Pajtás, 1948 (3. évfolyam, 1-24. szám)
1948-01-01 / 1. szám
/egy esztendőnek az utolsó napján, nem mondom el, ármelyik esztendő vett, de kitalálni szabad, összejöttttek az emberiséget mozgató rugók, a legegyszerűbb emberi tulajdonságok és egy nagy lakomát csaptak az öreg esztendő torára. A Pénznél jöttek össze, ő volt a házigyájfó. Nagy vacsorát tálaltak. Felül a Hatalom ül£ köntösben és minden tálból kivette a legjobb ízintőt. Mellette, jobbról egy szelíd külsejü, bambakó^ Öreg úr foglalt helyet, akinek kopasz fején az egyik oldalról a másikra volt a haj átfésülve. ’ / Fogai nem voltak, nem tudott harapni és kellemetlenül csámcífb^ott. A lé kifolyt a szája szélein s a hús kipotye^^te a szájából. Ez az öreg úr a Gyámoltalanság volt Sálról egy hórihorgas kamasz ült a Hatalom mel■íett, aki minduntalan leejtette vagy a villáját, vagy a kését, fölborította a sótartót, leöntötte mártással az asztalt. Gubó legyek, ha ez a nyegle úr nem maga az Ügyetlenség. Csakugyan ékelme volt és sugárzó arccal diskubálgatott az alább ülő durva kinézésű, vad arckifejezésű úrral s nem egyszer mondta neki: — Kedves Akarat, ön a legszeretetreméltóbb, legbehizelgőbb fickó a világon. Hm, ez tehát az „Akarat” volt. Az egész kompániának a kedvence. Még a Hatalom is nyájasan mosolygott rá az asztalfőről. Ha beszélt, édesdeden hallgattak valamennyien. Túlról, az Akarattal vis-á-vis egy nemesarcú, fehér- hajú aggastyán merengett az asztali gyertyák fényében. Szemöldökjei szigorúan össze voltak ráncolva, de ajkai egy-egy bánatos vonással a "széleken és kék szeme biztató jóságot fejeztek ki. Az öreg úr nem hiába került az asztal végére, igen rosszul volt öltözve. Tépett ruhái és sebhelyei az arcán olyanul tüntették fel, mintha valahol összeverték, megszaggatták volna. Különben nem sok becsülete volt a társaságban. Nem kedveskedett neki senki és nem kínálták semmivel. Csak a koccintásoknál figyelmeztették néha: — No, ne légy olyan szomorú, Igazság pajtás! Igyál te is! Az asztal legvégén dölyfösen ült maga a házigazda, a Pénz. Pöffeszkedéséből látszott, bár telhetőleg udvarias akart lenni, hogy ő érzi magát"itt a legnagyobb úrnak. Ebből látható, hogy igen érdekes társaság jött öszsze. Beszélgettek mindenféléről, még politikáról is. Az Akarat vitte a szót: — Urak, — így szólt az ötödik pezsgős pohárnál, — mi tulajdonkép nagy bolondok vagjunk. —• Miért? — kérdik egyszerre hárman is. — Hagyjuk azemberiség fölött elsuhanni az egyik évet a másik után, anélkül, hogy már egyszer mi magunk ragadnánk kezünkbe a világ folyását. — Hiszen mi uralkodunk — vágott közbe a Pénz. — Uralkodunk, de csak közvetve az emberek útján. — Hát nem elég az? Elég vagy nem elég, de miért nem foglaljuk el magunk az egyesi zsíros hivatalokat? — Nem jó vége lenne — nyafogta a Gyámoltalanság. — Én nem tartom az Akarat eszméjét bolondságnak — szólt a Hatsflom. Ám próbáljuk meg, válasszunk egy országot, és abban az országban válasszunk magunknak hivatalokat. Lássuk, mivé lesz az az*ország. — Hurrá! Helyes! Válasszunk! És legott megválasztották az országot* ' Norhát, most már rendezkedjünk, urak! Én leszek a kodifikátor — szólt a Hatalom_, 50 Csinálom a törvényeket^ — Én leszek a bíró! — kiáltó a Pénz. •— Helyes, helyes! — Én a külügyeket viszem — hörgő nagy kohó* cselve a Gyámoltalanság. — Én a hadsereget fogom vezetni — selypité a hórihorgas kamasz, az Ügyetlenség. Az Akarat is közbeszólt szerényen: Nekem nem kell nagy állás. Én egyszerűen tanács* adótok leszek. — Pompás! Pompás! * Csak az Igazság hallgatott szomorúan. _— Hát te semmi szám akarsz lenni? — kérdé nagy* sokára, úgy félvállról a Hatalom. , Az Igazság fejét rázta egy» darabig. -L — Mi legyek? — szólt aztán kedvetlenül, f hisz akkor abban az országban már csak egy szükséges állás marad: a sírásóé. Az igazság tehát nem kapott semmi hivatalt. És ezzel az én mesémnek is vége van. Mert hát olyan furcsa m mese ez, hogy talán nem is mesemMikszáth Kálinán. Újesszendei Az újesztendei regölés a múltban csaknem olyan éltett, jedt volt, mint a belöetsérvelés. Ma már mind ritkábban találkozunk vele. Pedig kár megfeledkezni róla, mert ez is a nép létek, a népi költészet és humor játékos megnyílva tanulása. A csényei regösök (Vas m.) azon kevesek közé tart°ztak egykor, akik tudomásul vették Gergely pápa naptárreforrrtját és újesztendő napjára tették az újesztendői regelést. Különben egész Dunántúl megmaradt a középkori újévi, vagyis karácsonynapi regölés mellett. A csényei regősök 14—16 éves fiúk, általában szőrével kifordított bundát és bundasapkát öltenek s hatos, tizen csoportokban járják a házakat. Be-beköszönnek egy egy ajtón, ablakon s rázelnütentk a régi-régi regösénekre: Regülem a gőzesét, A garén asszonyát, Cserfa bocskorát, " Handina köntösét, Sej, regülejtem, Regülejtem, Ez új esztendőben! Adjon az Úristen, Ennek a gazdának Száz kepe rozsot, Száz kepe árpát, Száz kepe búzát! Sej, regülejtem,Regülejtem, Ez új eszte időben! Adjon az Úristen, Ennek az asszonynak, Egy lúdja alatt, Száz liba-jont, A tehene alatt Száz liter vajat, Egy kotlóstyúk alatt Mit visz neki Fánit— Viszek neki láda ruhát, Töltött párnát feje alá! Mit visz neki Gergő? — Viszek neki hippet-hoppot, A hátára furkósbotot! Sej, regülejtem, Régulejtem, Ez új esztendőben! Amikor befejezik, az ajándékokat tarisznyájukba rakjáig és tovább ballagnak egy házzal. Volly István: Népi játékok I. e. könyvéből. Száz csirke-fiat! Sej, regülejtem. . . Regülejtem, Ez új esztendőben! • Emitt is mondának Egy eladó legényt, » Kinek neve: Csonka Gerő. Amott is mondának Egy eladó leányt, Kinek nme: Fülöp Fám! ** 5