Pajtás, 1970. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)

1970-04-16 / 15. szám

PABLO NERUDA CHILEI KÖLTŐ VERSE Köved lágy­ tisztaságú, fehér égbolt tekint rád, gyönyörűséges szép szürke rózsa, tér és Leningrád, mily nyugalommal tapossák cipőim ősi földed, más földekről kerülve hozzád, Amerikából, megjárták ott a csúcsok sáros forrásvidékét, jártak hazám nagy sziklaláncolatának leírhatatlan illatában, a lábam más havakban csatangolt, az Andok borzas förgetegében, és most, Leningrád, a te havadban, itt, a te híres hófehér éjszakádban ... ó, mennyi minden élt itt s viharzott énvelem együtt, míg a kötélzet­i feszülő kő-vitorlád közé beléptem, járva a könyvből ismert utcák sorában, ringatózva a tenger s a ködök illatában, az ifjú Puskin megérintett kesztyűs kezével, s a múltak annyi ünnepélyes épületébe s a mai élet­rajzó méhkasába tisztelettől s örömtől dobogva lép be amerikai szívem, lépteim visszhangjára figyelve, minthogyha kelne rájuk megannyi élet, mely ott aludt a hóba burkolózva, s most egyszerre megindul, hogy velem együtt döngő léptekkel járkáljon a csendben, akár rengő padlatán egy hajónak... Dicsőség, fagyos korahajnal! Világnak fordulása! És van, világos, magányos éjjel, de holnap kigyúrt arcokkal népesül be s felcsendülő zenékkel a nappal, azokkal, akik az új örömnek hajóján röpülnek, s izzó műhelyekben serénykedő kezekkel, kék munkazubbonyokkal.

Next