Pajtás, 1954 (9. évfolyam, 1-51. szám)

1954-10-28 / 43. szám

A háromszínű lobogó alatt A Hazafias Népfront kongresszusát Dobi István, az elnöki tanács elnöke nyitotta meg, majd Darvas József népművelési miniszter ismertette a Hazafias Népfront szervezeti formáit és az előtte álló feladatokat. A kongresszus nagy eseménye volt Nagy Imrének, a minisztertanács elnökének felszólalása. Mintha Kossuth Lajos kora elevenedett volna meg, amikor feltette a kérdést. .. megadja-e a Hazafias Népfront, megadják-e Önök, tisztelt küldöttek, a kormánynak azt a támogatást és bizalmat, amely... a kormányprogramm megvalósításához, a nehézségek leküzdéséhez szükséges?“ Fergeteges taps zúgott fel, s mennydörgött az „igen" és az „éljen“. Beszédét ezekkel a gyönyörű szavakkal fejezte be: „Beteljesül az a költői gondolat, hogy ha a föld isten kalapja, nagyszerű, dolgos népünk két keze munkája nyomán drága hazánk lesz a legszebb bokréta rajta.“ Sok felszólalás után a kongresszus megválasztotta a Hazafias Népfront Országos Tanácsát, majd Szabó Pál Kossuth-díjas író, az Országos Tanács elnöke zárta be a tanácskozást. Ezután felhangzottak a szózat akkordjai: „Áldjon, vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell!“ Szakács Lajos tanító, Miskolc. Kucsma Mária hernádcécei DISZ-titkár, Miskolc. Csengő Margit DISZ-tag és Tamási Istvánné. Miskolc, a kongresszus szünetében NOVEMBER 7-ÉN Néhány nappal ezelőtt úttörőlányok jelentek meg a szekszárdi anyakönyvi hivatalban. — Tessék nekünk mondani egy kislányt — kérték — aki november hetedikén született. Az anyakönyvvezető rövid keresés után rátalált Bökényi Ilonka nevére, aki 1948 november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ellik évfordulóján született. A lányok, a szekszárdi leányiskola hetedikesei, a Jótanulásőrs tagjai meghívták a kis Bökényi Ilonkát. Még november hetedike előtt elmesélik neki, milyen nagy és szép napon született és hogy a kislány még jobban örüljön, három öltözet ruhát varr az őrs Ilonka babájának. A NYÁRRA . Még az 1953—54-es tanév elején elhatároztuk, hogy a nyári szünidőben kirándulni megyünk Budapestre és a Balatonra. Iskolánknak minden tanulója váltott takarékbetétkönyvet. Amikor évvégén összeszámoltuk takarékbélyegeinket, a legtöbb pajtásnak közel 300 Ft-ja volt. Vizsgák után útnak indultunk. Úgy, ahogy terveztük, eljutottunk Budapestre és a Balatonra is. Sok szép emlékkel tértünk haza. Azon a napon nem volt a faluban olyan ház, ahol éjfélnél előbb elaludtak volna, mert a mi elbeszéléseinket hallgatták. Szüleink is azt mondták, hogy ezért a felejthetetlen kirándulásért érdemes volt takarékoskodnunk. Néhány nap múlva azt is megtudtuk, hogy mi nyertük meg az iskolák közötti országos takarékossági versenyt. Sok értékes egyéni ajándék mellett ezer forintos sportfelszerelést is kaptunk. Ebben az évben nagyobb terveink vannak. A nyári szünidőben a Balaton partján szeretnénk táborozni, méghozzá sátortáborban. Kraszneki Antal, VII. o., Borsodivánka András bácsi meg a szomszédja jó későn indult haza a kecskeméti vásárról. A rázós szekéren csakhamar elszundítottak. Egyszerre csak arra ébredtek föl, hogy a szekér megállt. Hiába buzdították a lovakat, nem mozdultak azok egy tapodtat sem, mert akkor már a szekér tengelyig süllyedt a kátyúba. — Ejnye — ráncolta össze homlokát András bácsi — de elbitangoltak ezek a lovak. Pedig a gyeplőjük az ostornyélhez volt kötve .... . Ez a régi anekdota jutott az eszembe, amikor a paksi nyolcadikos lányokkal beszélgettem. — Mi tagadás — mondta Czimmer Mária, a „Hazáért“ őrs vezetője — kátyúba jutottunk. Mostanában még anynyit sem tanulnak a pajtások, mint tavaly ilyenkor. — Pedig év elején tanulmányi versenyt is indítottunk — szólt közbe Borsó Erzsike, Pajtáslevelező, a „Báthory Mária“ őrsből. — Tortaszeletet ígértünk annak a pajtásnak, akinek legmagasabb lesz a tanulmányi átlaguk. — Minden őrsi gyűlésen kiértékeljük a feleleteket... És képzelje, még ez sem használ! — mondta dühösen Marika. Nagyot sóhajt erre Erzsike. — Oh, ha most az a mesebeli öreg bácsi eljönne közénk, akiről én tegnap olvastam ... Ő bizonyára tudna olyan csodálatos varázsigét, amely egyszeribe kiemelne bennünket ebből a kátyúból. Erre már én is megszólaltam:— Mi sem könnyebb ennél, Erzsi. Én ugyan nem vagyok sem öregember, sem csodatevő mesebeli hős, „varázsigét“ nem tudok, de