Pajtás, 1962 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1962-01-10 / 1-2. szám

A kirándulók és az üdülők sétáló vendégei gyakran meg­állnak a Dobogókő meredeken aláereszkedő peremén, hogy tekintetüket jégig juttassák a szemet gyönyörködtető tájon. Mert van itt néznivaló nem is elég, de sok. Körös-körül távol és közel, mindenütt hegyek, s szerencsés esetben nemcsak a Mátra, de még a Tátra csúcsai is felsejlenek a messzeségben. Azt is sokan tudják, hogy a Dobogókő a néphit szerint onnan kapta nevét, hogy zúg-búg, ha megdobogtatják, mert üres a belseje. De azt a vendégváró kis házi­cót, amelyik innen alig néhány kőh­ajításnyira bújik meg a fák között, már nagyon kevesen ismerik. Nem vezet hozzá jelzett turis­taút, csak alig észrevehető kis ösvény, amelyet csupán a be­avatottak ismernek, vagy véletlenül téved rá az ember. Nekem szerencsém volt, tízen is kalauzoltak. A 111. szá­mú Gábor Áron csapat Harlem őrse taposta előttem a havat, az őrsi tanya felé, mely hónapokkal ezelőtt, amikor rábuk­kantak, erdei munkások elhagyott kunyhója volt, ma pedig mint saját kis turistaházukat mutatják. A tűzhely előtt régi turista szokás szerint odakészítve egy ölnyi fa, hogy annak, aki fáradtan, fázva érkezik, ne kelljen bajlódnia, a fakereséssel. De íratlan törvény, hogy ha megpihent, ő is odakészítse egy majdan jövő ismeretlen turista számára, a tüzelőt. A kis asztalkán maguk gyártotta, spárgával összefűzött vendégkönyv. Az első oldalon ez olvasható: „Kedves Termé­szetjárók. Reméljük, hogy kezdeményezésünket megértéssel fogadják. Ha túráik közben eljutnak ide, őztáb­lakba, to­vábbra is tartsák rendben, észrevételeiket, javaslataikat je­gyezzék be ebbe a kis „Vendégkönyv"-be. Kérjük Önöket, hogy­­a falakat ne firkálják össze, és ha elmennek innen, mindent rakjanak rendbe, úgy, ahogy találják. Minden turis­­tának becsületére bízzuk, hogy ezt megtartsa. Az ajtót távo­zásuk után csukják be, hogy a szél ne csapkodja. Előre is köszönjük, jó túrát, jó időt kívánunk. Természetbaráti üdvözlettel a Harlem őrs, Budapest, XIII., Váci út 61. számú iskola." A lap aljára az őrs tagjai közül néhányan odakanyarin­­tották a nevüket is: Kösztler Károly, Szigeti A., Ivádi Z., Rá­­kóczi J., Farkas Gy. Lapozgatom a szerény kis füzetet, ilyesmiket találok benne: „Itt jártunk, 1961. szeptember 3-án. Megcsodáltuk a kis kunyhót. Nagyon derék gyerekek vagytok. Mesterházi Árpád, Budapest, XIV., Amerikai út 61." Egy másik bejegy­ző csokoládét hagyott az asztalon köszönetül a nagyszerű úttörőmunkáért. Valóban az. S mivel a vendégkönyvben nekem már nem jutott hely, ide írom, amit oda akartam bejegyezni: Szeres­sétek a szabadságot és a természetet. Munkálkodjatok mindig a köz javára. L. Gy. Ezüstországban járok. Ez az érzás kerít hatalmába,­­hogy felfelé kapaszkodom a budai jegyek közé ékelt keskeny úton. Ezüstösen ra­­g.yognak a hegyoldalak. ..Züstből vannak a fűszá­­nk, s ezüst ágaikkal Inte­lelnek felém a fák. Az '"ész zugligeti tájat ezüst­­./ínűre varázsolta a zúz­­nara. Mesés hangulatomból az sem zökkent ki, hogy az '"”,a­­z orv'-án é,-'*-*or­kú gyerekek futkároznak. A Váci utcai iskola úttörői. Virgonc kislányok, akik a Zománcipari Művek jóvol­tából­ négy napra a gyár üdülőjébe költöztek a tél örömeivel ismerkedni. Ezüst­­ország lakói ők — szövöm tovább gondolataimat. És nyomban megállapítom: vi­dáman telnek napjaik. Ez a tizenöt kislány a leg­újabb honfoglaló a csapat­ból Tri­­-, a ..­. -sö­pört táborozott itt a szün­időben. Kezdődött pedig e táborozás szellemidézéssel. Mert a nyolcadikosok az el­ső este söprőre lepedőt terí­tettek, s elindultak a hete­dikesek hálószobája felé, meggyőződni, milyen bátrak kisebb barátnőik. De alig lépett ki a szellem és kísé­rője az ajtón, a szemben le­vő faház ablakában meg­jelent Kati néni jól ismert lekvárfőző óriásfakanala, amelyről a szellem is rög­tön tudta, hogy tilosat jelez. A kudarcba fulladt szellem­idézést a szünidei emlékek felelevenítésével folytatták. Mert mindenkivel történt valami. Mindenki megtalál­ta a boldogságát. Katona Ági megkapta kedvenc könyveit. Mező Borinak tel­jesülhetett az a vágya, hogy korcsolyájával száguldozha­tott a Balaton jegén. A szil­vesztert ugyanis a Balaton mellett töltötték. Szepes Éva pedig, aki alig egy éve ping-pongozik, a szünidőben megnyerte az ötödik kerü­leti úttörőház ping-pong­­bajnokságát. Amikor ismer­ték egymás emlékeit, föld­rajzi játékot játszottak. Mert abban a téli tábor is ha­sonlít a nyárihoz, hogy ne­hezen jön álom a táborozók szemére. Egyébként ezüst­ország lakói fel vannak sze­relve minden jóval. Háló­szobájukban televízió,­ rádió van. Józsi bácsi, az üdülő jó öreg gondnoka gondoskodik melegről, ő fűti a kályhá­kat éjszaka is. Alig virradt rájuk a reg­gel, birtokukba vették ezüst­országot. A hatalmas kertet, a hegyoldalt Ródlizták, csúszkáltak. Auguszta Ani­kó aki elhozta síléceit, sí­bemutatót tartott a többiek­nek. Jávor Eszter négy paj­tásával felderítő útra indult A játék, a jókedv mellett gondoltak a próbázásra is. A kiránduló csoportokat egy-egy pajtásra bízták, aki­nek ismernie kell a környé­ket és a térképet. Most is útra készülnek. A Tündér­sziklához. Még előttük van az út, de ők már arról be­szélnek, ha visszajönnek, tábortüzet gyújtanak, és jó ízes, hagymás szalonnát süt­nek mindannyian. Gyönyörű ország ezüstor­­ország. Festő ecsetjére kí­vánkozik. Alig tudtam meg­válni tőle­m én is. S ez a tizenöt kislány is emlegetni fogja sokáig, ha majd visz­­szatér a Váci utcába. Faragó György \\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\\^^^

Next