Ózdi Vasas, 1987 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1987-03-27 / 13. szám
6 Labdarúgás Ózd—Komló 2-0 (0-0) I fizd—Komló, 2-0 (0-0) Ózd, 2000 néző, vezette: dr. Szőke (Márton, Varga). DRSE: Fekete — Tokár, Kertész, Králik, Stancv — Kovács, Farkas B., Bem — Utassy, Nagy G. Dudás. Edző: Bánkuti László. Csere: Nagy G. helyett Jegesi a 38., Utassy helyett Farkas S. a 60. percben. Az első negyedórában ismerkedtek egymással a csapatok, a 26. percben Dudás beadása után Nagy G. fejelte a labdát Menyhárt kezébe. Két perc múlva legurított szabadrúgás után Farkas B. találta telibe a sorfalat, a lepattanó labdával Utassy lépett ki. Menyhárt kivetődve hárított. A 31. percben Hochmann leterítette Nagyot, akit ápolni kellett, majd öt perc múlva le kellett cserélni. A komlói játékos megúszta figyelmeztetés nélkül, a Kohász pedig elvesztette góllövő csatárját. A 42. percben Jegesi beadása suhant el a bevetődő Kovács feje előtt, a kapu üres volt. Szünet után — Jegesi fejese a felső lécen csattant, majd Farkas B. lőtt mellé. A 66. percben vezetést szerzett a Kohász. Jobb oldalon indult az akció, a középreadás után a lőni készülő Kovácsot buktatták, a labda Farkas B. elé került, aki 18 méterről laposan, nagy erővel lőtt a bal alsó sarokba, 1-0. (Szőke játékvezető jól alkalmazta az előnyszabályt.) A 75. percben Hochmann Tokárral együtt a földre huppant, a komlói játékos most fejbe rúgta az ózdi védőt, a sárga lap most is elmaradt. (Szándékosságért pirosat kellett volna felmutatni — a szerk.) A 76. percben indítással Farkas S. iramodott meg. Schultein utána rúgva, felgáncsolta, sárga lapot kapott. A megítélt szabadrúgásból Kovács emelte kapu elé a labdát, a menteni akaró Schultein lábáról a kiinduló Menyhárt felett került a labda a kapuba, öngól, 2-0. Ezután Tokár szabadrúgása foglalkoztatta a komlói kapust, majd Jegesi a felső lécet találta telibe. Az utolsó percben Kertész közeli lövését védte lábbal Menyhárt. A mérkőzés első félidejében csak a tavaszi napsütést élvezhették a nézők, a játék sok kívánnivalót hagyott maga után. Borzolta a nézők idegeit a Komló durva játéka, ami harcképtelenné tette Nagy Gabit is. A Kohász játékából viszont hiányzott a lendület, ami kedvezett a védekezésbe berendezkedett vendégeknek. A második félidőre egy teljesen új felfogásban játszó Kohász lépett pályára, egyre többször hozták zavarba a Bányász védelmét. A vezető gól után összeesett a Komló, megzavarodott, amit az öngól is mutat. Csapatunk egyremásra vezette a támadásokat, helyzetet is kialakítottak, de több esetben a kapufa is kisegítette a jól védő Menyhártot. Fekete kevés dolgát jól látta el, a védelemben Tokár és Králik játéka dicsérhető, a középpályán Farkastól és Bémtől többet vártunk. A csatársorban Dudást és Jegesit lehet dicsérni. Dr. Szőke játékvezető működésétől láttunk már jobbat is. Hanyiszkó István Kézilabda VÁRPALOTAI BÁNYÁSZ-ÓZDI KOHÁSZ 33-21 (15-11) Várpalota, 1100 néző, vezette: Grandjean — Karsai. DKSE: Kovács L. — Jakab, Réti, Lovász, Barnóczki, Üveges, Bánrévi. Csere: Pirint A. (kapus), Tiba, Fekete, Czirok, Debnár. Edző: Petróczy Lajos. A hazaiak kezdték a játékot egy mellélövéssel. Az ózdi