A Pesti Hirlap Nagy Naptára, 1932 (42. évfolyam)

IRÓK ÉS KÖLTŐK - Csermely Gyula: Mélyen a föld alatt

E­gymás mellett dolgoztak, mé­­­lyen a föld alatt, a Zrinyi­­táró alatt, egy keskeny szint­nek a legvégén. Két ingujjas bányász, hatvanéves öreg az egyik, húsz évvel fiatalabb a másik: Jópál János és veje Tar András. Reggel hatkor szálltak le a szintbe, most délre járt s az egész idő alatt az öreg komor volt és szótalan. Né­mán törte az ércet, mogorván és kedv nélkül , mint a megbántott emberé, olyan volt az arca. Tar András úgy látta, hogy valami nincs rendben. Sokszor nézte az ipát, hogy kifürkéssze, mi lehet: rigolya-e, vagy súlyosabb valami? Nem rigolya, érzi , valami más do­log bántja. A lelkén ül valami, úgy hiszi. De vájjon mi? Talán a tiszt úrral feleselte ez összeszidta? Vagy le­vontak a béréből s most emiatt dohog ? — Délbe megkérdezem, — gondol­ta Tar András. — Akkor majd szóra bírom. Most hiába faggatnám. — Az­zal fogta a csákányt és ismét munká­hoz látott. De újra abbahagyta. Hir­telen gondolat villant a fején keresztül. — Hátha otthon a baj, a ház kö­rül ? Ahol az asszony tesz-vesz, a második feleség, aki szép és pirosajkú s aki az öreg leánya lehetne, oly fiatal. — Nem hiszem, — gondolta Tar András. - - Ugyan kár volt, hogy el­vette, mert nem hozzá való, de úgy tudja, Évi nem rossz asszony. Csön­des, otthonülő, hír sem szállt meg róla, nem vét az az erkölcs ellen. Délbe leültek ebédelni. Tar András egy halom ércre ült, Jópál János egy korhadt fakutyára, azután falatoz­tak. Amolyan bányászebéd volt, hurka, kenyér és pogácsa és cseme­gének száraz sajt egy hörpintés tör­köllyel. Azután pipáztak. Tar András remélte, hogy a pipa­­szónál csak megered az öreg nyelve s akkor ő megtudja, mi az, ami a lelkén ül. Hátha mégsem az, hogy az asszonyra gyanakszik? Hátha semmi­ség az egész s csak azért fújja fel, mert öreg embernek ez a szokása. De Jópál János most is néma volt, mintha egyedül ült volna a szintben.­­ Megse rebbent a szeme pillája, úgy MÉLYEN A FÖLD ALATT . CSERMELY GYULA ,ék@­Us író, született Dunaszerdahelyen, Pozsony vármegyében, 1869 június 5-én. A gimnáziumot Pozsonyban, az egye­temet Budapesten végezte , itt jogi doktorátust, majd ügyvédi diplomát szerzett, az ügyvédi képesítés elnyerése után pedig Erdélyben, Óradnán jogvédői gyakorlatot folytatott, egészen a háború kitöréséig. Aránylag későn kezdett írni; legelső novellája „A hadnagy, a kozák és egy hőmérő”, a Pesti Hírlapban jelent meg, 1905 január 2-án. Ettől a naptól fogva sűrűn jelentek meg novellái a különböző napilapokban, elsősorban a Pesti Hírlap­ban, 1911-ben pedig első regénye, a ,,Kölcsönkapott fény” jelent meg, melyet csakhamar sok más követett. Ezek közt a rendkívüli sikerű, 7 kiadást ért „A toprini nász”, valamint a nem kisebb sikerű „A vörös kérdőjel” című regényéből filmdarab is készült. Novelláit —­ Maurus Mezei fordításában — számos németországi, svájci és osztrák lap is közli, hollandul nyelven pedig — Greta Shapira fordításában — az Amsterdamban megjelenő „De Vrydagavond’’ című hetilapban jelent meg több elbeszélése. Novelláit, regényeit a témák rendkívül nagy változatossága mellett élénk, közvetetten elbeszélő modor, valamint eredeti, fordulatos, a figyelmet min­dig ébren tartó meseszövés jellemzi. „Adieu Madame” című háromfelvonásos színművét a nagyváradi Szigligeti Színház mutatta be nagy sikerrel, „A gardedám” című operettjét a kecskeméti Katona József­ Színház, „Szent Márton rózsafái” című négyfelvonásos fa­lusi történetét pedig, mely ilyen című regénye után készült, a budapesti Rádió mutatta be.

Next