Pajtás, 1969. július-december (24. évfolyam, 26-50. szám)
1969-09-11 / 36. szám
I A GYÓGYÍTÓ Vajon betegség-e a félelem? És gyógyszer-e a játék? Furcsa kérdések, elismerem — de nem bolondságok. Mert igaz, hogy ha valaki fél egy csörgőkígyótól, az nem betegség, de előfordul, hogy egy gyerek, — sőt felnőtt! — minden ok nélkül fél, remeg, sír, az bizony már betegség. És az is igaz, hogy ha valaki — főleg tanulás helyett — órákat futballozik, az bizony nem gyógyszer. Vannak azonban olyan esetek, amikor a játéknak gyógyító hatása van. Sokszor épp a félelemre. De mit magyarázok? Elmondom, hogy mit láttam abban a különös rendelőben, ahol a beteges félelmet, az elhagyatottság szomorúságát és más furcsa betegségeket játékkal gyógyítanak. Ez abban a kissé különös nevű rendelőben történik, amely Budapesten, a Rosenberg-házaspár utcában van, a Gyermekmentálhigiéniai Központban. Írásomban a nevek nem valódiak. Az orvost, a pszichológust köti a szigorú orvosi titoktartás, és természetesen nekem, akinek — kivételesen — megengedték, hogy jelen legyek a rendelésen, szintén titoktartást kellett fogadnom. Agika élénk, okos kislány: az óvodában is nagyon szeretik, és sajnálják, hogy ősszel meg kell válni tőle, mert már iskolába jár. De beíratják-e?! Mert Ágikával van egy nagy baj. Fél. De nem ám úgy, mint minden gyerek, hogy tudniillik az ijesztő, veszélyes dolgoktól megijed. Nem! KÉT ELGONDOLKOZTATÓ FURCSA KÉRDÉS: BETEGSÉG-E A FÉLELEM? ÉS LEHET-E GYÓGYSZER A JÁTÉK? Ágika nem mer egyedül a szobában maradni, még akkor sem, ha édesanyja a konyhában van, sír, zokog félelmében. Talán akadnak majd köztetek olyanok, akik rávágják: „Bolond ez a gyerek!” Aki ezt mondja — no, majdnem azt írtam mérgemben, hogy az a bolond! —, az ostoba!... A „bolond”, vagyis az elmebeteg egészen más. Sokkal súlyosabb dolog. Ne használjátok olyan könynyen ezt a szót! És sohase felejtsétek el: a „bolondság”, az elmebaj szomorú, sajnálatra méltó, vagy gyógyítható, vagy gyógyíthatatlan betegség, de ugyanolyan, mint minden más betegség, a lábtöréstől a tüdőgyulladásig: nincs rajta semmi szégyellnivaló! Egy szó, mint száz: Agika nem elmebeteg. De mégiscsak beteg! A szoba, ahol most Ágika van, csak annyiban emlékeztet orvosi rendelőre, hogy egy fehérköpenyes néni fogadja őt. Majd egy szekrényhez vezeti, amely telis-teli van olyan bábukkal, amilyenekkel a bábosok szoktak játszani. — Gyere, Ágika! — mondja a néni. — Válassz a bábuk közül, azután ott, azon a kis bábszínpadon játszhatsz majd. Én leszek a közönség! És valóban, amikor a paraván mögé térdelő Ági kezén felbukkan a nyuszi, a kecske, Péter, a rendőr bácsi, és megkérdezik a közönséget, nem látták-e ezt vagy azt a szereplőt, Erzsi néni jókedvűen felelget. Közben pedig szorgalmasan jegyezget. Később Ágikát kiküldi, és az édesanyját hívja be. — A gyerek jóeszű, élénk fantáziája van — mondja. ERZSI NÉNI RÉSZT VESZ A JÁTÉKBAN, KÖZBEN SZORGALMASAN JEGYEZGET • EZT AZ ÉRDEKES RAJZOT MÁR GYÓGYULÁSA után készítette egy gyerek ... sok mindent elárul ARRÓL, MI VOLT A BETEGSÉG OKA . . . 18