Andrássy Gyula et al. (szerk.): Magyarország Vereckétől napjainkig 1. Történelem (Budapest, 1939)

Történelmi arcképek

532 kedései nem tetszettek a szabadelvű főispánnak — kibuktatták. Öccsével, Justh Zsigmond íróval közös birtokuk volt Pusztaszenttornyán, de mert időközben reá szállott a marcibányi szép­tornyai birtok is, ősi kastélyával, oda vonult gazdálkodni s néhány év alatt rendbehozta az elhanyagolt birtokot, csator­názta s az állattenyésztéssel kedvteléssel foglalkozott. Azonban érdeklődött Csanád megye közügyei iránt is s nemcsak a megyegyűléseken emelte fel ellenzéki szavát, de az édes atyjától, Justh Istvántól örökölt függetlenségi eszméktől áthatva, járt faluról-falura s mindenütt megalakította a függet­lenségi pártot. Csanádmegyében nagyszámú nemzetiségek laktak a magya­rok között, románok, szerbek, tótok s ezek mind rajongtak a gavallér tornyai földesúrért. Hamar népszerű lett s már 1881-ben felléptették függet­lenségi képviselőjelöltnek Battonyán, de elbukott. Ez a kis csalódás nem bántotta, ellenkezőleg, bukása után azonnal nekilátott a függetlenségi párt szervezésének. Csanád megye mind a három kerületében sűrűn forgott a nép között, lelkesítette, tanította, eljárt lako­dalmakra, keresztelőkre, temetésekre s népszerűsége általános lett, úgyhogy már három év múlva, 1884. évben ő maga Makó várost és barátja, Becker János a nagylaki kerületet hódította meg s csak Battonya maradt meg mameluknak. Mint fiatal ember közvetlen tanúja és szemlélője voltam Justh G­yula fáradhatatlan agitálásának a függetlenségi eszmék mellett. Engem vitt magá­val s élvezte, hogy hívei miként lelkesednek az ő «titkárjáért». Biztatott, hogy ki kell járnom a képviselő iskolát, csak így lesz valami belőlem. A beszédek témáját ő szabta meg, a fő az volt, hogy a nép élvezze a «szép szavazatot». Három év múlva ismét győzött Makón s már mint függetlenségi vezért ünnepelték választói. Be is vált vezérnek s a függetlenségi pártnak első par­lamenti győzelme az ő nevéhez fűződik. Gróf Szapáry Gyula miniszterelnök keresztül akarta vinni a közigazgatás államosítását, melyet a függetlenségi és 48-as párt nemcsak ellenzett, de hevesen küzdött ellene. A vitarendező bizottság elnöke Justh Gyula volt, aki hónapokon át állította csatasorba az ellenzéki szónokokat. Végre is a kormány meghátrált s a nagy törvényjavaslat összezsugorodott egyszakaszos törvénnyé azzal az üres elvi kijelentéssel, hogy a «közigazgatás a vármegyékben állami feladatot képez, melyet kinevezett állami közegek intéznek». így hárította el Justh Gyula az állami központosítás veszedelmét s a legközelebbi csanádmegyei alispánválasztáskor ő is fújta tele tüdővel a dalt : «Az alispán kalapomra rózsát tett.» Nem kis része volt Justh Gyulának az egyházpolitikai parlamenti harcok­ban s bár «Wekerle hozta törvénybe» az állami anyakönyvet s a polgári házas­ságot, de mert e törvényeket a képviselőház 1894. évben április 12-én éppen Gyula napján szavazta meg, a függetlenségi párt a fényes parlamenti diadalt s Justhot együtt ünnepelte. Később a büntető perrendtartás került a parlament elé, ahol Irányi Dániel nagy szelleme fűtötte a lelkeket s a függetlenségi párt nem engedte,

Next