Pajtás, 1970. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)
1970-05-28 / 21. szám
VASGYŰJTŐK Az itt látható hatalmas halom — egyetlen napi gyűjtés eredménye. A mártélyi iskolások igyekezete és szorgalma teljesen érthető. A vasgyűjtésben egyéni, és őrsi verseny folyik. A győztesek jutalma — egy óriási csokoládétorta ! Tódor Pista, Kristó Sári, Tarla Eszti és Szabó Csaba eddigi eredményeik alapján mármár a szájukban érzik a torta izét. Ez az arckifejezésükről is leolvasható. Meg aztán a MÉH-től kapott pénz sem megvetendő dolog... ELLESETT PÁRBESZÉD Az egyik iskola udvarán a tíz percben egy sovány és egy kövér fiú (aki mindig eszik) beszélgetett. Kövér: öregem, ha téged meglát egy idegen, azt hiszi, hogy errefelé éhínség volt. Sovány: Ez igaz! De ha téged meglát, egész biztosan tudni fogja, hogy az éhínségnek te vagy az oka! ÚTTÖRŐHATÁRŐRÖK Sátoraljaújhelyen, a Petőfi Sándor Általános Iskolában egy, a szlovák iskolában szintén egy, az Esze Tamás Általános Iskolában pedig hét úttörőhatárőrszakasz működik. A helyi határőr őrsről Zágon Sándor határőr KISZ-titkár vezetésével gyakran járnak egyenruhás vendégek a csapathoz. Vitéz András határőr őrvezető, Takács István, Csáki János és Hegedűs Sándor tizedesek elméleti és gyakorlati tudnivalókra oktatják a pajtásokat. A képen: a nyomolvasással ismerkednek a pajtások. A PTI JELENTI KÉSZÜL AZ „ISKOLATEJ”! A nemrég felavatott székesfehérvári tejüzem egyedülálló tejterméket állít elő: két és fél decis, különleges formatartó műanyag flakonokban hoz forgalomba tejet és kakaót. Ez éppen jó egy tízóraira az iskolában, ezért is nevezik „iskolatej"nek. A képen azt látjuk, hogyan készítik a flakonokat és töltik a tejet az olasz gyártmányú félautomata gépek. Ma már naponta 60 ezer flakon készül! NAGYZOLD Egy kisegér és egy elefánt sétál. Útközben egy hídon mennek át. Megszólal az elefánt: — Hogy mozog ez a híd! Mire a kisegér: — Hát még ha egyszerre lépnénk ! AZ EGÉSZ ORSZÁG Összefogott hír mérhetetlen pusztításról s emberségről szól. A medréből kilépett folyók házakat, iskolákat, egész falvakat sodortak el, s csak Szabolcs-Szatmár megyében negyvenezer embert tettek hontalanná. A bajbajutottak mentésére, szinte az egész ország összefogott. Porcsalma Iskolájának diákjai például együtt tanulnak a menekültekkel, hogy ők is sikeresen fejezhessék be a tanévet. A BATRAK AKCIÓJA — Beton, itt Szikla beszél! Rövidesen fontos feladatot továbbítok. Legyen készen a vételre! Május kilencedikén e titokzatos üzenettel vette kezdetét a ceglédi kiserdőben a Mészáros Lőrinc iskola úttörőinek honvédelmi napja, hadijátéka, amely „Egy partizáncsoport bátor akciója” fedőnevet viselte. A „hadműveletet” a fegyveres erők képviselői is segítették. Modern harci eszközökkel ismertették meg a pajtásokat. A vörösnyakkendősök a nehéz akadályok legyőzésével azokra a partizánhősökre emlékeztek, akik részt vettek hazánk felszabadításában. ÚTTÖRÖK, FIGYELEM Sokan érdeklődtek szerkesztőségünktől, hogy milyen csekkszámla-számon fizethetik be pénzadományaikat az árvízkárosultak részére. Két csekkszámlát is nyitottak. Az egyik: MNB 1544. A másik az OTP Szabolcs- Szatmár megyei fiókjánál vezetett árvízkárosultak számlája: 440—98005. A Borsod megyei Úttörőelnökség elhatározta, hogy a kiváló úttörők táborában a 100 férőhelyből 50-et az árvízkárosult gyerekek részére biztosítanak. A ti csapattáborotokba is hívjatok meg árvízkárosult gyereket!