PROGNOSZTIKA - A MTA Kutatásszervezési Intézet kiadványa (1981)
1981 / 1-2. sz. - Tanulmányok - Sipos B.: A termelési függvények felhasználása vállalati prognóziskészítésre
stb. áll. A technológiai lehetőségeket halmaz formájában ábrázolhatjuk. Adott körülmények között azt vizsgálhatjuk, hogy melyik ráfordítás-kombinációval érhető el a legnagyobb termelés. Az erre vonatkozó ún. technológiai információ a Qf(XbX2,...,Xn) vállalati termelési függvényben összegezhető. Ez meghatározza, hogy „Q" a ,,q" termék azon maximális mennyisége, amelyet a vállalat akkor termelhet, ha pontosan X, egységnyi „1" ráfordítást, X2 egységnyi „2" ráfordítást, ... Xn egységnyi ,,n" ráfordítást használ fel. Az ún. szűk erőforrás termelési függvénye konkrét formában, vállalatonként, az alapvető termelési elemhez kapcsolódik, gyakorlatilag az erőforrások valamelyike tekinthető annak, a mindenkori adottságok függvényében. A termelési függvény változatai: — „Ex ante" termelési függvény. Ez azokat a lehetőségeket foglalja magában, amelyek a vállalat számára nyitva állnak, amikor a termelés technológiáját megválasztja. — „Ex post" termelési függvény, amely a technológia megválasztása utáni lehetőségeket tünteti fel. Az egyszerűsített termelési függvény lineáris és homogén akkor, ha az eljárás ismételhető. Empirikus vizsgálatok bizonyítják, hogy a legtöbb esetben a termelési tényezők közötti összefüggések a gyakorlatban lineárisak. A termelési tényezők közül a kapacitás, illetve az átbocsátóképesség középpontba helyezése biztosítja a termelési függvény homogenitását és linearitását. (Természetesen mindig konkrét, egyedi vizsgálat alapján kell eldönteni, hogy valamely vállalat vagy üzem termelési függvénye lineáris és homogén-e.) A lineáris homogén termelési függvény növekedési útja mindig a koordinátarendszer kezdőpontján keresztülhaladó egyenes. E függvény tulajdonságai közül a következők tekinthetők jelentőseknek: — Az erőforrás-ráfordítások technológiai arányosságának törvénye. Ha a termelésnövelés során nem tudjuk követni a termelési fügvény technológiai ráfordítás-arányosságát, akkor kihasználatlan erőforrások keletkeznek, s az egységköltségek növekednek, mivel az azonosan emelkedő ráfordításoknak csökken a „hozadéka". — Oszthatatlanság. Az egyes ráfordítások nem használhatók fel minden határon túl osztott mennyiségben. A termelési lehetőségek elemzése nem választható el az értékesítési tevékenység vizsgálatától. Úgy vélem, ez annyira nyilvánvaló, hogy külön indoklást nem igényel. A termelési folyamat vizsgálata során a vállalat döntési változóit két csoportba, a ráfordítások (vevői pozíció) és a kibocsátások (eladói pozíció) változóinak körébe sorolhatjuk. A gazdaságirányítás jelenlegi rendszerében a tartós nyereség biztosításában érdekelt vállalat vevői pozícióját az jellemzi, hogy speciális adottságainak függvényében termelési profilján belül milyen termelési szakaszok elvégzését vállalja. A vállalat eladói pozícióját pedig alapvetően az határozza meg, hogy milyen termékek szállítására, s milyen szolgáltatások nyújtására vállalkozik. A vállalat tehát a piacon mint eladó és mint vevő is megjelenik. A vállalat, mint eladó, azt dönti el, hogy az egyes végtermékekből, szolgáltatásokból mennyit termeljen. A vállalat, mint vevő abban dönt, hogy mennyit költsön az egyes tényezőkre (munkaerő, anyag, gép stb.). Végső soron a vállalatnak azt kell eldöntenie, hogy hogyan ossza szét a ráfordításokat különböző kibocsátásai között. A vállalat célját úgy éri el, hogy felméri és elemzi erőforrásai rendelkezésére álló mennyiségét és kihasználási színvonalát, hiszen ez határozza meg, hogy egyáltalán mit tud ráfordítani a termelésre. Az erőforrások rendelkezésre álló mennyiségét a termelő berendezések kapacitásával (hosszú távon: 3—5 év), illetve átbocsátóképességével (rövid távon: 10 nap—1 év) jellemezheti