Pajtás, 1968. július, december (23. évfolyam, 26-51. szám)

1968-11-14 / 45. szám

birkózók és az atléták. Egyet-egyet pedig az öttu­sázók és a labdarúgók. Raj­tuk kívül becsülettel helyt­álltak az evezősök, súly­emelők, sportlövészek, és a vízilabdázók. A vártnál halványabbak voltak, de néhány szép helyezést sze­reztek az úszók­­, elsősor­ban a Mexikóban is fejlődő 14 éves Gyarmati Andrea révén — és a tornászok. A várakozástól mindössze a kerékpárosok, ökölvívók és vitorlások eredménye ma­radt el. A fantasztikus világre­kordokat és a gyönyörű magyar sikereket hozó gi­gászi küzdelmeket itthon a televízió képernyője előtt és a rádió hangszórója mellett kísérhettétek figyelemmel. Az apróbb részletekről pe­dig a sajtó számolt be min­dennap. Most csak egy-egy ma­gyar vonatkozású eseményt elevenítenék fel. Zsivótzky Gyula Mexikó előtt tízszer versenyzett a szovjet Ro­muald Kümmel, Tokió olimpiai bajnokával. Több­nyire Zsivótzky szenvedett vereséget, noha ő volt a világcsúcstartó. Most Me­xikóban a negyedik soro­zat után is Klim vezetett pár centivel. Ekkor mon­dotta Sír József doktornak, hogy „csak most kezdődik a verseny” és öt perccel ké­sőbb összeszorított fogak­kal, minden erejét megfe­szítve, kon­centrálva a leg­tökéletesebb technikai moz­gásra, 8 centiméterrel mesz­­szebbre dobta kalapácsát, nagy vetélytársánál. A vívóteremben a négy fegyvernem közül ezúttal a párbajtőrözők szereztek dicsőséget a magyar színek­nek az egyéni és a csapat­­verseny megnyerésével. A csapat egyik tagja, Schmitt Pál mesélte el fegyvereik történetét. Az év elején Magyarországon jártak a szovjet párbajtőrvívók. A mieink fegyverei abban az időszakban rendre csődöt mondtak, meghibásodtak és az új szállítmány külföldről VAS DEDIKÁLT fénykép a bajnoktól MIT JELENTETT NEKTEK AZ OLIMPIA? — Pályázat — Emlékeztek még Mexikó fényes napjaira? Fületekben cseng a rádióriporter lelkes felkiál­tása, a televízió kommentátorának elfúló, ma­gyar olimpiai bajnokot köszöntő hangja, s talán az újságok sportrovatát is fellapozzátok még, hogy felelevenítsétek, hogyan is vívta ki a világ­raszóló sikert Németh Angéla, Zsivótzky Gyula, Kozma István, Kulcsár Győző, Varga János, Hesz Mihály, Tatai Tibor, az öttusa csapat, a párbaj­tőr csapat, a labdarúgó-válogatott. Ha figyelemmel kísértétek a magyar olimpiai bajnokok pályafutását Mexikóig, bizonyára tud­játok, hogy a sikert áldozatos munkával, hónapo­kig, évekig tartó becsületes, szorgalmas felkészü­léssel alapozták meg. Bajnokaink a világraszóló sikert tervszerű munkának, szorgalomnak, nagy­szerű emberi — sportemberi képességeiknek kö­szönhetik. A Nagy Cél érdekében lemondtak az élet apróbb örömeiről; önfegyelmet tanultak; le­­küzdték az eléjük tornyosuló — és sokszor le­­győzhetetlennek hitt — akadályokat. Bajnokaink nagyszerű emberek is! Írjátok meg, milyen értékes emberi tulajdon­ságokat fedeztetek fel az olimpiai bajnok magyar sportolókban, mit jelentett nektek az olimpia, a magyar győzelmek valamelyike. Írásotok terjedelme ne legyen több egy ritkán (kettes sorközzel) gépelt oldalnál. A legjobb írá­sokat közöljük, díjazzuk, s a figyelemre méltó pályamunkák szerzőit a magyar olimpiai bajno­kok autogramos fényképével jutalmazzuk! TECNICA HUNGRIA nem érkezett meg. A szov­jet versenyzők készséggel bocsátották rendelkezésükre arzenáljukat. Az eredmény — milyen furcsa — a pár­bajtőrcsapat döntőben: Ma­gyarország—Szovjetunió 7:4 — szovjet fegyverekkel. Kötöttfogású birkózóink is kitettek magukért. Két aranyérmük mellett a nem­zetek pontversenyében har­madikok lettek. Hazafelé az autóbuszon nagyszerű han­gulatban énekeltek, csak egy ember volt csendes: Varga János. Ült és me­rengve nézte a kezében tar­tott aranyérmet. Szinte csak magának suttogta: „Világ­bajnok, Európa-bajnok már voltam, most ez is sike­rült!” A gyönyörű úszó virágos­kert, az evezős és kajak­kenu versenyeknek otthont adó Xochimilco is megta­nulta tisztelni a magyar sportolókat. A zöld meze­­■­sek minden számban dobo­góra kerültek. Amikor a szédületes hajrával győztes Hesz Mihály tiszteletére fel­húzták a legmagasabb ár­­bócra a magyar lobogót, nemzetközi kosárlabda já­tékvezetőnk, Kassai Ervi­n megjegyezte: „Hagyják ott, még szükség lesz rá!” S iga­za lett, mert a következő számban Hesz Misáéhoz hasonló nagy hajrával Ta­tai Tibor is olimpiai baj­nok lett. A magyarok any­­nyira elnyerték a mexikói­ak tetszését, hogy a kajak­kenu döntők utolsó számai­nál már a csatakiáltásba Mexikó helyett Magyaror­szág nevét foglalták. A mindig nagyon lelkes me­xikói gyerekek kardala így hangzott: ALAVIO, ALAVAIO ALA BIM-BOM-BAM HONGRIA, HONGRIA RA-RA-RA! madnak a mieink és Jokoyama kapus véd. Tatai átveszi a vezetést és remek evezéssel biztosan győz

Next