Pajtás, 1973. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-01 / 31. szám
si lapon például a következőt olvashatta Dénes bácsi: „ kutyám tisztavérű, tizennégy éves, korcs,kan, Gyöngyinek hívják”. Egy másik táborozó „egyáltalán nem hamis, szelíd kutyája” azzal kezdte a tábori életet, hogy megharapta az egyik katonát. Három könyv jár közkézen a táborban: Kántor nyomoz, Kántor a nagyvárosban és Dr. Bíró Andor kutyakiképzési kézikönyve. A kéthetes tábor időtartama alatt természetesen egyetlen kutyát sem lehet megtanítani, ez nem is célja a tábornak, csupán annyit akarnak elérni, hogy a gyerekek megtanulják a kutyákkal való bánásmódot, és amennyire sikerül szoktassák őket a fegyelemhez. A tizenöt kutya között van jónéhány koros, van vizsla, kuvasz, boxer, német juhász, puli, sőt egy tacsi is, „akiről” úgy nyilatkozott Toller Ilonka, hogy „van az én kutyámnak egy nagy baja: soha sem áll be a pofája!” Néhány nap alatt megismerték egymást valamennyien. Kökény Gabi egyéves pulijáról már mindenki tudja, hogy „barátságtalan”, amit aPajtás fotósnak is bizonyított. Bel, Varga Robi félmázsás kuvasza álmodozó, őt nem ajánlatos ilyenkor megzavarni, egyébként jámbor, mint az erősek általában. Van különc a gyerekek között is! A négy paksi kutyás nem hajlandó beköltözni az épületbe. Ők harmadik éve távol az épülettől, lent a patakparton sátorban alusznak. És nem félnek!... Én se félnék, ha négy kutya vigyázna az álmomra, „akik” közül kettő kitűnően csibészelő csíkos boxer. A tábor szigorú programot tart. Elméleti képzés a gazdiknak, vezetési és fegyelmezési gyakorlat a kutyáikkal, hivatalos, közös játék, kirándulás, hadijáték, járőrözés csibészeléssel, nyomkövetéssel egybekötve. És természetesen ezer kutyás élmény elmesélése. Nem tudom, van-e köztünk olyan ember, aki ne szeretné a kutyát!? Szeretjük őket, mert játékosak, okosaik, hűségesek. Az óbányai kutyás táborban egy új dologról győződtünk meg: A tanulékony kutya idomítása külön tudomány. Hozzáértés nélkül nincs eredmény, és az állat szeretete nélkül nem fejlődik ki a kutyában a feltétlen hűség. GEBRI ANTAL FOTÓ: WAGNER MARGIT Nem vagyunk egyformák képünk sem egyezik s van aki okosabb a másik ügyesebb de vagyunk egyenlők jószándékban, hűségben Most épp a „tanár úr” Reva idomított járőrkutya mutatja be a csibészelést a lecke adott, ezután a többi kutya oldja meg e feladatot