Lukinich Imre - Markó Árpád (szerk.): Sorsdöntő csaták 1. (Budapest, 1943)
Konstantinápoly bukása
a nyugati népek szövetségét idézné fel ellene. Ezért szívesen követte görögpárti nagyvezérének, Chalil pasának tanácsát : «Mindig van időnk elvenni azt, ami nem menekülhet többé előlünk.» Nem használta fel tehát a császári ház benső viszályait, nem sietett learatni várnai győzelmének gyümölcsét ; sőt mikor János császár halála után (1448. október 3.) fiai, Konstantin és Demeter viszályba kerültek egymással, habozás nélkül a derekabb Konstantin mellé állott. A görög császárság azonban nem tudta felhasználni az érdeme nélkül nyert hosszú kíméleti időt. Az egymást felváltó császárok : II. Andronikos (1282—1332), III. Andronikos (1332—1341), V. János (Palaiologos, 1341—1391), VI. János (Kantakuzenos, 1347—1355), II. Mánuel (1391—1423), VII. János (1398—1402), VIII. János (1423—1448) meg sem kísérelték birodalmuk rozoga alapjainak megerősítését. A régi rothadt rendszer vígan burjánzott tovább. A férfiatlan elpuhultság, az őrült tékozlás és a hihetetlen erkölcsi süllyedés hovatovább kiirthatatlanul beleették magukat az állam és a társadalom szervezetébe. És mintha valami sajátságos vakság uralkodott volna el a társadalmon : sem a nép, sem a császárok nem akarták tudomásul venni, hogy a hurok már a nyakukon van, és kíméletlen ellenfelük akkor szorítja meg. Keresztesek gályája Rodos előtt 340