Pajtás, 1968. július, december (23. évfolyam, 26-51. szám)

1968-08-01 / 30. szám

AZ ÉGBŐL POTTYANT Lap egy régi műsorfüzetből, a huszon­két éves Hárs László arcképével. „Ne fessen úgy az ifjúsági irodalom, mintha még postakocsin utaznánk!” Elmondom nektek őszintén: ez az íróportré furcsa körülmények kö­zött született. Beismerem töredelme­sen, megfeledkeztem, mikorra kéne a kéziratot leadnom és az éjszaka kellős közepén döbbentem rá: hol­nap fogják kérni tőlem a szerkesztő­ségben! Rémülten csörgettem föl, úgy tizenkettő felé, Hárs László számát: — Lacikám! Bocsáss meg a kései zavarásért, de ... — Ugyan! Nálunk a nap még csak most kezdődik. Parancsolj! Ülök ren­delkezésedre! — Igazán? „Megmenekültem”, Hárs László úgy látom éjjeli bagoly, aki olyankor dolgozik, amikor Ked­ves Olvasói az igazak álmát alusz­­szák! Krákogtam egyet izgatottan, aztán megkockáztattam a szerencsé­met: — Akkor . . . lennél olyan kedves néhány kérdésemre felelni? — Szívesen! — Miért lettél író? Nevet a vonal másik végén, s már­is jön a tréfás válasz: — Ugyanezt kérdeztük egymástól Nagy Lajos íróbarátommal is, 1935 egyik éjszakáján, az Imperiál Szálló előtt. S mintha betanult színházi szerepet mondtak volna, egyszerre vágtuk ki: „Mert az írónak nem kell kora reggel fölkelni!” — És ... és mikor kezdtél el írni ? — Hát... amikor a többi író. Kö­lyökkutya-koromban. Tizenegyéves ha lehettem. És írtam is buzgón, ti­zennégy éves koromig. Akkor úgy döntöttem, eh, mégis inkább színész leszek! Sajnos ez a tervem kissé ba­lul sikerült, mivel lakatosinas lettem apám kis műhelyében, majd később munkás a Ganz Vagon- és Gépgyár­ban. Bevallom, ott is állandóan a Műkedvelő együttes körül sündörög­tem. Hanem a vezetőjük méla meg­vetéssel elutasított. El kellett volna küldeni szemor­voshoz a pacákot. Ugyanis, jóval ké­sőbb, a híres illegális Szalmás-kórus estjein én lettem a műsorközlő! És­pedig olyan kimagasló sikerrel sze­repeltem, hogy ... a Horthy-rendőr­­ség jónak látta a fellépéseimet a leg­sürgősebben betiltani! — Rémlik, ha hinni lehet az Iro­dalmi Lexikonnak: volt velük egyéb összeütközésed is! — Volt is! Amikor 1933-ban meg­jelent „Születtem Budapesten” — címmel az első verseskötetem, sajtó­pert indítottak ellenem. A hirhedett Töreky-tanács be is csukatott a ver­seim miatt három hónapra a Gyűj­tőfogházba. Vallásgyalázás, hadse­reg ellenes izgatás szerepelt ellenem vádként. Le is ültem. Felejthetetlen emlék. A­zt hiszem, ez adta a végső indítékot, hogy egyszer s minden­korra megtaláljam a helyem a mun­kásosztály oldalán. — Azt hiszem, kicsit előreszalad­tunk! Mégis, ki látta legelőször ver­seidet? Ki bíztatott az írásra és ho­gyan? — Wallesz Jenőnek, az „Újság” cí­mű lap kulturális szerkesztőj­ének­vittem el az első termésemet. „Hagy­ja itt őket!” Három nap múlva újra Hárs László, a költő, író, aki nem felejtett el fiatal ma­radni és a gyerekeknek írni A Pajtásban jelenik meg először ez az ismeretlen József Attila kép. Középen Attila, jobbra tőle Berda József, a felső sorban jobb szélen Tamási Áron és Tersánszky Józsi Jenő, az alsó sorban jobb szélen Hárs László.

Next