Ózdi Vasas, 1983 (26. évfolyam, 1-51. szám)
1983-06-17 / 24. szám
1983. Június 1*. Mit kell tudni az elveszett és talált tárgyakról Az állampolgárok személyi tulajdonának védelmére szolgál a tanács ügyfélszolgálati csoportján (Ózd, József Attila út 21. szám alatt) levő talált tárgyak osztálya. Az ügyfélszolgálati csoport a lakosság bejelentésére köteles nyilvántartásba venni minden elveszett tárgyat. E nyilvántartást mindenki részére, aki érdeklődik, rendelkezésére adjuk. A csoport köteles átvenni a becsületes megtaláló által (vagy a rendőrség által) leadott talált tárgyakat. Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy 1983. január 1-től a mai napig 16 esetben történt talált tárgyak leadása. Pl. kézitáska, karóra, kerékpár, versenykerékpár, kulcscsomó, pénzösszeg, stb. A beszolgáltatott tárgyakat a városi tanács raktárában 3 hónapig őrizzük. Amennyiben a becsületes megtaláló a leadott talált tárgyra igényt tart, erről a talált tárgy átadásakor készült jegyzőkönyvben nyilatkozik, úgy három hónap elteltét követő 8 napon belül átveheti azt. Ha a tulajdonos jelentkezik és kellően igazolja, hogy a talált tárgy az ő tulajdonát képezi, úgy minden további nélkül azt átveheti. A becsületes megtaláló tudomásul veszi, hogy az átvett talált tárgyat egy évig köteles megtartani és ha időközben a tényleges gazdája jelentkezik, akkor azt vissza kell adnia jogos tulajdonosának. Egy év eltelte után, ha a tulajdonos jogával nem élt, a találó tulajdonát képezi a használatában levő tárgy. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy sok esetben a becsületes megtaláló nem tart igényt a talált tárgyra, ez esetben a gazdátlan tárgyakat a miskolci Bizományi Áruháznál értékesítjük. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a beszolgáltatott tárgyakat az ügyfélszolgálati csoport, Ózd, József Attila út 21. szám. alatti raktárhelyiségében megtekinthetik, és ha kellőképpen igazolni tudják tulajdonjogukat, úgy részükre visszaszolgáltatjuk tárgyaikat. Jelenleg raktárunkban elfekvő talált tárgyak a következők: 1 db férfikerékpár, 1 db versenykerékpár, 1 férfikaróra, egy kulcscsomó, egy vászontáska és egy bizonyos pénzösszeg. A lakosság a hét minden munkanapján, reggel fél 8 órától délután fél 5-ig a tárgyakat megtekintheti. V. T. V. B. titkársági osztály ügyfélszolgálati csoport A tűznek nem szabad kiVudni... ..Szerintem egy filmrendezőnek politikusnak, moralistának, szociológusnak kell lennie, és csak azután filmrendezőnek” — ígyy fogalmazta meg ars poeticáját Bacsó Péter, akinek A tanú című filmje városunkban első alkalommal kerül bemutatásra június 24-én, pénteken fél 5 órától a Kun Béla Művelődési Ház filmszínházában. A rendező e filmjét is saját forgatókönyve alapján készítette. Az azonos című kisregényt már ajánlották a mozgalomban részt vevő kollektíváknak. A film 1969-ben készült, s írói, rendezői vállalkozás ellentmondásos voltát jelzi, hogy országos bemutatására, forgalmazására egíik, tíz .egyel frf több. 118 3ft^Gazeta... becsült sor.. Ezúton ajánlj’uk' ,x filmet,a mozgalomban részt vevő kollektíváknak, s minden mozilátogatónak. Felkészülten várja az ÚN1 koncert-fúvószenekara a június 18—19-én Győrben megrendezésre kerülő vasas fúvószenekarok országos fesztiváljára az indulást. A fesztiválon 10 vasas fúvószenekar mutatja be produkcióit. A verseny értékelésénél döntő lesz, hogy a következő 12 perc alatt milyen új műsorprogramot, s milyen kivitelben mutatnak be a zenekarok. Megtiszteltetésnek számít, hogy az ózdi koncert-fúvószenekart kérték fel a megnyitó első szereplésére. Gazsik Györgyöt, az ózdiak karmesterét a fesztivál zárásaként az össz-zenekari előadás utolsó számának, a Rákóczi-Indulónak vezénylésére. Az ONI több országos sikert elért fúvószenekara ezúttal is jól felkészülten indul a vasas fúvószenekarok «£ évi „megméretésére”. 