Pajtás, 1954 (9. évfolyam, 1-51. szám)

1954-01-20 / 1-2. szám

A párt, a nép szavára! Párt- és kormányhatáro- nek. Az ország sok vidé­zat jelent meg a mezőgaz­dasági termelés fejleszté­séről; Azóta szakmunká­sok, ' mérnökök, állatte­nyésztők kérik áthelyezé­süket falura. Ott szeretné­nek dolgozni, hogy minél több legyen a búza, a hús, a zsír, a tej. íme néhány a sok közük Akit a tsz visszahívott két látták el innen berk- shirei és Cornwall tenyész- sertésekkel. Az utóbbi idők­ben azonban a járásban megrekedt az állattenyész­tés fejlődése. Yuity elvtárs reméli, hogy a hajai járás újból híres lesz állattenyésztésé­ről, Irány a gépállomás! 1 Szép a iraktorosi pálya S kaptam is dicséretet — Mégis Lukics szép szavára Otthogylam a földeket. A városba hívott: mentem S fuvaroztam Lukicsot, Traktorom helyett vezettem Személykocsit, Moszkvicsot. Vezettem, bár eleinte Szokatlan volt a dolog: Este későn fekhetek le. Reggel késön indulok. Visszavágyom földjeinkre, Epekedem, búsulok. Elrobogunk a központba, várok, várok... ö marad. Csapágyolvasziás megvolna Már ennyi idő alatt! Ülés, utasítás, ábrák, Tervek, akták százai... Ezalatt egy egész táblát Föl lehetne’ szántani! Szörnyű szócséplésbe kezdtek — Egy éjjel öt értekezlet, . Egyik a másik után: Reggel mind sápadt, sovány, S kijönnek oly nyúzott • képpel, Mint ki éjjel-nappal csépel. En • meg? A kocsiillésen Fekszem, fekszem, fütyörészem. Fekszem: hátam már sajog, Egész belebululokt Mióla csak megszülettem. Sürgölődtem, teltem­vettem: Kezemben ég a dolog, Forr, lobog, Csakúgy ropog, Még a hegy is belerendül. Hej, ha muzsikaszó csendül. Lábam tüzes táncra perdül: Kéne bámul mindahány, Belémszeret mind a lány. Vének mondják: — Hej, barátom, Ez aztán legény a gáton! Makár Lukicshoz . bementem: — Eressz el! — No ne bomolj! Ejnye! — válaszolta . menten S arcán bujkál kis mosoly: — Amit kértél, nincsen rendben! Mit duzzogsz, mint a bagoly?! Remek kocsin a városban Viszed Makár Lukicsot, Hisz nem traktort vezetsz mostan: Személyautót, Moszkvicsot! Híven elbeszélek mindent: Bánatom derűre vált, Mivel elválasztott minket Édes jó anyánk: a párt. Fönn a minisztériumban Találkozunk. Mosolyog. En is rámosolygok — Mi van? — Eldőlt a dolog! Mint afféle Makacs ember, Kiharcoltam iguzum, S a gépállomásra reggel Visszatértem boldogan Most már nincs baj, minden rendben: Vezethetem traktorom. Ott a legényszálló szemben: Van szép szobám. Ott lakom! Tegnap épp az erdőszélen Munkából tértem haza, Hát ki baktat szembe velem? Igazgatóm jómaga. Meglát, messziről köszönget: — Segítsen ki — kér — Ma jön meg Agronómusunk izeid, A gépkocsivezetőm meg A pártbizottságba ment. En segítek szívesen: A vasúthoz kiviszem. Ott a kocsiból kiszállok S hátbaböknek„ No hiszen! Megfordulok. Hát ki áll C/lí? Lukicsunk. Személyesen! No de ilyet! Ámulok: Sorsunk így összehozott! — Ellenőrzés? Arra jött le? — Nem, barátocskámt Örökre! — En, bevallom: tulajdonkép Örülök neki nagyon, Hogy új agronómusunk cpp Az-én Makár Lukicsom! — Hát hogyha már így határoz Pártunk... — moso yog reám —■ A Központi Bizottsághoz. Földi, te írtál talán? Elolvastam izgatottan A bölcs határozatot S magamban ezt latolgattam: „Hej, Lukics, jól gondolod. Bár nem irtain, mégis olt van Az én kezem a dologban! Lám, milyen erős vagyok!” Urbán Észter fordítása Szöllősi Ferenc elviárs még egy évvel ezelőtt a répáspusztai Első Ötéves Terv tsz elnöké volt. Aztán a kaposvári járási tanács mezőgazdasági osztályának lett a vezetője. A szövetkezet tagjai nehe­zen váltak meg tőle. Nem­régen gondoltak egyet és visszahívták a szövetkezet­be volt elnöküket. Szöllősi elvtárs ma újra a szövet­kezet elnöke. A szövetkezet dolgozói az ő vezetésével építik a tízholdas halasta­vat, kibővítik a baromíiíar- mot és három hold új gyü­mölcsöst is