A Pesti Hirlap Nagy Naptára, 1930 (40. évfolyam)

NAGY-MAGYARORSZÁG TÜKRE - Szemelvények a korszak irodalmából - Justh Zsigmond: A falu ajándoka

T­avaly télen, hogy Palermóban szegény Benedek szolgámn meg­halt, az én jó falusi népem leve­let íratott a falu szeniorja által nekem, arra kérve, hogy ezután vegyek közü­lük valakit mellém, „ki távoli és ve­szélyes útjaimban mindig és mindenütt elkísérhessen”. A levél nagyon meghatott. Elfogad­tam ajánlatukat s hat hónap elteltével, hogy haza­tértem, elfogadtam azt, kit erre a „misszióra” kiszemeltek. Iványi István volt a legény neve, zömök, izmos, sápadt fiú, összenőtt, sülű­ szemöldökökkel, hatalmas ba­jusszal, mely beárnyékolta négyszeg­letes, markirt állat, elfödte piciny, ritka, hegyes fogait. Kékesszürke sze­meivel, hogy helybe állott, sötéten, elszántan nézett a szemeim közé, mint aki nagy veszedelemmel néz szembe, de ki egyúttal tudja, hogy ezt legyőzni hivatása. Ünnepélyes lassúsággal, kimérten mozgott. Tudja Isten, de sehogysem tudtam első látásra kiokosodni belőle. Rokonszenves-e vagy nem? Azért néz-e oly sötéten, dacosan rám, mert csupa ellenségtől, veszedelemtől lát környé­­kezdve, s attól akar megvédeni, akár az élete árán is; vagy tán nem a saját akaratából lépett a szolgála­tomba s ellenem is dacot érez? Nem tudtam. Délben fogadtam fel és már délután oda jött ki hozzám az iskolába, hol néhány napot töltöttem a tanítónk családjánál, addig, mig a falusi lako­mat rendbe hozták. Sötét, finoman zsinórozott kartoly ruha fedte kissé négyszegletes testét, amely még ünnepélyesebbé, még ko­­morabbá tette megjelenését. — Aztán — kérdeztem este, midőn a pusztán keresztül átkisért kertembe — van-e hibád, István? Jó ezt tudni előre, ezzel mindig be kell ám szá­molni. Ezt kérdem legelőbb attól, ki szolgálatomba lép. Szeretem ismerni a gyenge oldalait annak, akit felfogad­tam. — Nincs, — felelte nyugodtan, mint aki a legtermészetesebb dolgot mondja. — Nincs-e? Hogy mondhatsz ilyet! — Nékem nincs, — s katonásan összeütve bokáját, glédába vágta ma­gát. —­Jól van; lehet, hogy nem tudod. Hisz minden embernek van hibája, de még nem is egy, hanem több. De nem A FALU AJÁNDOKA 26* JUS TH ZSJGMOND ^=^s> a nyolcvanas évek végén tűnt fel a francia realista írók hatását mutató elbeszélésekkel és regényekkel és néhány esztendei tündöklés után, harmincegy esztendős korában meghalt. Élete, amely 1863 és 1894 között vihar­zott el, csak keveset termelt ki a dús invenciójú lélekből. Két fő oka volt ennek: betegeskedése volt az egyik, az ennél is fontosabb pedig az, hogy nem a puszta cselekmény, a történés, a mesemondás izgatta, hanem az életet irta meg, a folyton erjedő életet, amelynek jelenségeit érlelni kell megírás előtt. Kontemplatív író volt Justh Zsigmond és komoly programja volt írásaival. Első művei után, amelyekben még nem alakult ki egyénisége, a magyar parasztot és kiselemest rajzolta meg realisztikus szenekkel, de bizonyos lelki finomsággal, kíméletességgel. Ekk­or már fölszabadult a párizsi esztendők, hatása alól. Későbbi könyveiben a magyar főnemesség életét írta meg igen találóan, nagy jellemző erővel. Halála után — fájdalom — nagyon hamar elfelejtette a közönség, éppen иду, mint egyenlő értékű kortársát: Iványi Ödönt, a nagyváradi írót, akinek „A püspök, atyafisága“ cím­ű regénye jelentős eseménye гюЫ a magyar szépirodalomnak.

Next