07,01 VASAS tesében. Sikerrel járt az átszervezés Eredményes fél évet zárt a vállalati tűzoltósás szélgetéseknek. Ezúton is ké Az elmúlt évben a vállalatvezetés rendelkezett a vállalati tűzoltóság tevékenységének átszervezéséről. Az átszervezés megtörtént. Ignéczi Józsefet, a tűzvédelmi csoport vezetőjét —, aki egyébként felettese a tűzoltóságnak — kérdeztük: milyen pozitív eredménnyel járt az átszervezés, mi a lényege? — Elöljáróban el kell mondanom, hogy a tűzvédelmi csoport a tűzesetek megelőzésével foglalkozik, ezt követik a mentésvédelmi feladatok. Szükséges volt a vállalati tűzvédelmi utasítás átdolgozása. Gyáregységenként felmértük az ott dolgozó tűzoltók létszámát, felkészültségét. Szakaszokat, zajokat hoztunk létre. Célunk volt, hogy minden gyáregységnél álljon készenlétben, munkálkodjon olyan egység, amelyik a legtöbbet tudja tenni a tűzeset megelőzésében és a mentésben. Az átszervezés során szükségessé vált, hogy a gyáregységeken belül biztosított legyen műszakonként az előírt tűzoltói létszám. — Hogyan alakult a szervezetek felépítése? — A gyáregységnél tűzvédelmi bizottságokat hoztunk létre, amelyek a vállalati tűzvédelmi bizottság felügyelete alatt működnek. Minden tűzvédelmi bizottságnak a gyáregységi főmérnöke a vezetője. A tűzvédelmi bizottságok fő feladata, hogy negyedévenként ellenőrizzék, hogyan tartják be a létesítményekben a tűzvédelmi előírásokat, a tűzvédelmi eszközök üzemképességét. Végül kialakult, hogy a nagyobb gyáregységeknél (kohászati, hengermű, gyáregység, RDH) szakaszokat állítottak fel, a kisebb gyáregységeknél rajokat. Ezek vezetője mindenkor a tűzvédelmi felügyelő, akit lpeyetlegta főj , mérnök irányít munkája vég— Az év eddig eltelt időszakában — közel hat hónap —, hogyan vált be az átszervezés, észlelhető-e az elmúlt év ugyanezen időszakához képest javulás. — Az első hat hónap igazolja, hogy helyes intézkedés volt a vállalatvezetés részéről a tűzvédelmi átszervezés. Nagyban javult a szervezettség, előbbre lépés tapasztalható a kiképzésben való megjelenésben — 90 százalékos volt —, amely a bázisidőszakhoz viszonyítva 20 százalékkal fejlődött. Hozzá kell tenni azonban azt is, hogy ehhez a javuláshoz feltétlenül hozzájárult a vállalatvezetésnek a tűzoltókkal szembeni anyagi és erkölcsi megbecsülés pozitív változása, amelyekkel az aktív tevékenységüket honorálják. A kiképzések befejezése után a 90 százalékos részvételt a vezérigazgató külön jutalmazza. Jellemző volt az eltelt hat hónap intézkedéseire, hogy a munkahelyekre megfelelő mennyiségű és minőségű tűzoltófelszerelést helyeztünk el, hogy adott esetben a tűzoltók azonnal be tudjanak avatkozni. Ez nagyon segíti a vállalati tűzoltók mentési munkáját, hiszen az elsődleges beavatkozás az oltásba, rendkívül lényeges, mielőtt a tűz nagy kárt okozna. — Az első fél év eredményeiről hallhatnánk valamit? — összehasonlításként az 