támadásnál Jakab ellen ítéltek szabaddobást, az akcióból vezetést szerzett a hazai csapat. Ezután Jakab egyenlített, 1-1, újabb hazai vezetés, Réti átlövésből egyenlített, 2-2. Büntetőből ismét a hazaiak szereztek vezetést, 3-2, ezt Réti egyenlítette 3-3. Ezt követően a 10. percben 5-3-as hazai vezetést mutatott az eredményjelző, a Kohász négy perc alatt kiegyenlített, 5-5. A Bányász lapos lövésekkel kísérletezett, többnyire eredményesen, de két gólnál többel nem tudtak elhúzni (10-8). A 26. percben emberelőnyben, Lovász a kapufát találta telibe, Barnóczki pedig belépett és oda lett a lehetőség. Sok hibával játszott a Kohász. 15-9- re vezetett a Várpalota, de a végén sikerült két gólt ledolgozni. Szünet után a Réti helyén Fekete kezdett. A 36. percben 17-11-re vezet a Várpalota. A Kohásznak nem sikerültek a lövések, a Bányász 19-11-re alakította az eredményt. A hazaiaknak minden sikerült, a 46. percben már 22-13-ra vezettek. Boczák sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, de az autóbuszon sokan úgy érezték, hogy ettől függetlenül el lehet kapni a Várpalotát. Nem is kezdett rosszul a Kohász. Az első félidő közepétől egyre idegesebben játszott azonban csapatunk, sok volt az átadási hiba, nem dolgozták ki a támadásokat, elkapkodták a lövéseket. A hazaiaknak pedig szinte minden lövésük betalált. A második félidő elején ment el tulajdonképpen a mérkőzés, amikor kilenc góllal elhúzott a hazai csapat. Ebben az időszakban a jól védekező és gólerősen támadó Bányász kijátszotta csapatunkat. A játék alapján a Várpalota győzelme teljesen megérdemelt, de ilyen tudáskülönbség nincs a két csapat között. Ld.: Lovász 6, Barnóczki 4, Tiba 3, Bánrévi 3. Fekete 2. Réti 2. Jakab 1. .jók: Lovász, Tiba. A két játékvezető korrektül, jól bíráskodott. Hanyiszkó Gzni vasas Ünnepi nyitva tartás Április 3-án, pénteken: valamennyi élelmiszerbolt 19 óráig, az ennél később záró üzletek a pénteki nyitva tartási rendjük szerint üzemelnek; a ruházati és iparcikküzletek pénteki, a vendéglátó egységek szombati nyitva tartást alkalmaznak. A heti piac is ezen a napon kerül megtartásra. Április 4-én, szombaton: a vendéglátóhelyek szombati: a virágboltok vasárnapi nyitva tartást alkalmaznak: minden más üzlet, áruház zárva tart; a kijelölt vendéglátóhelyek tejet és kenyeret árusítanak. Április 5-én, vasárnap: a vendéglátóhelyek és virágboltok vasárnapi nyitva tartást alkalmaznak: minden más üzlet, áruház zárva tart; a kijelölt vendéglátóhelyek tejet és kenyeret árusítanak. Az MHSZ hírei Az MHSZ nagyüzemi vezetősége volt a gazdája a idén a megyei rádiós-iránymérő versenynek, melyet március 21-én bonyolítottak le Farkaslyuk térségében. A mindenkor nagy népszerűségnek örvendő „rókavadászaton” megyénk hat klubjának rádiósai vettek részt, akik úttörő, ifjúsági, női és férfi „kategóriában” mérték össze felkészültségüket. A győztes versenyzők — közöttük a legeredményesebben szereplő LKM rádiósklub tagjai — Szabó Bélától, a nagyüzemi MHSZ titkárától vehették át a tárgyjutalmat és a helyezéseket tanúsító oklevelet. * Az elmúlt hét végén, szeptember 22-én rendezték meg Miskolcon a megyei repülőmodellező klubok idénynyitó versenyét. Az