Pajtás, 1970. január-június (25. évfolyam, 1-25. szám)

1970-06-11 / 23. szám

Reggel van. Szép nyári reggel. Csak akik most jönnek ha­za a munkából, azok­nak kezdődik az éj­szaka. Itt is, ott is le­engedik a fehér roló­kat az ablakokra. Aztán máris csiko­rog a hinta, mintha valami különös lény csikorgatná a fogát. Labda is dobban, koppan falhoz, kőre, kerítésre. Góól, góól! — kiabál egy gyerek torkaszakadtából. Gó­ól... góól... ütődik az éles hang a szoba falához. Györgyi édes­apja felriad első szendergéséből. Ki­nyitja a szemét. A fehér roló mögött nehéz az elalvás. Hunyja a szemét... Egyszer végre, mint­ha lefogná szempillá­ját az álom. És ak­kor egy fülsiketítő sípolás. Az előbbi gyerek két ujját a a szájába veszi és amekkorát a tüdeje megenged, akkorát füttyent. Györgyi édesapja másodszor is feléb­red. Most már nem tud elaludni, hiába CSEND­­BRIGÁD akar. Fölkel inkább. Talán délután sike­rül a pihenés. Állok a kerítésnél. Ott a kert vége, és ott kezdődik a játszó­tér, öt gyerek egy kupacban. Arról be­szélgetünk, mit lehet­ne tenni, hogy az éj­szaka dolgozók is alhassanak, de a gye­rekek azért mégis játszhassanak. István szólal meg. — Valamit tenni kéne! Azután hirtelen hallgatás következik. Nézem őket. Szeret­ném hallani ki nem mondott gondolatai­kat. Ők is néznek rám. F­ürkészik arcomat. Hosszú csend után megszólal Magdi: — Megpróbálunk máshogy játszani — mondja felnőttes ko­molysággal. A következő napok délelőttjein csak úgy verődött be a játékuk zaja és az ismert lárma, kiabálás, mint amikor lenyomják a zongora tompító pe­dálját, amelytől a hang lágyabb. Egyik délelőtt a kertben gyomláltam, amikor odajött Mag­di, és azt kérdezte: — Csendesebbek vagyunk már? — Hogy csináltá­tok? — Elhatároztuk, hogy mi öten leszünk az őrök. Ha valame­lyik gyerek túl han­gos, odamegyünk hozzá és figyelmez­tetjük: — Idefigyelj öcsi, lehet ezt csendeseb­ben is! Szólni akarok, de ő folytatja : — Csak az egész kicsikkel nem boldo­gulunk. Ők ránk se hederítenek. De ugye azok a kicsik nem is csinálnak akkora zajt, és annyi rosz­­szat? Többször tar­tunk majd nekik mesedélutánokat. A nagyobbakkal meg­állapodtunk, hogy délután négyig nem kiabálunk. Addig ki­­aludhatják magukat az éjszakások. A Paksi József ut­cai lakótelepen a le­engedett fehér rolók mögött azóta nyugod­­tabban pihenhetnek az éjszakai munkát végző felnőttek. 1.ANG ETELKA A ROLOK MÖGÖTT CSENDRE VÁGYNAK ! GONDOLTOK ERRE? KIABALAS NÉLKÜL EZ SEM MEGY „TÁNCDALFESZTIVAL". MUNKÁBAN A ZSŰRI FOTÓ: LENGYEL MIKLÓS HOGY A HINTA NE NYIKOROGJON - MEG KELL OLAJOZNI 11

Next