1982. év első fél évéhez tavaly ugyanezen időszakban 26 tűzesethez kellett beavatkozni , az idén 23 esetben. Az elmúlt évben a tűzkár 70 000 Ft volt, 1983-ban 53 500 forintra csökkent. Mindezeken túl eredményként kell említeni, hogy a gyors beavatkozáson túl, az alegységek eleget tettek a dolgozók között a megelőző tűzvédelmi feladatok végrehajtáhozz szükséges szakmai segítségnyújtásnak. figyelemfelkeltő többszöri kérem az üzemek dolgozóit, hogy ne vegyék zaklatásnak, mert a célja az, hogy a továbbiakban is fokozatosan csökkenjenek a tűzesetek. — A gyakorlati, szerelési munkákból rendeznek-e vetélkedőket a kiképzés ideje alatt? — Természetesen! A tavaszi kiképzések befejezése után a gyáregységi alegységek között versenyt rendezünk. Bánszálláson hajtották végre a vizes szerelési gyakorlatokat, kiemelkedően szép eredményekkel. Az élen a hengermű, az RDH és a szállítási gyáregység alegysége végzett, utána baráti beszélgetés során erősítették az eddig is jó kapcsolataikat. Úgy érzem, hogy a vállalat tűzvédelmi szervezetei mindent elkövettek azért, hogy csökkenjen a tűzesetek száma, csökkenjen a vállalatnál a tűzkár. Igyekeztünk betartani a vállalatvezetés által célul kitűzött tűzvédelmi megelőző munkát Az első fél év eredményei bizonyították, hogy tűzoltóink felelősségteljesen végzik feladatukat A nyári nagy meleg beálltával a fő feladat továbbra is fokozott figyelem a megelőzés terén a tűzvédelmi előírások betartása, a tűzvédelmi felszerelések üzemeltetésének biztosítása. Gondunk is van; a technikai felszerelések a telephelytől kb. 400 méterre vannak elhelyezve. Ez adott esetben meghosszabbítja a kivonulást és ez komoly tűzkárokat jelenthet. Ennek megoldására rövid időn belül sort kell keríteni, ebben reménykedik a vállalat tsteoltósága. ’ .* , .'1 i ~'il . i ’ Vinka* Zoltán A Putnoki Vegyesipari Szövetkezet a járás és a megye 178 helységben vállal különféle szolgáltatásokat, így például mosást, vegytisztítást, rádió-, televízió- és háztartásigép-javítást, villanymotor-tekercselést, textil-, óra- és cipőjavítást, valamint fodrászati és kozmetikai munkát. Az idén, május elejétől városunkban is bővítette szolgáltatását, mert alig pár hét óta épületek és építmények nagytakarítását, belső felújítását is végzik. Megrendelésre festést, mázolást, tapétázást, szőnyeg- és kárpittisztítást, függöny- és lakástextil mosást, vasalást vállalnak, kedvező árajánlattal. Szolgáltatásaikat egyelőre csak közületek, intézmények, iskolák és üzemek vehetik igénybe. Később — a megvásárolt külföldi gépek üzembe helyezése után — lakossági igények kielégítésére is vállalkoznak. Terveik között szerepel — mondta dr. Ködmön József, a szövetkezet elnöke továbbá azt —, hogy hétvégeken, szombaton és vasárnap is végeznek szolgáltatásokat, így például a lakások belső felújítása és nagytakarítása mellett ezeken a napokon a jövőben vállalkoznak a háztartási gépek és műszaki cikkek egyidejű szervizelésére, javítására. Jelenleg, a takarító és lomtalanító szolgáltató csoport felmérést készít a lakossági és közületi igényekről, hogy a nyárutón megkezdhessék az ilyen jellegű megrendelések kielégítését. A napokban folytatnak tárgyalásokat a városgazdálkodási vállalat szakembereivel arról, hogy lépcsőházak, épületek közös helyiségeinek takarítását időlegesen vagy folyamatosan végezhessék. Szolgáltatásaikról bővebb felvillágosítást