tanácsot adhatok. Azt tapasztaltam, hogy a tanulmányi verseny olyan, mint az ostornyélhez kötött gyeplő. Megszokottá válik és könnyen el lehet bitangolni mellette ..... Serkenteni kell az őrsöket. — Hogyan? — Mutassátok meg a pajtásoknak a számtan, fizika, történelem érdekességeit! Rendezzetek szellemi olimpiászt! A két őrs mérje össze az erejét, tudását. Versengjetek az őrs, vagy a raj legjobb matematikusa, fizikusa, nyelvésze címért. — Oh, nem tudjuk mi azt eldönteni! ■— Kérjétek meg tanáraitokat, ők majd segítenek nektek. Érdekes kérdéseket állítanak össze, amelyekre azonban csak azok tudnak válaszolni, akik rendszeresen tanulnak. Akik pedig nemtörődömök voltak eddig, higgyétek el, egy izgalmas szellemi olimpiász előtt kezükbe veszik a könyvet. — Ez ... ez jobb, mint a tortaszelet? — csodálkozott Erzsiké. — Próbáljátok ki. Tortaszeletet az is ehet, aki nem tanult. De tudni csak az fog, aki megdolgozott érte. — Hát, minthogy a tortaszelettel úgyis hiába csalogattuk őket... — töprengett hangosan Erzsiké. — Ha olimpiászt rendeztek, akkor fölöslegessé válik az is, hogy az őrsi gyűlésen „kiértékeljetek“. Ez olyan régidivatú dolog. Akárcsak a „Báthory Mária“ őrs neve ... — Az is régidivatú? — Az. — Tessék akkor valami jó őrsi nevet ajánlani! — Minthogy úgyis új életet akartok kezdeni és ezentúl már nem tortaszeletért tanultok, hanem azért, mert tudni akartok, legyen a nevetek „Aka— Jó — mondta Erzsiké. — Megbeszélem a többiekkel. — A nevet? — Nemcsak a nevet... Azt is, hogy a gyeplőt... A gyeplőt nem csavarjuk többé az ostor nyeléhez. FÜLEKI JÁNOS rajaőrs! „Az őrsvezető feladata a rajtanács irányításával, az őrs tagjaival egyetértésben érdekes összejöveteleket tartani.” Két őrsi napló érkezett a Pajtás szerkesztőségébe; az egyik Egerből, a másik Tatáról jött. Az egri napló bánatosan tárta szét lapjait. A tatai belekukkantott és olvasni kezdte: „Mai őrsi összejövetelünk tárgya: veszekedés. Egy kerek órán át vitatkoztunk, kiabáltunk. — Menjünk a várba” — mondta az őrsvezető. — Jó ötlet, csak öreg! Hatvanhatszor voltunk már ott! — Mit akartok megnézni? Találj ki valami újabbat! — Mondj jobbat, ha nem tetszik! —■ Mondok is! Menjünk focizni! ·— Kilencen? Kapus sincs! — Rúgjunk kapura! «— Ennél még a vár is jobb! ·— Menjünk akkor a várba! •— Ne menjünk a várba! Focizzunk! •— Már megint okoskodsz! Azért se focizzunk! Sehogysem tudtunk megegyezni, két szék közül a pad alá estünk, mert végül is az történt, amit egyikünk sem akart: egy kerek órán át veszekedtünk, vitatkoztunk.“ — Azt hiszed, nálunk nem volt ilyen baj? — vette át a szót a tatai napló. Egyik délután ilyen hangokat hallottam: — Menjünk kirándulni! — Gyűjtsünk inkább gesztenyét! — Inkább bogarat! — Játsszunk, labdázzunk! Huczka Vera szólalt meg békítőleg: — Csináljunk úgy, hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon! Mindenki elhallgatott. Vera folytatta: — Elmegyünk kirándulni, közben gyűjtünk gesztenyét, tücsköt, bogarat és mivel velünk jön a labda — emelte fel tréfásan az ujját — játszunk is. Ebben meg is egyeztek. Még engem is magukkal vittek, körülültek és nézegették az első bejegyzéseket. Többek között azt, hogy: „október kilencedikén láttunk utoljára fecskét...“ „Az elsején elvetett kukorica és búza hatodikára kicsiázott...“ „Tizenkettedikén délután négy órakor látta Figel Feri az utolsó gólyát...“ Következő oldalomon már ennek az összejövetelnek a történetét is elolvashatod. * Amikor a naplók elbúcsúztak egymástól, már az egri sem volt olyan bánatos, mint az elején. Reméljük, az egri őrs tagjai gondoskodnak arról, hogy teljesen megvígasztalódjék. (Az úttörőcsapatok működési szabályzatából.) Két szék közül a pad alatt Hogy a kecske is jóllakjon ... Visszaszereztük játszóhelyünket Nemrégen nagy esőzés volt a mi vidékünkön. Iskolánk udvarát is elöntötte a víz, elfoglalta azt a helyet, ahol eddig játszottunk. Mi, a Villámőrs tagjai, nem tudtuk azt tétlenül nézni. Elhatároztuk, hogy visszafoglaljuk jogos játszóhelyünket. Először le akartuk vezetni a vizet. Sokat küszködtünk, de mégsem sikerült. Ezért, arra határoztuk el magunkat, hogy homokkal feltöltjük az udvart. Az iskolakert végében van egy nagy homokbánya. Onnan hordtuk talicskával a homokot. „Fuvarozás“ közben megszerettük a homokbányát. Azóta ott tartjuk őrsi összejöveteleinket. Károssy Gyula VII. oszt tan. Szarvas.