telepítenek. Huszonkilenc lakáshoz be­szerelik a vízvezetéket. Vissza falura! Yuity József, a földmí- velésügyi minisztérium ál­lattenyésztési főigazgató­ságának előadója. Kérte, hogy helyezzék a bajai törzsállattenyésztő állo­másra. Kérését teljesítik. / — Örömmel vállalom ezt a munkát — mondja Vuity elvtárs. — Jól isme­rem a bajai járás állatte­nyésztését, hiszen odavaló vagyok. Remélem, hogy új munkatársaim jószívvel fogadnak. Néhány évvel ezelőtt a bajai járásban jő híre volt az állattenycszlés>­Ki ne ismerné Szodorai Istvánt, az RM Müvek Kossuth-díjas esztergályo­sát? Most elhatározta, hogy az egyik állami gazdaság gépállomására megy dol­gozni. — Nagyon szeretem munkahelyemet, nem lesz könnyű elválni tőle.. De tudom, hogy ott a falun is hozzájárulhatok .hazánk építéséhez, hiszen ma min­den erőt a mezőgazdaság fejlesztésére kell összefog­ni. Olyan munkát akarok végezni vidéken is, mint a gyárban, Mi bízunk Szodorai elv­társ szavában. Nemsokára befejezi második ötéves ter­vét. Biztosan falun is eléje vág az időnek. Éjféltájban Pave!'"égető fájda­lomra és füstre ébredt. Fetnyögött. Valaki égő zsarátnokot dugott a nyaka alá. Rémülten felugrott, ke zét odaszoritotta az égett rés-zhez, egyenesen Danyilába ütközött. Az erdő felett a keskeny karimájú hold sárga, sugaránál tisztán" látta unokatestvérét, akinek arcán külö­nös, gúnyos mosoly ült. — Mi az, meleged van? — kér­dezte rekedten Danyila és heves mozdulattal torkonragadta Pavelt, meglendítette és a tóba hajította. Amikor a víz összecsapott felette, a fiú nem érzett semmi hideget, csak súlyos vasúijakat a torkán és még eszméletét vesztve is azon igyekezett, hogy gyengülő karjával megszabaduljon tőlük.. De az ujjak maguktól elernyéd- tek, elengedték Pavelt. Lihegve, köhécselve kievickélt a vízből és nem értette meg azonnal, hogy mi történt körülötte- A víz csobogott és hullámzott a Pavel, segítségére siető gyerekek kapálózásátó!. A fiúk erősen szorították Danyilát. Pavel mellett, derékig a vízben Motya állt, kiáltott valamit, hadonászott. Aztán Jakovot látta meg, aki hajá­nál fogva vonszolta Danyilát. — Engedjetek, — hörögte Da­nyila — hisz esak tréfáltam... na., hagyjatok ... De a gyerekek nem engedték el. — Engedjetek... hideg a víz... Odavezették a hunyó parázshoz. Hirtelen kiszakította" magát, át­ugrott a pislákoló tűz felett és el­rohant. Reggelig senki sem hunyta le a szemét • KILENCEDIK FEJEZET Árnyak a nagyapa udvara’n Szergoja nagypapa hajnalban kelt fd — öreg emberek keveset alszanak. Jött-ment az udvaron, mindent megnézett, hogy vájjon rendben van-e, kiengedte a pajtá­ból a tyúkokat. Aztán kijött a köhécselő Kszenyija nagyanyó és vékony hangján rá­zendített: — Pip, pipi pip, pipi-pip. pipi!... A nagypapa - messziről nézte, hogy csipegetik a tyúkok a magot, egyszerre koppantva csőrükkel. Hirtelen megremegett az öreg bajszaszéle, lábujjhegyen odaosont a baromfiakhoz, száraz ággal rá- csapoít egy íehérháíú tyúkra: — Atkozott. , Az állatok lármásan szétszéled­tek és nagyokat rikácsoltak. Az öreg görbe lábán ugrándozva to­vábbkergette a fehérhátút és reked­ten kiabált: — Már megint Poiupcsikék tyúk­ját eteted, anyó! Fazékban lenne a helye ennek a dögnek! A tyúk harsány kotkodácsolással berepült a kertbe és kapirgálni kezdett a száraz krumplibokrok kö­zött. Az öreg szuszogva megállt. Egy férfi jött reléje a kerten át, ala­csony, köpcös, ősz ember. Poros csizmájával óvatosan lépte át- a krúmplibokrokat. A nagypapa végighúzta tenyerét izzadt, barázdás arcán, sietve bele- töröite nadrágjába, és kezetnyujtott a jövevénynek. . — Adj isten, Arszenyij fgnat- vjevics. — Jó egészséget... — Kulukanov mély hangja nyugodt volt, de sárga szemében izgalom látszott és he- gyesszakálhi, széles arca szokat­lanul sápadt volt — talán az ál­matlanságtól