ózdi modellezők ezúttal is a hagyományoknak megfelelően, tehát sikeresen szerepeltek, hiszen a gumimotoros kategóriában az első díjat Pásztor József, a második díjat pedig Batizi János szerezte meg. Házasság, névadó Az elmúlt héten a családi iroda rendezésében az alábbi házasságkötésekre és ünnepélyes névadókra került sor: Névadó ünnepséget tartott: Zsókai János (Városgazdálkodási Vállalat) és felesége Szabó Etelka (háztartásbeli) a Katalin. Bíró István (OKÜ) és felesége Jancsurák Mária (Zöldért) a Mónika nevet választották gyermeküknek. Ünnepélyes házasságot kötött: Mustos István (OKÜ) és Békési Irén (OKÜ). Sporthírek TEKE Ózdi Kohász—Nyíregyházi Taurus: 2:6 (2508,2578). Ózd, Nb II., férfi. Ilyen eredménnyel mérkőzéseket lehet nyerni, de a vendégek meglepetést okoztak. E.: Szakács 447, Révay 430, Horváth 412, Galamics 410, Tóth 405. Oláh 404. Edző: Révay Ottó. Kőbányai Porcelán—Ózdi Kohász: 6:2 (2368,2314). Budapest, NB I., női. E.: Rendesné 425, Bakos 391, Bogdán 383, Tóth M. 382, Lőrinczné 375, Berki 358. Edző: Varga József. SAKK Ózdi Kohász—Miskolci Spartacus: 7-5. Ózd, megyei CSB. Győzött: Tóth, Bellér, Bornemissza, Almássy Z., Almássy I., Bárdos. Döntetlen: Kovács, Surányi, Cseh, Lehoczky. LABDARÚGÁS Budafok—ÓKSE serd. 1-2 (0-1). Budafok—ÓKSE ifj. II. 1-2' (0-2). Ónod—ÓKSE ifj. II. 1-2 (0-2). Ügyfélfogadás a VGV-nél Az Ózdi Városgazdálkodási Vállalatnál nyújtott fogadónap bevezetésével állnak a lakók rendelkezésére. Az ingatlankezelési üzemnél szerdán 18.30-ig van ügyfélfogadás, míg az igazgatói fogadónap is szerdán, 18.30- ig tart. 1987 március 11. Humor — Az új szomszédaink rendkívül rokonszenves emberek — meséli férjének az asszony. — Képzeld, a férfi minden reggel, kint az ajtóban, hosszú csókot ad a feleségének. Te miért nem teszed? — Mert még nem ismerem. ★ — Mondd, Piroska, milyen férjjel áldott meg az isten? — Rosszal! Olyan, mint maga az ördög. — Szarva is van? — Lesz. Sportműsor itthon: NB II-es asztaliteniszezőink szombaton 11 órakor csb-mérkőzésen a Nógrádi V. csapatát fogadják. Az atléták mezei futónapjára ugyanezen a napon ,10 órakor kerül sor. NB I-es férfi kézilabda-együttesünk a Vörös Hadsereg úti iskolában küzd 17.30-tól bajnoki pontokért a PEMÜ csapatával. A labdarúgó serdülő és ifjúsági csapatunk holnap 11., ill. 12.30 órakor mérkőzik a Ganz-MÁVAG együttesével. Az OKÜ tornatermében kerül lebonyolításra 9 órától az országos TII. oszt. kizárásos férfi tőr küzdelem. A területi 1 úttörő-olimpia vívóversenyét 29-én 8 órától a Vörös Hadsereg úti iskolában rendezik. Idegenben, a súlyemelők 27— 29-én a Miskolc Avas Kupán szerepelnek. Szombaton rendezik tekében a női vidékbajnokságot. Győrött, a férfi felnőtt vidékbajnokságra Kecskeméten, míg a férfi ifj. és ferd. vidékbajnokságra Pécsett kerül sor. NB I/B-s női kézilabdacsapatunk a Lehel SC-hez, az OSB fiúegyüttesünk Békéscs a haza utazik 28-án. NB II-es labdarúgóink vasárnap Kaposvárott igyekeznek jól szerepelni. Sakkcsapatunk Edelényben küzd csb-mérkőzésen ugyancsak 29- én. A tárgyalóteremből Egy férfi — négy eset 1986. október 9. Ez a napja is úgy kezdődött Feigl Béla 28 éves ózdi lakosnak, mint a többi. Délelőttös műszakban