Pajtás, 1966. július-december (21. évfolyam, 23-43. szám)
1966-11-17 / 38. szám
Emberemlékezet óta nem volt olyan hideg az őserdőben, mint amikor ott jártam. 16 C° fokot mértek vietnami barátaim, s vacogott a foguk. Egy hét múlva aztán újból 35 fokra szaladt a higanyközé így elindulhattunk a sziklahegyek Dr. Topál György, a Természettudományi Múzeum munkatársa érdekes feladatra vállalkozott: múzeumunk és a Hanoi múzeum számára rágcsálókat, apró emlősöket, rovarokat gyűjtött. Hol a tigris? ~ Egy hónapig őserdőben táboroztam kísérőimmel. Hanoitól mindössze hetven kilométerre volt, de 1960-ig nem tudtak létezéséről. Azon a vidéken ugyanis hatalmas karszt-sziklahegyek húzódtak, s jókora területet ölel körbe vonulatuk. Azt hitték a kutatók, köveken, sziklákon kívül semmit sem találhatnak. Nagy volt a meglepetésük, amikor egy hágón átjutva, üdezöld őserdőt pillantottak meg. Ennek mélyén táboroztunk. Igazi trópusi dzsungel várt bennünket. A Vörös folyó deltája vastag párával töltötte meg a levegőt, s úgy éreztem magam, mint itthon az állatkerti pálmaházban. A fákon tűzvörös, fehér s tarka orchideák pompáztak. Liánok, indák nőtték be a fákat, s a dús aljnövényzet csaknem derékig ért. Élt, zsongott az erdő. A kabócák millió olyan hangzavart adtak, hogy néha egymás szavát sem értettük. A táborhelyről sohasem indulhattam el egyedül. Fegyveres kísérő jött velem. Két dologtól tartottak: a tigristől, s az avatatlant könnyen elnyelő dzsungeltől. Hát tigrist bármennyire szerettem volna, nem láttam, el sem tévedhettem. De találkoztam az őserdő legvérengzőbb, legrettegettebb lakóival! Egy letaposott tisztáson álltam, s hirtelen arra lettem figyelmes, hogy minden irányból 2—6 centiméter hosszú, kukacszerű lények közelednek felém. Erdei piócák voltak. Ez az apró, vérszívó megtalálja a legkisebb rést is, s ha bejut a ruha alá, égő, viszkető csípésével gyötri az embert. Kutató expedícióra csak különleges ruhában indulhattunk. Zokninkra egy erős harisnyát húztunk, s ebbe dugtuk a sűrűszövésű nadrág szárát. Csak ezután jött a bakancs Lentről így védve voltunk. Ám az ágakról, levelekről gyakran hullottak nyakunkba a támadók és sokat szenvedtünk tőlük. A bohócdenevér . A munka rovar és denevérfogásból állott. Hálókat feszítettünk ki, s ezekbe beleakadtak a bőrszárnyú régi vándorok. Egyik nap nagy szerencse ért bennünket. Bohócdenevért találtunk a zsákmány között. Ez a barna-fehérfoltos állat igen ritka s vietnami kollégáim nem is tudtak létezéséről. A világon eddig csak négy múzeum őrzött egy-egy példányt. A rovargyűjtés veszélyesebb feladatnak bizonyult. Néha ujjnyi vastag, tíz centi hosszú százlábúakat fogtam. Kísérőim ijedten magyarázták, hogy némelyik csípése halált, legjobb esetben is 40 C°-os lázat okoz. A figyelmeztetés után már óvatosabban vadásztam rájuk. Kígyó a barlangban Főleg denevérek után kutattunk, s gyakran felkerestük a barlangokat. Előfordult, hogy nyakig érő vízben gázoltunk a hegy gyomrában. Ám a „fürdő” huszonöt fokos volt! Egy alkalommal „rossz előjel” figyelmeztetett: baj lesz! Szép, tágas barlangnyíláson hatoltunk be. Mindjárt az „ajtónál” majomcsontvázat pillantottunk meg. Mi okozta halálát az eltévedt állatnak? Az éhség? Betegség? Vagy valami más? Ezzel a valami mással találkoztunk is. Jókora kígyó képében jelent meg előttünk. Biztosan ő is denevérre vadászott. A vietnamiak rémült kiáltássál figyelmeztettek: marása halálos! * Nem akartunk szembeszállni vele, inkább új barlangot kerestünk. A mérgeskígyó nagyon szapora állat Г ebben az országban. Olykor esőzések * után még Hanoi utcáin is megjelenik egy-egy kobra. Nyílpuskás erdész Valaki megérintette vállamat az erdőben. Mosolygós öregember állt mögöttem kezében gombákat, vállán nyilpuskát tartott. A dzsungelben élő törzs tagja volt, egyben a sűrűség erdésze. Sietve magyarázta, hogy a nyilpuska csak önvédelmi célokat szolgál, és meghívott bennünket falujába. Vele mentünk. A falu magas, lábakra épített, bambuszoldalú, levéltetejű házakból állott. Létrán jutottunk fel a tornácra, onnan az épület egyetlen helyiségébe. A földön gyékények hevertek, ezen alusznak a törzs tagjai. Középen nyitott tűz égett. Vendéglátóink forró teával kínáltak bennünket. A zamatos, tüzes ital hűsítően hatott a párás melegben! Itt a faluban különleges szokásokkal találkoztunk, a házak nyitva állnak a szomszédok előtt. Mindenki bárhová bemehet, ehet, lepihenhet, alhat egyet A lábbeliket azonban le kell venni, mielőtt belép a lakótérbe. Mi is mindig kinnhagytuk bakancsainkat a tornácon. .. felnőttek, gyerekek egyaránt nagyon kíváncsiak. Ezt nem is titkolják. Bárhová bementünk, népes kíséret jött velünk, mosolyogtak ránk, kérdezgettek. Az ablakok is dugig megteltek nézőkkel. Különösen azt figyelték érdeklődéssel, hogyan nyúzzuk a denevéreket. Néhány napig ott maradtunk a faluban. Az emberek nagyon kedvesek volidegen hang a dzsungelben Hamar megszoktam az őserdei életet. Megszerettem a gekko gyíkok Vietnam földje sziklaképződményekkel, barlangokkal bűvöli el a látogatókat. Az őserdőben faóriások, liánok, tarka virágok, sűrű bozótok állják a jövevény útját