej­lődés — mondotta. Addig, amíg 1966-ban 307 millió fo­rintot forgalmazott Ózdon 140 bolt, addig az idén a bővült bolti kapacitás (je­lenleg 150 bolt) az I. fél­év már ismert adatai alap­ján 560—580 millió forintot forgalmaz majd. Bővült Ózdon is az áru­­választék, csökkent a hiány­cikkek száma, ezzel szem­ben az árak növekedése át­lag 1—2 százalékos, ebből csupán a vegyes iparcikkek árváltozása emelkedett 2 százalék fölé. Az élelmiszer-, gyümölcs-, zöldségárak csök­kenő tendenciája örvendetes. Az élelmiszer kiskereskedel­mi vállalatok fejlődése di­namikusabb, mint bármi­lyen más vállalaté. Jellemző az is, hogy az ellátás ser­téshúsból és húskészítmé­nyekből nem érte el a 80 százalékot sem, ezzel szem­ben a baromfi forgalma 53,3 százalékkal, a tej és a tej­termékek forgalma 8,8 szá­zalékkal növekedett. Dombi Sándor, előterjesz­tésében elsősorban azokat az elképzeléseket ismertette, amelyek már konkrétak. El­mondotta, hogy egy ilyen városrendezési terv elkészí­tésekor a népesség várható alakulása ugyanolyan fon­tos tényező, mint a vízügyi, talajmechanikai jellemzők vagy a levegő szennyezett­ségének figyelembe vétele... Az általános rendezés egyik iránya Centertől az ÓKÜ érintésével egészen a Hódos­­csépány térségében épülő új közlekedési TMK-műhelyig terjed. Ez a tengely lesz az ún. ipari vonal. A másik vo­nal pedig Bolyoktól kiindul­va az új városközponton át­húzódva egészen a 48-as út rendezéséig vezet el. Kisebb centrumokat, központokat terveznek Farkaslyukban és a III. kerületben is. Lévai Zoltán, a várospo­litikai állandó bizottság ve­zetője elmondotta, hogy von­zóvá, intenzívebben fejlődő­vé kell tenni Ózdot. Ezért minőségileg kell a városia­sodás fogalmát értelmezni és kulturáltabb életmódot, magasabb szolgáltatási szín­vonalat kell kialakítani. A jelenlevők sokszínű, a két témakör gyakorlati oldalát érintő kérdéseire, problémáira a szakemberek adták meg a válaszokat. — tila — Rendhagyó riport a tojásról • Panaszos jelentkezik a Népi Ellenőrzési Bi­zottságon. Előadja, hogy fe­lesége a 308-as számú zöld­ség-gyümölcs boltban öt da­rab tojást vásárolt, amely­ből három rossz volt. Ezt vissza is vitte az üzletbe. Az üzlet vezetője, Kovács Béláné azonnal jelezte a központba. Onnan kitérő választ kaphatott és a mi­nőségileg kifogásolt 3 darab tojást nem vették vissza, nem is kártalanították a ve­vőt.­­ Ezután a panasz után társadalmi ellenőr lá­togatott el a jelzett üzletbe és megvizsgálta a raktáron levő tojásokat. A még meg­levő 150 darabból 64 minő­ségileg nem felelt meg. A népi ellenőrzés ezt az ész­revételt­­ a felvett jegy­zőkönyvvel együtt elküldte a MÉK helyi kirendeltsége vezetőjének.­­ „A boltjainkat tojás­lámpával elláttuk, a boltvezetőket utasítottuk, hogy csak lám­pázott tojást adhatnak el, amennyiben a vásárló kifogásolja a tojás minőségét, azt a vásárló ké­résére lámpá­zva adják ki. Amennyiben a vásárló lám­pá­zás nélkül viszi el a to­jást, olyan esetben, amikor a boltvezető nem hívja fel a vásárló figyelmét a lám­­pázásra, a visszahozott rossz tojást köteles kicserélni, ha az megállapítható, hogy azt abban az egységben vásá­rolta.”­­ Ezután egy szokvá­nyos szöveg:­írásban figyelmeztették a boltveze­tőt, köteles a lámpát a bolt vevőterében elhelyezni, fi­gyelmét felhívták valameny­­nyi boltvezetőnek stb. Ezt a MÉK helyi kiren­deltség vezetője válaszolta a NEB-nek. „ Arra nem ad választ a „válasz”, hogy kár­talanították-e a vevőt. De figyelmébe ajánljuk olvasó­inknak, a vevőknek a NEB társadalmi dolgozóinak a 3. pontban szó szerint közölt megállapítást. A kérdés to­vábbra is nyílt marad. Mi­kor köteles visszaváltani a rossz minőségű tojást a bolt vezetője, s honnan állapít­ható meg, hogy a vevő a ki­fogását a vásárlás helyén tette-e meg? Vitára alkalmat adó vagy csak rossz fogalmazás? Sze­rintünk „nesze semmi, fogd meg jól”. Avagy: „egyik tojás ha­sonlít a másikhoz?”. V. 7. Sikeres lőgya­korlat Országszerte ezekben a napokban zajlik a munkás­­őr-egységek őszi lőgyakor­lata. Munkásőreink ilyenkor adnak számot, hogy mennyi­re sajátították el az évközi foglalkozásokon tanultakat Az ózdi alegység az elmúlt héten hajtotta végre a já­rási, valamint a városi-üze­mi pártbizottság által meg­határozott feladatoknak harco­lő gyakorlatokra vona­­kozó részét. Az éleslövészeten elért­­ átlag azt bizonyítja, hogy kiképzést vezető parancsno­kok jó munkát végeztek Maga a lövészet végrehajtá­sa nem volt könnyű. Csak a jól elsajátított elmélet és a megfelelően alkalmazott úyakorlat hozza meg a várt eredményt. De mindenek­előtt a kitartó munka, a szorgalmas tanulás szüksé­ges, amelyet a fiatal mun­­kásőr-jelöltek is igyekeztek ''sajátítani. Ennek bizonyítéka, hogy az előképzős szakasz, amely­nek ez volt a „tűzkereszt­ség”, szintén jó eredményt ért el. Ezzel azonban még nem fejeződött be az éves k­iképzés, rövidesen sor ke­ül az őszi harcgyakorlatra. Ekkor majd újabb nehéz feladatokat kell végrehajta­ni munkásőreinknek, akik nehéz, de megtisztelő mun­­kájukat társadalmi t­evé­­kenységben végzik l-

Next