Pajtás, 1950 (5. évfolyam, 1-30. szám)

1950-01-01 / 1. szám

6 (A Pionyerszkaja Pravda cikke) ,.A szovjet pionírok nyakkendőjének három vége , három nemzedék: kommunisták, komszomolisták és pionírok terheletlen barátságának jelképe." Ma Tamauz, türkmén kisváros egyik iskolájáról számolunk be. A földszinten elsőosztályosok, az első emeleten idősebb gyerekek, pionírok tanulnak. Az első emeleti folyosón fiúk is lányok futkosnak. A nagyobbak vörös nyakkendőt viselnek. Kolja még egészen kicsi nőtt, mikor megtudta, hogy a - vörös nyakkendős gyerekek a pionírok. Kolja tanúja volt egyszer, mikor a IV. A osztály ajtaja előtt egy nyak­kendőt viselő fiúhoz egy nyakkendő­ nélküli kislány lépett oda és megkérdezte: — Miért nem jöttél el a rajösszejövetelre? Kolja ugyancsak elcsodálkozott. Hogy lehet az, hogy egy egyszerű kislány az összejövetelről kérdez egy pionírt? De a kislány folytatta: — Én őrsvezető vagyok, tudni akarom távolmaradásod okát. Itt aztán Kolja zsákutcába került a kérdés megoldásával: hogy lehet az, hogy ez a kislány, aki nem hord nyakkendőt — tehát nem is pionír — őrs­vezetőnek nevezi magát? Kolja mindezen csodálkozott, s ahogy hazaért,­ tollat fogott és ferde sorok­ban, nyomtatott betűkkel levelet írt a szerkesztőségnek. A levél végén nagy izgatottan ezt írta: „Én nagyon szeretnék pionír lenni. Vannak nálunk gye­rekek, akik pionírok és mégsem viselnek nyakkendőt. Nekem sem kell majd nyakkendőt hordani?" Nyugodj meg, Kolla! Ha eljön a jövő év, te is ott állasz majd elől az ösz­­szejövetelen és ünnepélyes ígéretet teszel a Hazának. Pionír leszel, megkapod vezetődtől a vörös nyakkendőt. És te tudod majd, hogy ez a nyakkendő nem közönséges háromszögletű vörös anyag, hanem annak a jele, hogy te is tagja vagy az ifjú leninisták nagy baráti családjának. „A vörös nyakkendőt, amelyet melleteken viseltek — mondta Kaganovics elvtárs a pionírokhoz intézett felhívásában — harcos százezreink vére itatta át. Viseljétek becsülettel ezt a vörös nyakkendőt és szilárdan tartsátok kezetek­ben a kommunizmus vörös zászlaját.“ Nem csak neked válaszolunk, Kolja Azt akarjuk, hogy olvassa el ezt a cikket az őrsvezető­ kislány,­­ IV. A. valamennyi tanulója, akik megfeled­keztek a vörös nyakkendő nagy jelentőségéről — és valamennyi, de valamennyi pionír. Gondoljatok rá, gyerekek, hogy a vörös nyakkendőt mindenütt kell hor­danotok: iskolában, otthon és utcán egyaránt. Viseljétek a nyakkendőt, és legyetek büszkék arra, hogy pionírok vagytok. Fordította­ K ! Valéria és Suva A vörös nyakkendőjét dobta oda Va­léri­­, amikor pajtását arra kérték, hogy rajzoljon a faliújságba! Lusta volt, s ráadásul még a nyakkendőt sem érté­kelte, ezért kizárták a csapatból. Sze­rencséjére éppen akkor más városba költöztek, s tette ily módon kis ideig titokban maradt. Örökké azonban ez sem tarthatott. Amikor Valéria édes­apja megtudta a dolgot, komoly arccal szólította a fiát: „Figyelj csak ide, Va­léri­j! Ha hozzám eljönnének azzal, mondjuk, hogy a gyár sürgősen készít­sen el és szereljen fel egy víztartályt, — nem könnyű munka, de nem ám, — s én elmennék a Pártba és odavág­nám a tagsági könyvemet, én ezt nem vállalom, nincs kedvem, megélek én tartály nélkül is, bizony kizárnának. Igazuk is volna!... Aki nem becsüli az úttörő nyakkendőjét, az tagkönyvet sem érdemel." Az apa beszéde, mi tagadás, szöget ütött Valéria fejébe. Hát még, amikor azt látta, hogy az iskola úttörői milyen vidáman élnek, s rájött arra, hogy szórakozni, játszani is csak közösség­ben érdemes. Most már szívesen visz­­szalépek volna a csapatba. Ez­ azonban éppen legjobb