dolgozott az ÓKÜ-ben, majd a munka végeztével — zsebében a fizetési borítékkal — a Szabadság úti bisztróba ment szórakozni. Az egész délutánt ott töltötte, intenzív poharazgatással. A bisztróból 17 óra után távozott, de nem akaródzott mindjárt hazamennie. A munkából hazafelé igyekvő nőket követte a nyílt utcán, a sötétből váratlanul előlépve, megszólította, ijesztgette és bántalmazta őket. Elsőként az 52 éves H. I.nét szemelte ki, aki kerékpárját tolva, hazafelé igyekezett. A vádlott megkérdezte az idős nőtől, mennyi lehet az idő, majd anélkül, hogy választ várt volna, közelebb lépett és ütésre emelte a kezét. H.-né érthetően nagyon megijedt, kerékpárját a férfi felé lökte és szaladni kezdett, segítségért kiabálva. Fiedlt úgy látszik, szórakoztatta, hogy megijednek tőle a járókelők, mert tovább folytatta a hölgyek zaklatását. Pár perccel az eset után, az Álmos vezér és a Huba vezér utak kereszteződésénél, az 57 éves O. S.-né nyomába szegődött és egy ideig követte. A „társalgást” most azzal kezdte, hogy gyufát kért az asszonytól és érdeklődött, hogy hol lakik, merre tart. O.-né nem felelt neki, de a vádlott ezt nem hagyta annyiban, mégegyszer érdeklődött az otthona felől, majd megmarkolta az idős asszony állát és a kerítéshez nyomta. A nőnek sikerült ellöknie magától a támadóját és így el tudott menekülni. A segélykiáltásaira jött elő a közeli házból P .J., aki értesítette a rendőrséget. Feigl még ekkor sem a menekülés gondolatával foglalkozott. Most egy fiatalasszony nyomába szegődött és tolakodó módon megkérdezte tőle: ..Hová megy, fiatalasszony?” A.-né válaszolt, hogy haza, mire a vádlott váratlanul pofon ütötte. A negyedik megtámadott egy 25 éves tanítónő volt. Tőle is azt kérdezte Feigl Béla, hogy hová megy, de a lány nem méltatta válaszra. Még az úttest túlsó szélére is átment, hogy kitérjen a kötekedő férfi elől. Nem sikerült neki. Feigl utolérte és gyufát kért tőle, mire Sz. A. azt válaszolta, hogy hagyja őt békén, különben sem dohányzik. A vádlott erre ököllel többször az arcába sújtott és a combját rugdalta. A tanítónő több ház kapujában megpróbált belépni és így menekülni, de támadója erősen tartotta. Végül aztán mégis sikerült B. J.-ék udvarára bemennie, de a segíteni akaró házigazda a támadót már sehol sem látta. Az Ózdi Városi Bíróság dr. Lőrincz Zsuzsa büntetőtanácsa 1987. január 30-án hirdetett ítéletet Feigl Béla ügyében. Folytatólagosan elkövetett garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt. A bíróság a vádlottat egy évi szabadságvesztésre ítélte és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős. — (kocsik) i.ül VASAS Az Ízeri Kohászati Üzemek MSZMP nagyüzemi bizottságának hetilapja. Felelős szekesztő: TÓTH ISTVÁN. Szerkesztőség 3600 Ózd. Felszabadul. -er I telefon 11-344 és 12-344 144!-es mellék (felelős szerkesztő) 1451 és 2452-es mellék (munkatársak) Kiadja a Borsod megyei Lapkiadó Vállalat. F«k .1 1.-16 VFRF« WIHAIY Kiadóhivatal- 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. TelefON: 36-131 Terjesztik az Üzemi sajtóakuvák Előfizetési díj: fél évre 33,80 Ft, egész évre 67,60 Ft. Készült a Borsodi Nyomdában, Miskolcon. Felelős vezető: WIRTB LAJOS. H.