a szolgáltatóházban adnak, s itt várják a közületi és a lakossági megrendeléseket is. B. E. Ami óta terítési bemutató és vásár június 16-tól június 25-ig az ózdi vas műszaki kisáruházban (Ózd, Vörös Hadsereg út 3—7. sz.) Ez idő alatt a bemutatott árukból, egyes KRISTÁLYÁRUKBÓL ÉS KERÁMIÁKBÓL 30 százalékos árengedménnyel vásárolhatnak! túravezetők vizsgája Az ózd városi Tanács V. BTestnevelési és Sportfelügyelősége és a természetbarát szakszövetség az év elején túravezetői tanfolyamot indított diákok és felnőttek részére. A foglalkozásokra a Bródy Imre Szakközépiskolában került sor. A tanfolyam résztvevői többek között megismerkedtek a magyar természetjárás múltjával, jelenével, ismereteket szereztek a tereptan, geológia, meteorológia, élővilág, műemlékvédelem, művészettörténet stb. tárgykörökből. A tanfolyam vizsgájára az elmúlt héten szombaton és vasárnap került sor. Első nap az elméleti ismeretekből kellett számot adni. Második nap gyakorlati feladatokat kellett megoldani (tájoló-, térképhasználat, növényismeret) több kilométeres terepszakaszon. Az új túravezetők sok segítséget nyújtanak majd az országos diákköröknek és a természetjáró szakosztályoknak. — Kerékgyártó BE. — APRÓHIRDETÉSEK Jó állapotban levő, ZD-s Trabant eladó. Érdeklődni: Latinka Sándor út 7/B. .111/7.___ Elcserélném Putnok, Somogyi Béla út 18. szám alatti, közös udvarban levő, 2 szoba, konyha, előszoba, spájz, pincés, félkomfortos lakásomat, 52 négyszögöl kerttel, ózdi szövetkezeti garzonra, vagy másfél szobásra. Érdeklődni: Putnok, Somogyi Béla út 18._________________ Arlói-tónál, Gombás út 11. alatt, télen is lakható hétvégi ház, jutányosan eladó. Érdeklődni levélben: Bőgős Judit, 1144 Budapest, Kerepesi út 128— 130. VI. em. 72. Fürdőszobás, kertes családi ház, hőtárolós kályhákkal eladó. Ára: 450 OOO Ft. Ózd, Damjanich út 46. Kétszobás, összkomfortos, családi ház, 300 négyszögöles telekkel eladó + szoba, konyha és melléképületek. Érdeklődni: Arló, Vasút út 42._sz.__________ Megkímélt, PA-s rendszámú, ötéves Wartburg de Luxe, tolótetős személygépkocsi eladó. Érdeklődni: Tarnalelesz, Szabadság út 114. Ózd, Szőnyi Márton út 71. III/2. sz. alatti másfél szobás, OTP- öröklakás eladó. Érdeklődni 19 órától. Eladó : Néphadsereg út 11. IIF3. szám alatt 2 + 1/2 szobás öröklakás. Érdeklődni: ózd. Puskás Tivadar út 4., Rádag.____________ Városközponti garázsszövetkezetben garázs eladó. Érdeklődni: Vörös Hadsereg út 82. II/l.________________ Eladó hatéves. 1200- as Lada, i1t 84-ig vizsgáztatva. Érdeklődni: Borsodszentgyörgy, Dobsina út 24., Kovács Zoltán._______________ Kétezer kilométerrel átírható Trabant Combi eladó. Tel.: 12-284. Villanytűzhely és pehelydunna eladó. Latinka Sándor g6. fszt. 3. TP rendszámú Trabant eladó. Géza út 14. fszt. 4._________________ Négyszobás családi ház eladó. Ózd, Dobó út 132. sz. irányár: 200 ezer Ft. •____________ Eladó másfél szobás, tanácsi értékesítésű öröklakás, vagy kertes házra cserélhető, valamint 200 négyszögöl kert víkendházzal. Cím: Néphadsereg út 11. IV/2. Kétszoba- összkomfortos, földszinti lakás eladó a Géza út 3. sz. alatt. Érdeklődni: Kovács Sándor, Bulcsú út 3.___________________ 289 négyszögöl, kitűnő«» megművelt telek, körülkerítve, kúttal, engedélyezett faházzal (bebútorozva), ugyanott 56 db szőlő, ribiszke, málna, meggy stb. haláleset miatt sürgősen eladó, igényesnek. Érdeklődni lehet.