barátja, Sára akadá­lyozta meg, mondván, hogy aki nagy­anyjával és húgával tiszteletlen, go­romba, az nem méltó a vörös nyak­kendőre. Nem is vették fel Valérijt a csapatba. Határidőt szabtak, május el­sejére úttörő lehet, ha megváltozik Az ítélet igazságos volt, de kemény. S Valérij emiatt nagyon megharagudott Surára. Hát ez a barátság?! Hiszen, ha nem szól, simán felvették volna. Csak lassanként, a csapattanács egyik tagjá­nak magyarázatára látta be barátja igazát, még késő este is a raliújság ünnepi számát rajzolta. Igaz, meg is csodálta az egész csapat! Otthon sem volt ellene több kifogás. Egyszóval Va­lérii komolyan megváltozott. A vérva-várt május elsején aztán a Nagy Honvédő Háború hős tábornoka avatta fel: „Az úttörőt, az ifjú leninis­tát nem csupán a vörös nyakkendő jellemzi, hanem cselekedete is. Erről pedig nektek sohasem szabad meg se­­feledkeznetek. És arról se feledkezzetek meg soha, hogy a vörös nyakkendő dicső vörös zászlónk darabja, amelyet katonáink vére festett lángoló vörösre!" így szólt és Valérii nyakába kötötte azt a vörös nyakkendőt, amelyért a fiú derekasan megdolgozott. Valérii és Sára történetéből filmet készítettek, amelyet magyarra szinkro­nizálva a közeljövőben mutatnak be. N. Z­. „Bolgárok” І K­­örülbelül huszonöten vannak Ktt­­rülülik a hosszú asztalt. Legtöbb­jük egyenruhában, érdemrenddel, vö­rös nyakkendővel, arany MHK jel­vénnyel,­­ fiúk és lányok. Énekelnek. Vezénylő sem kell. Összeszoktak már ők a tengerpart homokján. Egy hóna­pig éltek testvérekként a nyáron Bul­gária egyik pionír-táborában. Most tartották meg első találkozójukat a karácsonyi szünetben, Budapesten. Összejöttek, hogy megbeszéljék, ki­nek sikerült felhasználni a Bulgáriá­ban szerzett nemzetközi tapasztalato­kat az úttörőmunkában, hogyan tud­nak még jobb, még élénkebb úttörő­életet vinni iskolájukba. Szoros, jó baráti közösség ez, látszik a hozzászólásokon. Van, aki tanácsot kér, mert az összejövetelekre nem jár­nak rendesen az őrsök, — van aki jó módszerét ismerteti, hogy mindenki al­kalmazhassa. A vastag tábori napló ott fekszik az asztalfőn és a régi jegy­ző szorgalmaisan rója a sorokat. Belekerül az is, hogy Kispesten nem elégedtek meg azzal, hogy tanulópá­rokra osztották az őrsöket, hanem ál­landó ellenőröket szerveztek, rajvezető és csapattanácstagok mentek el a pajtásokhoz, de nem zsandárnak, ha­nem leültek a párok mellé és együtt vették át a másnapi anyagot. Cigán­­don már az idén termést hozott az úttörők Micsurin-kertje. De szóba ke­­rül az is, hogy legtöbben olvasták Ma­karenko könyveit és nagy hasznát ve­szik a munkánál. A megbeszélés lelkes és fegyelme­zett. A napirend után színházba megy a csapat. Abony és Veszprém, Máté­szalka és Szolnok képviselői száz szem­mel nézik a darabot, hisz pontosan kell majd beszámolniuk. Megnézték a Sztálin elvtárs életé­vel foglalkozó gyönyörű kiállítást, a „Sztálingrádi csatá“-t, a hidakat és a magasba nyúló új háztömböket, a tro­libuszt és a csodálatosan gazdag kira­katokat. A sok-sok közös élmény mellé most újak sorakoznak és a két nap úgy elröpült, mintha a nyári ten­geri szél fújta volna el. Nehéz elválni, ígéretek és fogadalmak születnek: — Meglátod, mégis megtartjuk a Rákosi Mátyás zászlót. — Ha újra találkozunk, már 200 százalékos leszek! — írni fogok a csapatunkról a Paj­tásba! Új ötletekkel, friss élményekkel in­dulnak vissza, a szélrózsa minden irá­nyába a kis csapat tagjai, akik együtt éltek négy nemzet úttörőivel a nyá­ron él. Kemények és öntudatosak, a vidámságban is példamutatók,­­ igazi úttörők. Olyanok, mint a „septemvri­­esek". a.

Next