Pilch Jenő: A hírszerzés és kémkedés története 2. (Budapest, 1937)
A hírszerzés és kémkedés kifejlődése a világháborút megelőző évtizedekben
12é delmi forrása mégis az az adó, amelyet a hatalmas birodalom minden részvénytársasága, sőt magáncége is fizet neki; ez ugyan nem hivatalosan kivetett adó, de pontosabban befolyik, mint az állami adók. Súlyos terhet jelent ez az adó a birodalom kereskedőinek, de tudják, hogy a saját érdekükben fizetik ; aki bőven és pontosan fizeti ezt az adót, annak minden ügye simán megy, állami megbízásokat és rendeléseket kap és üzlete feltétlenül felvirágzik. Viszont, ha megmakacsolja magát és vonakodik fizetni ezt az önkéntes adót, menthetetlenül tönkremegy. Szomorúan példázza ezt az igazságot egy máltai gyógyszerész esete. Mikor ez a gyógyszerész Málta szigetén letelepedett, néhány új szer forgalombahozatalával hamarosan fellendítette vállalkozását. Szerencsétlenségére megtagadta az önkéntes adót az angol titkosszolgálattól, hivatkozással arra, hogy nem angol állampolgár , egyúttal pedig igénybe vette a francia konzul támogatását is. Hamarosan látniuk kellett azonban, hogy mily tehetetlenek az Intelligence Service mindenható szervezetével szemben. Egyszerre csak elmaradtak a gyógyszerész vevői, mintha bojkottálták volna, senki sem vásárolt többé nála ; annyira tönkrement, hogy alig három hónap múlva kénytelen volt távozni a szigetről. A francia konzult pedig hirtelen áthelyezték, ahogy már ilyenkor mondani szokás : «szolgálati érdekből». Jellemző az Intelligence Service befolyására és módszereire az a mód is, ahogyan a perzsiai petróleum-engedélyt megszerezte. Történt 1901-ben, hogy egy kanadai francia, d’Arcy, Perzsiában járt és Teheránban megjelent Nassir Eddin sah előtt, hogy hódolatát bemutassa neki. Ilyen alkalmakkor a sah rendszerint valami kutatási engedéllyel viszonozta a látogató udvariasságát. D’Arcy mérnök is kapott ilyen engedélyt a sahtól; az engedélyokiratban az volt, hogy 50 évig tetszése szerint kutathat, fúrhat, áshat a perzsa birodalom területén, ő is, családtagjai és barátai is. Abban az időben az automobil még gyermekkorát élte és senki sem tulajdonított különösebb fontosságot a petróleumnak és származékainak. A sah nem is sejtette, milyen kincset adott ki kezéből. De maga d’Arcy sem sejtette, sőt nem is törődött vele, és az értékes okmányt bizonyára eltette volna exotikus úti emlékei közé, ha az Intelligence Service keze utól nem éri. Ez volt az egyetlen szerv, amely már akkor tudta, milyen mérhetetlen értéket képvisel a sah adománylevele és ezért elhatározta, hogy a kincseket érő okmányt megszerzi d’Arcytól, még mielőtt Kanadába visszatérhetne vele : igen helyesen attól tartott, hogy amerikai vállalkozók neszét veszik a dolognak és megszerzik tőle a milliárdokat jelentő papirost. A Downing Street tehát elhelyezte ügynökeit d’Arcy útvonalán : léptennyomon emberek szegődtek hozzá és elhalmozták ajánlatokkal, hogy adja el a sah adománylevelét Angliának. Most már maga a mérnök is rájött, hogy mekkora vagyon van a birtokában és ezért eleinte szelíden, de Kairóban és Alexandriában már durván elutasította magától az angol ügynököket, akik egyre gazdagabb és csábítóbb ajánlatokat tettek neki. Mikor végre hajóra szállt, megkönnyebbülten fogadta annak az angol lelkésznek a közeledését, aki Kémkedés. II.9