Pajtás, 1966. július-december (21. évfolyam, 23-43. szám)
1966-12-01 / 40. szám
ŐRSVEZETŐK ÉS TISZTSÉGVISELŐK ROVATA a tojásokat Bugáéról hozták. Addig-addig mesterkedtem, míg bejuthattam a telepre, ahová csak kevés látogató teheti be a lábát A másfél hektárnyi területen háromezer fácánt láttam. Remélem, hamarosan arról tudósíthatok, hogy a németkéri fácánok világhírűek. Kiss József, VIII. o. Németkér KÖSZÖNJÜK! Kevermes kis község Békés megyében. Sorainkban a községi tanács végrehajtó bizottságának és elnökének, Szelezsán Györgynek, szerető gondoskodásáról számolunk be. Két óvodánk van. Mindkettő kapott egy-egy rádiót. Mi, úttörők, egy Horizont televízió boldog tulajdonosai lettünk. Teljesült a napközisek régi vágya is, táskarádiót kaptak. Az úttörőcsapat megbízásából Évkönyvíró őrs — Kevermes BEMUTATKOZUNK ötödikesek vagyunk. Az orosházi 4042. sz. Kulich Gyula úttörőcsapat tagjai. Örsünk Birkás Imre nevét viseli. Beneveztünk A vörös zászló hőseinek útján mozgalomba. Jelentkezésünk óta minden vállalt feladatot teljesítettünk. Patronáljuk a második osztályos kisdobosokat. Filmeket vetítünk, mesedélutánt rendezünk. Örsünk három zászlót készített Az egyik piros selyem. Erre ráhímeztük: ,,A párttal a néppel egy az utunk.” A másik kékszínű, a béke színe. Fehér galambot hímeztünk erre. A harmadik őrsi zászlónk kicsinyített mása. Benevezési emlékünk egy fadoboz, amelyre forradalmi jeleneteket festettünk. Ebbe a dobozba az év folyamán összegyűjtjük azokat a fényképeket és érdekes cikkeket, amelyek a forradalmi eseményekkel kapcsolatosak. Gerencsér Katalin őrsvezető Orosháza TÉLAPÓK NAPJA A legnagyobb öröm, amikor örömet szerzünk. Már két hét óta készülünk. Apró ajándékokat készítünk, kis jeleneteket, tréfákat tanulunk. Mindenki mindenkit meglep. A kisdobosok az úttörőket, az úttörők a kisdobosokat. Nekünk, felsősöknek természetesen sokkal nagyobb a gyakorlatunk. Ahány őrsünk van, annyi Mikulásunk. Magasak és apró termetűek, dörmögő és csengő hangúak. Javasoltam őrsömnek, hogy rendezzük meg a Mikulások vetélkedőjét, versenyezhetnek öltözékükkel, szakálluk hosszúságával, ajándékaik ötletességével és azzal, hogy ki tud több téli dalt elénekelni. Szokolai Eszter Tass GYERMEKSZÍNHÁZ PÉCSETT A pécsi Nemzeti Színház gyermekszínházat alapított. Előadták a Három szegény szabólegény vidám történetét. A szerepeket a társulat legjobbjai játszották. Köszöntjük az új kezdeményezést! ÖTLETEK A DECEMBERI ŐRSI NAPTÁROTOKHOZ A második próbát teljesítő BARÁTSÁG őrs decemberi terve: DECEMBER 4-TŐL 10-IG MEGLEPETÉS: Örsünk elhatározta, hogy Télapóra mindenki egy pajtásának meglepetést készít. (Rajvezetőnkről sem feledkezünk meg.) A próba 6. pontjában vállaltuk, hogy megismerkedünk a Német Demokratikus Köztársaság úttörőinek életével. Résztvettünk a Pajtás NDK pályázatán és ezen a héten rajunknak beszámolunk kutató munkánkról. Német pajtásaink december 13-án ünnepüik szervezetük megalakulásának 18. évfordulóját. A rajösszejövetel végén megkérjük rajvezetőnket. igazolja a 6. pont teljesítését Örsünk minden tagjának. DECEMBER 11-TŐL 17-IG KI MIT TUD A KI MIT TUD-ot a csapatotthonban rendezzük. Az előkészítést és a levelezést a nótafa szervezi. Minden pajtás indul. Zeke Feri az Úttörő Zsebkönyvből mondja el SZTYEPAN SCSIPACSOV: Lenin bronzszobra című versét. Lesz hegedűszóló és bűvészkedés is. A vetélkedő zsűrijébe hívtuk Rózsi nénit, osztályfőnökünket, Sándor bácsit (őrsünk tiszteletbeli tagját) és Ferit, a rajvezetőnket. Sándor bácsi igazolja majd próbalapunkon a 17. pont teljesítését. DECEMBER 18-TÓL 24-IG MUNKA ÖSSZEJÖVETEL Programja: az eddig teljesített próbakövetelmények ellenőrzése, a hiányzó igazolások pótlása, a csapat téli szünidei tervének ismertetése. Felovasunk egy írást a Pajtás születésnapi számából, majd szánkóversennyel zárjuk. DECEMBER 21-TŐL 31-IG JÁTÉKNAP Mindenki elhozza a karácsonyra kapott játékot és egész délután szórakozunk. NÉVADÓNKRA EMLÉKEZÜNK Csapatnévadónk Kilián György. A KIMSZ megalakulásának évfordulóján ellátogatunk a Kilián György emlékét őrző táblához és elhelyezzük virágcsokrunkat. (A próbalapon igazoltatjuk az 5. pont teljesítését.)