Pajtás, 1957 (11. [12.] évfolyam, 1-48. szám)
1957-01-31 / 1. szám
A tél szép. Csak köd ne volna benne, meg olykor szeles idő! Mikor éjjel-nappal suhog a szél, s ember és állat dideregve, ködöt lehelve jár, kedvetlen vagyok. Aggodalom száll meg, hogy a természet intéző hatalma benne felejti a világot a télben' Talán mink vagyunk az utolsó emberek' Ha mink is elmúlunk, a mindent intéző ha-* talom lepecsételi a Föld törté-* netét. Ilyenkor aztán virágcserepet szedek elő. Megtömöm földdel. Vetek beléjük mindenféle vi-* rágmagot. Odaállítom a kály-* hám közelébe és öntözöm. Az idén egy tulipánhagymát is tettem a cserépbe Öntöztem. És míg odakünn zúgott a hózivatar, álltam a kályha mellett és néztem a cserepeimet. Vajon kikelnek-e? Van-e még élet a földben? Van-e még reménység a Föld életében? Egy szerdai napon rozsdaszínbe játszó zöld gombocska emelkedett ki a cserép közepén. Örömmel néztem. A tulipán kelt ki, az én tiszta, szép, piros tavaszi virágom. A kályha mellett elhitte, hogy tavaszodik. Felébredt. És bontakozik kifelé a földből a világosságba. Ápolgatom, takargatom. Itatós papirosból formálok neki köpönyeget, hogy mikor ablakot kell nyitni, meg ne fázzon. És öntözöm reggel, este landvos vízzel. Harmadnapra már akkora, mint a datolya magva. Egyre kijjebb emelkedik a földből. Egy napon már széjjel is nyitja üde vörös palástját, és megmutatja, hogy a palástja bélése zöld selyem. Aztán két vékony zöld gallérocska tűnik elő. A két gallér között egy gömbölyű zöld fej, az ő elburkolt orcája. Aziért lehet örülni az ilyen semminek? Hogy zöld? Hiszen annyi zöld növény terem nyáron a Föld kerekén, hogy a más csillagok lakói bizonyára zöldnek látják a mi csillagunkat. Hogy virág? Hogy télen nő? Hogy nekem virul? Nem. Az életnek örül az ember. Az élet szemlélete gyönyörűség. És künn most az egész világ határtalan nagy fehér temetői át van élet a földben? Van élet a fehér szemfedő alatt? Íme, ez a bájos virág megfelel reá: megélemlett a koporsójában és kikért. Az arca még burokban van, de máris a világosság felé fordul. A világosság az ablak jégkérgén aránylik által* Ez a növény úgy szereti a napot, mint az emberi Már régen érzem, hogy van valami rokonság az ember és a virág között. Talán az élet ereje azonos bennünk! Talán, hogy az égi nap egy éd ősanyánk. Talán a virág emberré válik holta után? Az emberből meg virág leszen? Künn tél az idő, és mi ketten együtt melegszünk a tulipánnal a kályhánál. Az ember megfagyna künn a hidegben, mint a virág. A virág él a meleg szobában, mint az ember. És nőtt a tulipán. Hogy sugaras napok következtek, nőttében elhajlott az ablak felé. A nap felé hajlott, mint a gyermek az anyja felé. Odatettem az ablak párkányára, de háttal. Ha boldog tud lenni a virág, a tulipánom bizonyára boldog volt. Széles zöld levelei szinte itták a sugarakat. És ott is maradt. Már másnap kiegyenesedett és lebocsátotta maga körül vastag és széles palástját. A bimbója felnyulladt. Nőtt napról napra. Végre egy februáriusi napon kinyitotta üde orcáját és tartotta a napnak. Kinézett az ablakon a napfényes télbe, mint én. Nem ismerhetem a teremtőtitkait, de érzem, hogy az az ér- GÁRDONYI GÉZA . . • vasN,1..*.* ’j í*.*A*.t *• A !y\] . -fr: EÜ-.ttíl Kilenc óra előtt... Reggel van. Tanítás előtt benyitok a Budapest Gubacsihídfői iskola nyolcadikosaihoz. Az osztályban fiúk és lányok tanulnak együtt. Nem kell számolni ahhoz, hogy megállapítsa az ember több a lány, mint a fiú. Ahogy túl vagyunk az ismerkedés percein, máris panaszkodnak. Sokáig tartó kényszerszünet után rengeteg a tanulnivaló. Különösen a számtan okoz nagy fejtörést. Nevetve mesélik, ha volna egy bűvös pálcájuk, tíz Csupor Zsuzsikát varázsolnának az osztályba, mert ő számtan tanárnak készül, így őre bizton számíthatnak. Nem lennének fiúk a fiúk, ha el nem mondanák, hogy amikor a svájci gyerekek ajándék-csokoládéját megkapták, ők még ki sem bontották, s a lányok már meg is ették a csokoládét. (Vajon a tanulásnál is ilyen falánkok a lányok?) De ha van 13 játékos jókedv, a tanulás gondja bizony kacagást űz. Mégsem kell attól tartani, hogy szégyent hoznak iskolájukra a nyolcadikosok. Erre bizonyíték az is, hogy eljövőben Halupka János tanár bácsi azt súgta nekem: „Szorgalmasak ezek a mi gyerekeink!”