vagy talán a fáradt­ságtól. — Miért kelt fel ilyen korán, Arszenyij Ignatjevics? mama felé bólintott, levette sapká­ját és keresztet ■ vetett kopasz fe jére. Leült a sarokba a fából fara­gott istenanya alá, afnely mögül ki­látszottak a kések és a villák: rég­óta helyettesítették ezek. az ikonok a szekrényeket. — Hivd be Danyilát. Danyila álmosan jött elő, nagyot ásított. — Ülj le. — A vendég k.iskabát­jábót lassú mozdulattal újságlapöt húzott elő, amelyen tintával írt, szétmosódott betűk álltak. — Néz­zétek, most szakítottam le a ka­pumról... Elhallgattak. A nagyanya értel­metlenül bámulta a kék betűket, feje remegett. Egy nagy görbe kés­sel éppen-krumplit tisztított. —- „Gabonarejtegető" — Kulu­kanov összegyűrte a pa-pírlapot, el­hajította. — Egyszer Trofim eljött hozzám-c és • könyörgött: „Légy a Beleegyeztem, tartom. Bár csak akkor tudtam volna, a pap szemeláttára fojtom bele a keresz­telő medencébe azt a kígyóíajzatot. Danyila alig hallhatóan mondta: — A megfojtás sosem késő.-A vendég úgy tett, mintha nem hallotta volna és suttogva foly­tatta: — Szilinnél elásott gabonát ta­láltak, Sitrakovná! pedig fegyvert. Ezt is ő rendezte a mezítlábasaival együtt... és a faliújságon'is meg­szégyenített... — Kulukanov ujjai­val végigsimított rángatózó arcán. — En ... hozzátok... segít­ségért ... Segíttek? A nagyapa megmozdult. — Amit csak tudunk, Arszenyij Ignatjevics. — Hát akkor... Rövidesen ösz- sze fogják írni a vagyonomat, hogy adjam át a kolhoznak... — Hír télén felállt, száját összeszorította és hangosan, az orrán keresztül fújta a levegőt. — Nem adom az átkozottaknak! Semmit sem adok! Inkább elégetem! És gabonát sem adok! Szerjoga, ássatok ma gödröt a csűrben. Nehogy észrevegyék... Éjjel majd átszállítjuk a gabonát és beleöntjük. Nálatok nem fogják keresni. Nehézkesen leereszkedett a padra és rövid gondolkodás után hozzá­tette: — A segítség fejében a harma­dát elveheted, Szerjoga. ...Ezen az éjszakán Pavlik’ Roman sírásra ébredt. A holtra fá­radt anya mélyen aludt — nem hallotta. Pavel leugrott a kemen­céről, arca elkomojodott, égett nyakszirtje erősen fájt (anyjának nem beszélt erről, nem akarta fel­izgatni). Roman ott ült faágyacskáján. Ravel melléje telepedett, betakarta és elgondol kozott: „Hegy megnőtt ez a Romka! Üj ágyat kell neki csinálni”. Enyhén ringatta és dú­dolni kezdett: Aludj, ■öcsi, aludj már, Nagyanyó most halért jár, Pólyát hímez jó anyám, En meg Rotnkát altatnám. Öcsi azonban nem csendesedett Pavel dühében hangosan zendiíeít rá: Aludj, öcsi, aludj már, Nagyanyó most halért jár, Pólyát hímez jó anyám, Meghúzom a hajad ám. Az egész szoba harsogott Roman bömbö’.ésétöl. Pavlik megsajnálta testvérkéjét'. Bűntudatosan hajolt ágya fölé: — Romocska, aludj hát, na aludj már öcsikéin ... Az álmos anya felriadt.-— Ó. én szerencsétlen! Hát miért nem szólsz? — Hisz már elalszik, anyácskám. Amint az édesanyja hozzáért, Roman elhallgatott. Fegya a ke­mencéről hajolt le és kinézett az ablakon. — Hát te mit csinálsz? •' — Nézd csak, mi van ott? Sárgán sütött a hold az udvar felett, világos sugarait a földre ve­tette. Egyenest az ablak előtt hú­zódott Szerjoga nagyapa kerítésé. A kerítés mögött valakinek az ár­nyéka mozgott. Pavel az ajtóhoz surrant. — Hová mész? — suttogta az anya. — -Azonnal... Zaj nélkül osont le a tornácról, oda!apuit a kerítésen levő nyílás­hoz. A nagyapa udvarán lovak fújtat­tak. Három ember — Szerjoga nagypapa, Danyila és Kulukanov — telt zsákokat raktak le a sze­kérről és sietve a csűrbe hordták. Kszenyija nagyanyó a kapunál fog­lalatoskodott, sehogysem boldogult a retesszel. (Folytatjuk.) — Dolgom van, Szerjoga, men jünk be a szobába. fiam keresztapja”. Bementek. Kulukano-v a nagy- hogy keresztvíz alá

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék