A Pesti Hirlap Naptára, 1939 (49. évfolyam)
Népünk hangja - hanglemezen
A PESTI HÍRLAP 1939 ÉVI NAPTÁRA 235 képzettebb muzsikust is befolyásolja az egyéni ízlés, az esztétikai előítélet válogató ösztöne. Legjobb esetben is csak az egyszerűbb dallamok lejegyzése sikerülhet így. Bonyolultabb változatokat pontosan leírni egyenesen lehetetlenség. Ezért aztán az a kényelmes álláspont alakult ki a régebbi gyűjtők közt, hogy a népi előadásmód sokszor szövevényes cifrázatai, ritmikai különösségei lényegtelenek, elhanyagolhatók, mert nem egyebek az eredeti, egyszerű és népi dallamok „elrontott“ alakjánál. A népdalkutatás régóta túl van ezen a téves fölfogáson. Döntő esemény a fonográf alkalmazása volt. Edison zseniális találmánya lehetővé tette a hangtünemények gépi lerögzítését és visszaadását. Kevéssel azután, hogy a fonográf általános használatba került, nálunk már be is állították a népdalgyűjtés szolgálatába. Vikár Béla, a kiváló néprajztudós volt az, aki a millenium évében hangfelvevő készülékével útrakelt az országban és megkezdte az új rendszerű népdalgyűjtést. Nemcsak magyar, de európai vonatkozásban is úttörő volt, az ő eljárását utánozták a külföldi népzenekutatók. A Vikár-féle fonográfhengerek muzeális és tudományos értéke fölbecsülhetetlen. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az ő gyűjtőmunkássága adott lökést az egész új magyar zenei fejlődésnek. Két zseniális fiatal muzsikus lelkében csodálatos folyamatot indított meg a Vikár-féle kezdeményezés. Ők ketten, Bartók Béla és Kodály Zoltán, vették kezükbe századunk első éveiben az új módszerű népzenei gyűjtés ügyét. Akadt néhány lelkes segítőtársuk. Tervszerű munkával fölkutatták azokat a magyarlakta területeket, ahol még élt a nép ajkán az ősi dalkincs. Elmentek a legtávolabbi országrészekbe, bejárták a legeldugottabb falvakat. Ott éltek a falusi, tanyai nép közt. Alkalmazkodtak az egyszerű emberek szokásaihoz, hogy megnyerjék bizalmukat. Természetes idegenkedésüket és elfogódottságukat leküzdve, a fonográfszerkezet előtt végül meg merték és meg tudták szólaltatni a lelkükben élő, sok évszázados, sőt évezeredes szájhagyomány útján csiszolódott népzenét. Évről évre gyűltek, szaporodtak a fonográfhengerek. De a gyűjtők nem elégedtek meg az elraktározásukkal. Párhuzamosan megkezdődött a dallamok lehallgatásának, följegyzésének és tudományos rendszerezésének nagyjelentőségű munkája. A fonográfgép segítségével a hengerre rögzített anyagot akárhányszor le lehet játszani. Mód van arra is, hogy a kényesebb részeket — olyanféleképpen, mint a lassított filmet — a hengerek lassúbb forgatásával a legpontosabban megfigyelhesse a kutató, így a népzenében annyira fontos és jellemző díszítések, hangcsúsztatások és hajlítások apró mozzanatait is vissza lehet tükröztetni a kótaképben. Ugyanígy a művelt fül számára szokatlan hangmagasságbeli eltéréseknek a ritmus és időmérték látszólagos „szabálytalanságainak“ törvényszerű voltát is ki lehet elemezni a gépi hangfelvételek elemzése útján. Fonográf-készülékkel fölsze Somogyi asszony balladát énekel a mikrofon előtt.