* Halász utca 16. (A 2-es buszvégállomástól 2 percre?)_______ Kétszobás, üres, összkomfortos lakás kiadó 2000 Ft-ért, az Újváros téren. Érdeklődni : Néphadsereg út 13. VIII/1., 16—18 óráig. Frissen vizsgáztatott oldalkocsis Pannónia eladó, ózd, Nyár út 14. (Uraj felé.) Páncéltőkés, kereszthúros zongora eladó. Bánszállás, Akna út 56. ZA rendszámú 1200- as Lada eladó. Cím: Alkotmány úti óvodaudvar, du. 3 órától. Elcserélném 22x1/2 szobás, főbérleti lakásomat 1 1/2 szobásra, a környéken. Cím: Latinka Sándor út 11/B. 3*8. Érdeklődni: egész nap. _ OTP-hitelre is vásárolhatnak új személygépkocsit azok, akiket erre a rendelkezések feljogosítanak. A gépkocsi vételárából legfeljebb 50 százalékot, illetve maximálisan 50 ezer forint hitelt kaphatnak többek között azok, akiknek munkaköre rendszeres személygépkocsihasználatot igényel és a használatért havi átalányban részesülnek. A rendelkezés a Magyar Közlöny júniusi számában jelent meg. — Borsod-Abaúj-Zemplén megye hazánk második legnagyobb közigazgatási egysége. A több mint 700 ezer hektárnyi területen az ország lakosságának 7,5 százaléka, összesen 800 ezer ember él A megye hét városában 365,, ezer, az összes többi községben 444 ezer lakost számlálnak az 1980. évi adatok alapján. , / — A magyar vaskohászati termelés felét, a vegyes ipari termelés egyharmadát megyénkben állítják elő. A jó-völgy ipari koncentrációjára jellemző, hogy ezen a területen tömörül megyénk lakosságának mintegy 70 százaléka és a megye iparának 85—90 százaléka. — Karasszon Dezső orgonaestjére június 27-én, hétfőn 19.30 órakor, az evangélikus templomban kerül sor. Közreműködik: Moldován Stefánia. Jegyek a Kun Béla Művelődési Ház pénztáránál, valamint az előadás napján a helyszínen, 50 forintos árban válthatók. — Ballagási és tanévzáró ünnepséget tartanak holnap (június 18-án) 9 órakor a 102. számú Gábor Áron Ipari Szakmunkásképző Intézetben. . 51.—férjed a jól bevált motor-, vonatos közlekedés a htW’mellékvonalakon; az idén újabb 30 motorvonatot vásárol a MÁV csehszlovák partnerétől. Több mint 200 motorvonat fut az országban, de ennek mindössze háromnegyed része a modern szerelvény, a többi, viszonylag elavult, korszerűtlen, és selejtezésre vár. Részben ezeket váltják fel az új motorvonatok. Moziműsor BÜKÉ FILMSZÍNHÁZ: 18- án, szombaton fél 3 órától Légy jó mindhalálig (színes magyar film) I. helyár: 18—19-én, szombaton és vasárnap fél 5 és fél 7 órától Harc a vízen mb. színes szovjet, háborús, kalandfilm, I. helyár: 21-én, kedden fél 5 és fél 7 órától Koncert (színes magyar zenés film) 2. helyár: 22-én, 23-án, szerdán és, csütörtökön fél 5. fél 7 és fél 9 órától A karatézó Cobra visszatér (mb. színes japán kalandfilm) 3. helyár. Matiné: 19-én, vasárnap 10 órától ördögcsapat (színes szovjet kalandfilm). ADY FILMSZÍNHÁZ: Előadások fél 6 órától, 19- én, vasárnap Bronco Billy (mb. színes amerikai film) 2. helyár, 23-án, csütörtökön Panelkapcsolat (magyar film, 14 éven felülieknek) I. helyár. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak a rokonoknak, jó barátoknak, és ismerősöknek, akik szeretett halottunk BÁNYI ELEMÉR társadalmi gyászszertartásán megjelentek, elvesztése miatti fájdalmunkban mellettünk álltak, akik őt utolsó útjára elkísérték, a szeretet és megemlékezés virágaival, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.