Pajtás, 1971. július-december (26. évfolyam, 26-52. szám)
1971-07-01 / 26. szám
PADISAK MIHÁLY: A Levendula téren, ahol reggeltől napszálltáig pattog a labda, Sinya a menő. Hosszúra nyúlt, vékony, barna hajú, barna arcú fiú, a tüdeje helyén fáradhatatlan fújtatókkal, lába elnyűhetetlen, s utólérhetetlen cseleivel egy ízben már tíz ellenfelet is jobbra-balra döntött. Sinya lábában mindig ott szunynyadnak a holtbiztos gólok. S ezt ő is tudja. Ezért aztán ő rúgja a tizenegyest, a szabadot, kapusokat tud égetni vagy naggyá tenni, mert Sinya oda rúgja a labdát, ahová akarja. Hívták már több ízben is különféle csapatokhoz, de sem a Bőrgyár, sem a Pamut, sem a Cérna, sem az Izzó nem volt neki elég előkelő. Pedig nem is a serdülőben, hanem az ifiben akarták játszatni. Nem ment sehová. — Ebben a lábban arany van!... — jelentette ki több ízben is tisztelői előtt, s még azt is hozzátette: — Csak nagycsapatba megyek. Ha értem jönnek. Úgy látszik, a nagycsapatok eddig még nem értesültek róla, hogy a Levendula téren új, nagy játékosegyéniség bontogatja szárnyait. — Ha értem jönnek, akkor én diktálom a feltételeket — jelentette ki önérzetesen, amiből nyilvánvaló volt, hogy már a Levendula térre is elért a profizmus szele. Egy kis szél, persze, még nem a világ, s máig sem történt volna semmi említésre méltó ezen a kavicsos pályán, a magas nyárfák árnyékában, ha Sinya magára nem haragítja Bérczi Kareszt, aki vörös volt, szeplős és kapus. S amikor legutóbb Károly-napkor Sinya kezdeményezésére a fiúk egy kukából előkotort rongyos zsákkal tisztelték meg, hogy legyen miben hazacipelni a kapott gólokat, a megajándékozott, ott állva a röhögő tekintetek gyűrűjében, bosszút esküdött. Bosszújába, miként az igazi cselszövők, senkit sem avatott be, csupán a végrehajtás eszközét, nővérének legújabb lovagját, egy szakállas, szemüveges egyetemistát, aki még ismeretlen volt a környéken. Nem tudni, hogyan kezdett terjengeni a hír, de a hét közepén már mindenki tudta, hogy szombaton délután jeles vendég érkezik a Levendula térre. Az INTÉZŐ. A VASAKARAT- ból. Játékosnézőbe! Fél négy felé valóban megjelent egy elegáns, szakállas, szemüveges fiatalember. Gyalogszerrel, zsebredugott kézzel jött, mint akit semmi sem érdekel. Leült egy padra, elővette zsebéből a „LABDARÚGÁS” legújabb számát, és olvasást mímelve belemélyedt. — Ó az! — borzongott végig a téren a szent áhitat. — Inkognitóban van, azért visel szemüveget meg álszakállt! — Volt aki a közelmúlt egyik jeles válogatottját vélte benne felismerni. S megkezdődött a hajtás. Döngött a labda, szálltak a harci csatakiáltások. És Sinya, a nagy Sinya tündökölt. Cselezett, cikázott, passzolt, fejelt, lőtt. Gólokat. Bár ami igaz, igaz, a gólokba ezúttal Bérezi Karesz is besegített. A félidőben az idegen felállt, s az igazi nagyemberek hanyag kéztartásával intett Sinyának, hogy menjen oda hozzá. Sinya elindult. Három lépéssel mögötte a többiek. Megállt az intéző előtt, az pedig megszólalt: — Hm ... hogy is hívnak téged, fiacskám? — Sinya. — A rendes nevedet mondd! — Ja, persze ... Pulás Sándor... — Pulás ... Pulás... — ízlelgette az idegen a nevet. — Aztán mondd csak, Pulás fiam, játszol te már valahol? Csapatban? — Nem kérem. Nem játszom. — Jól van. Nagyon jól. Nincs komplikáció az átigazolással. A kisebb srácok tátott szájjal bámulták a történelmi pillanatot. — És mondd csak fiam, lenne kedved? — Az attól függ! — nyomta meg Sinya jelentőségteljesen a szavakat. — Attól? — hökkent meg az idegen. — Aztán mitől? — Háááát... attóóóól... Szóval, hogy érdemes-e? — Aha. Értem már — szólt „az intéző". „No most! — Most ígéri a kocsit!" — fojtotta vissza lélegzetét is a tér, amikor az intéző rendkívül precíz, kimért, ám mégis végtelenül lekezelő hangon rákezdte. Hangosan, hogy mindenki hallja: — Hát, nézd csak kisfiam. Egyelőre talán játszhatsz mondjuk a serdülő kettőben. Ha bejátszod magad! Villamospénzt nem kapsz, mivel a pálya közel van, de ha jól viseled magad, bemehetsz az „egy" mérkőzéseire. Ingyen. Labdát szedni. Mert ügyes srác sok van kisfiam, de ezerből csak, ha egy lesz menő ... Gondolkozz ezeken kisfiam — gondolkozz ... aztán majd üzenek érted ... S az intéző elegáns lejtéssel elbattyogott. Sinyán meg csak azért nem látszott a vörösség, mert barna volt az arca. — No, szevasztok. Dolgom van — morogta a foga között, s ő is elsétált. Ellenkező irányba. A tér késő estig tárgyalta az eseményt. S a következő napokban, aki ahol csak meglátta Sinyát, megkérdezte: — No, Sinya, mész? Már alig mert lejárni a térre. Kezdte utálni az „aranylábát", s azon gondolkozott, hogy belép az iskolai kézilabdacsapatba. De titokban várta, hogy a nagy INTÉZŐ majd csak üzen. Mert ment volna már ingyen is. A serdülőbe is. Ám nem jött üzenet. Végül is bánatában elment a „Pamutba". Mesélik, hogy az edzéseken ő a legszorgalmasabb és a legcsendesebb. Lehet, hogy egyszer még jó focista lesz belőle? ... OTT JÁRT INTÉZŐ! AZ __ V