Pajtás, 1968. január-június (23. évfolyam, 1-25. szám)
1968-04-11 / 14. szám
„ //fel szerettem Hő/árt A történet egy derült, feltűnően meleg őszi napon kezdődött. Édesapámmal a szőlőt takartuk. Már a vége felé tartottunk, amikor meghallottam barátaim füttyjelét. Az utolsó sort édesapámra hagytam és én tüstént elviharzottam focizni. Focizás után fáradtan, latyakosan ballagtam hazafelé. Nem is gondoltam, hogy otthon milyen örömben lesz részem. Gyanús lárma ütötte meg a fülemet: kutyavakkantás. Azért volt furcsa, mert öt év óta nincs kutyánk. Amint a baromfiudvarhoz értem, pillantásom egy hosszúszőrű, koromfekete pulira tévedt. Hatalmas galoppban nyargalászta körül az udvart. Édesanyám már mosolyogva várt, mert tudta, milyen nagy örömet szerez nekem a kutya. ..Hogy került hozzánk?” — kérdeztem kíváncsian. Azt a választ kaptam, hogy éhes volt és bekéredzkedett. Feledve a fáradtságot, rögtön játszani indultam Bogárral. (Ezt a nevet adtam neki.) Elgurítottam a labdát és ő körülugrálva, csaholva, lankadatlan fáradtsággal élvezte. Talán semmilyen játékot nem élvezett úgy, mint ezt. Nem is csoda, hogy amikor este megette a vacsoráját, azonnal lefeküdt az ajtó elé terített pokrócra. Másnap délelőtt nem találkozhattunk, mert iskolába kellett mennem. Délután viszont dupla örömmel fogadott. Párszor körülugrált, aztán megugatta a tetőn turbékoló galambjaimat. Majd mögém állt és egész az ajtóig követett. Azon a napon majdnem estig játszottunk. A harmadik nap is hasonlóan telt el. Este szüleim nem voltak otthon. Én éppen olvastam, amikor csöngetésre lettem figyelmes. Kimentem és a kapuban egy fiatal férfi mosolygott rám. Bemutatkozott és azt mondta, hogy ő a kutya gazdája, örül, hogy megtalálta és szeretné magával vinni. Én nagyon szomorú lettem, dehát nem tehettem mást. Odaadtam. Miután megköszönte, hogy gondoztuk, térdére csapott és így hívta maga után a kutyát. Bogár először rámnézett, majd vonakodva indult igazi gazdája után. Aztán a férfi karjába vette. Én besiettem, lefeküdtem és nem szégyenlem bevallani: sírtam. Nagyon sajnáltam Bogárt. Nemsokára hazaérkeztek a szüleim és én elmondtam nekik mindent. Egyszerre csak ismét ismerős nyüszítés ütötte meg a fülemet. Kimentem és ... Bogár állt az ajtó előtt! Csaholva dörgölődzött hozzám. Boldogan simogattam meg, de ugyanakkor pillanatok alatt átéreztem azt, hogy boldogságom percekig tarthat csupán, mert nem én vagyok jogos tulajdonosa. Felöltöztem és elvittem Bogárt jogos tulajdonosához. Azóta nem láttam. Úgy érzem, megértette vigasztaló szavaimat amiket útközben mondtam neki. Vagy talán nem akart több fájdalmat okozni nekem azzal, hogy újra el kell búcsúznom tőle? Kiss Csepregi Ákos Kisszállás IP _ minden mozdulata Zrínyi Miklós tudomására jut. Megmutatták hálókamráját, és mint aki jól végezte dolgát, mély álomba merült. Legalábbis, így vélte Ádám és Pandúr, akik beosontak hozzá, hogy kilopják ruháját, és gyertyafénynél gondosan átvizsgálják. Motozás után, mivel semmi gyanúsat nem találtak visszacsempészték a ruhát. Talán éppen ebben az órában búcsúzott Darabos Gergely Baksa Boldizsártól. A főkapitány utasítására részletesen megbeszélték a Boldizsárra váró feladatokat. Mindenekelőtt az őrnagy tudta nélkül gondos figyelőszolgálata kell szervezni a legénynek. Az ör- ■■ M'' No ,■ ... ‘W* mmi .... - AKARJUK! Kék égbolt, tarka felhő, Fényfolt, üde szellő. Itt, a természet ölén, mint kislegény, futkos, száll a remény. Előttem az élet villódzik: szabad vagyok. S testem nyújtózik. Ülök egy fa tövében, mellettem hangyaboly, s fölöttem fönn az ágon egy rigó vidáman dalol. Hirtelen csend. Gondolatom a távolban mereng. Kérdezem: mindenütt boldogok az emberek? Arcom elborul, s felelek: Nem! Vannak városok hol bombák hullnak, és itt nem pihenhetnek az emberek! Ott az élet kemény harc. De ők remélik egyre: a győzelem övék lesz! Segítsük hát, hogy győzzenek! S a háborúk megszűnjenek! Mondják ők is: szabad vagyok! Fölöttem a tiszta ég ragyog! Azt érezzék amit én, az örök természet élén. Tóth László 8. oszt. Zalalövő ségen keresztül senki sem juthat be az országba Boldizsár és Zrínyi tudta nélkül. De még jobban figyelniük kell a török végek felé. Kanizsa ostroma nemsokára megkezdődik, és akkor a Graz felől érkező fegyvert, lőszert, csapatokat nem zavarhatják a török portyázók. Boldizsár még sokáig gondolkodott a hadnagy távozása után. Töprengett, hogy miként tudná legjobban megoldani mindazt, amit Zrínyi rábízott. Akkor még nem is sejtette, hogy milyen közeli az idő, amikor fényesen bizonyíthatja, hogy milyen jó szeme volt a hadvezérnek, aki őt erre a posztra állította. (Folytatjuk)