Andrássy Gyula et al. (szerk.): Magyarország Vereckétől napjainkig 2. Állami és gazdasági élet (Budapest, 1939)
I. rész. Az állami élet
122 megállapított, de mindenesetre ezrekre rúgó, szárazon, vízen és levegőben megesett kisebb összecsapásokban, ütközetekben és páros viaskodásokban. Az ideális célt azonban, sajnos, aligha fogják elérni tudni, mert abban a káoszban, amelyet az 1918-i politikai és katonai összeomlásunk és az ezt követő forradalmak idéztek elő, megsemmisült azoknak az okmányoknak igen nagy része, amelyek a magyar csapatok és a magyar katona félelemnélküli, önfeláldozó, állhatatos, becsületes és a legveszedelmesebb helyzetekben sem csüggedő magatartásának ékesen szóló és megdönthetetlen bizonyítékai voltak. Hogy az 1914—1918-i világháborúban mit áldozott vérben Nagymagyarország, az ennek a könyvnek a világháború általános ismertetésére vonatkozó fejezetéből tűnik ki. A Nagymagyarországból származó kitüntetett katonák számát mintegy másfél millióra becsülik. Vagyis minden második katona kapott volna kitüntetést! Közülök eddigelé 11,428-at Magyarország kormányzója vitézzé is avatott. Vagyis annak az intézménynek lettek tagjai, amelynek magasztos célja utódaikban is jutalmazni s az ország hűségében megtartani mindazokat, kik a világháborúban és az ezt követő forradalmak alatt egyéni vitézségükkel s nemzeti érzésükkel kitűntek. Példaként áll ez a hatalmas tábor népünk előtt, amely tábornak hivatása az, hogy ápolja a hazafiúi erényeket, legyen erkölcsös, bölcs, dolgos és a hazához mindenkor és minden körülmények között hű , nemzetfenntartó és a magyar társadalmat erősítő állandó értékű olyan szervezet a vitézi intézmény, amely mind a kívülről jövő ellenséggel, mind pedig a belső romboló erők újból való forradalmi kísérletével szembeszállani köteles és meggondolás nélkül hajlandó is! A magyar katona nézőpontjából egy kimagasló és büszkeséggel eltöltő következménye is van még a világháborúnak. Nevezetesen, hogy a magyar nemzet ezeréves történetében másodízben esett meg az, hogy a haza védelmezésében, majd a magyar nemzeti hadsereg megszervezésében, a belső rend és biztonság helyreállításában és fenntartásában és így a pusztulás és végenyészet szélére jutott ország megmentésében szerzett, tehát elsősorban is a katonai erények tündöklő megnyilatkozása alapján emelte az 1920-i nemzetgyűlés Magyarország kormányzói székébe Nagybányai Horthy Miklóst, a volt osztrák-magyar monarchia flottájának ősmagyar vérből sarjadza azt a vezérét, aki a világháborúban tanúsított vitézségével és vezéri képességével, valamint törhetetlen hazafias érzésével világraszóló dicsőséget és hírnevet szerzett nemzetének és önmagának.