Pajtás, 1969. július-december (24. évfolyam, 26-50. szám)

1969-09-11 / 36. szám

— Mit csináltok majd leg­először a búvóhelyen? Éva gondolkodott egy pilla­natig, aztán huncut mosollyal válaszolt. — Összeszedjük az akácfák tüskéit, és „házon" kívülre tesszük. Csak ezután ülünk le őrsi tervet készíteni. Mindegyiküktől szeretnék kicsalni valamilyen véleményt örsi munkájukról. Nyirati Márta rajvezető-he­­lyettes. Már középiskolás, de ifjú vezetőként továbbra is út­törő maradt itt a bajai II. Rá­kóczi Ferenc Úttörőcsapatban. — Amíg kisebb voltam, úgy gondoltam, vannak olyan gye­rekek is, akikre nem lehet semmit rábízni. Rosszak, ren­detlenek ... Nem igaz! Elha­tároztam, hogy ebben a tan­évben a rajomban levő gye­rekek mindegyikében megke­resem azt, ami értékes bennük. Erre az elhatározásra a nyári táborban került sor. Ismerek ugyanis egy fiút, akiről az volt a véleményem: annyira rossz tanuló, és olyan a magatartá­sa, hogy rajta már senki sem segíthet. Meglepődtem, mert amikor társadalmi munkára került sor, ahol az embernek a fizikai erejét kellett megmu­tatni, nem akadt párja. Hát neki ez az értéke. És ha emiatt többször megdicsérjük, példa­ként emlegetjük, úgy érzem, a tanuláshoz is lesz ereje. — Mi az első összejövetelen kisdobos testvérőrsöt válasz­tunk — mondta Leisztner Klári. — Egyrészt segítjük őket, és együtt dolgozunk ve­lük az úttörőmunkában, tanu­lásban, másrészt nekik szeret­nénk átadni majd az őrsi kin­cseinket, amikor elbúcsúzunk az általánostól. Németh Jenő nagy gondban van. Azt mondja, tavaly nem szolgáltak rá túlságosan a Szorgalom őrs névre. Most új, megfelelőbb nevet választa­nak. Valami igazi bajai né­ven törik a fejüket: Duna­­gyöngy, Kagyló, Aranyponty, Dunasziget... Okos gondolat a tájnak, népszokásnak, helyi neveze­tességeknek megfelelő őrsi névválasztás. Mindenesetre re­méljük, hogy szorgalmasabbak lesznek, mint tavaly — legyen bármi is a nevük! * * * Szeptember van. A tanév elején járunk, a tervezgetés korszakát éljük. Most alakul­nak újjá az őrsök, gyűlnek az ötletek. Pár nap még, s a csa­patzászló ünnepén kezdődik az új úttörőév. Ilyenkor nem árt felfigyelni arra, mások hogy fognak hozzá. SZIGETI PIROSKA FOTO: LENGYEL MIKLÓS és BAR­ATI Tizenhat ország úttörői vendégeskedtek hazánkban MÁR ŐK IS AZ ISKOLAPADBAN ÜLNEK. VALA­­HOL ÜZBEGISZTÁNBAN, LONDONBAN, PRÁGÁ­BAN, STOCKHOLMBAN ... A BOLGÁR SZTOJÁN TALÁN ÉPPEN EBBEN A PIL­LANATBAN JELENTKEZIK FÖLDRAJZBÓL: .......A BALATON OLYAN MINT A TENGER, CSAK KISEBB, LÁGYABB A VIZE ÉS NEM SÓS, HANEM ÉDES. ÉSZAKON HEGYEK HATÁROLJÁK. LEGSZEBB ALKONYATKOR, AMIKOR A LENYUGVÓ NAP ARANYHÍDJA SZELI ÁT .. ” SZTOJAN ITT JÁRT NÁLUNK, ÉS A NEMZETKÖZI ÚTTÖRŐTÁBOR TAGJAKÉNT A BALATON MELLETT IS NYARALT KÉT HETET. A BOLGÁR CSOPORTON KÍVÜL még tizenöt ország képviselői vaká­cióztak MAGYARORSZÁGON. ARRA KÉRTEM ŐKET, MUTASSÁK BE CSOPORTJUK EGY-EGY ÉR­DEKES GYEREKET.

Next