Pajtás, 1973. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1973-12-19 / 51. szám

n MIT HALLGASSUNK? MIT NÉZZÜNK? December 19—26-ig Mi van a varázsdobozban ! — erre válaszol ismét Pa­ál Rózsa Összeállítása a Gyer­mek­rádió december 19-i. szerdai műsorában (Petőfi 9.30). Ifjú zenebarátok közt Bayreuthban címmel Bónis Ferenc és Varga Károly összeállítása hangzik el ugyancsak szerdán, a Petőfin 18.50-toor. Egy szembeötlő, különös motorcím a csütörtöki Pe­­tőfi-programban: Sbhaha Sebestyén füstölgése. Török Tamás írta és rendezte ezt a hangfan­táziát, illetve hangjátékot; „címszereplője” egy gőzmozdony, „akit” Agárdi Gábor alakít (30.18). A Zala községi Zichy múzeumba hívja meg hallgatóit a Gyermekrádió szombati riportja, a Kossuth hullámhosszán 19.10-kor. A legendás emlékmű 0:3-as magyar—angol mérkőzést eleve­níti fel László György ugyancsak szombaton — a Petőfin 19.20-ikor — hallható műsora. Cim­­boraverseny címmel gyerekek zenei vetélkedő­jére kerül sor vasárnap (Kossuth 10.05), és ugyanezen a napon folytatódik a „Mesterségünk címere” feltörőjáték, a Petőfin 14.00-kor. Az igen gazdag karácsonyi műsorból csupán né­hány adásra hívhatjuk fel a figyelmet. Egyikü­k Bálint Ágnes La Jóska és a kétfejű kutya című rádiójátéka (hétfő, Kossuth 10.00). Egy további hétfői program, mely az ajándékvárás óráit rö­vidítheti meg, a Gyermekrádió 16.00-kor el­hangzó kétszer hatvan perces összeállítása (Kos­suth). December 15-én, kedden Enyedy György A tréfáskedvű hóember cmű mesejátéka kerül mikrofon elé, Szokolay Sándor zenéjével, a Kossuth rádióban S­OS-kor. 19-én, szerdán két jégko­­rong-mérkőzést is láthatunk a tévében. Délután Cseh­szlovákia játszik Svédor­szággal, este a szovjet­­finn „vetélkedőt” nézhet­jük. Ezen a napon jelent­kezik a Játék a betűkkel műsora. 31-én, pénteken új sorozat kezdődik: Látta-e már Budapestet nappal Г címmel. Felfedező útra hív bennünket a film, az Ismeretlen fővárost fogja bemutatni, sok segítséget nyújtva a hely­­történettel foglalkozó úttörőknek is. A Dúdoló Mozart Egy kis éji zenéjével ismertet meg. 33-én, szombaton már a vakációzókra is gon­dol a tévé: kora délelőttől ad műsort, különféle rajz-, báb- és játékfilmekkel. Délután a Kip-hop kinél szórakozást, majd zenei ismereteinket bővíthetjük a Szó-mi-szó­val. Folytatódik egy korábbi sorozat, a Tükrös, amely népművészeti hagyományokat elevenít fel. Este a Téli könyv­vásárra megjelent művek „mutatkoznak be" a képernyőn. 33-án, vasárnap láthatjuk az állatokat, növé­nyeket közelről bemutató sorozat újabb adását, a Korok, versek című műsorban pedig egy Vörösmarty-vers elemzését hallhatjuk. Öveges professzor legközelebb az elektrosztatika alap­fogalmairól mutatja be kísérleteit. Egy riport segítségével ellátogathatunk az óbudai lakóte­lepre, s megint láthatunk egy Tükröst, ezúttal a mézeskalácsotokról. KÉSZÜLŐDÉS A TÉLI SZÜNETRE A nagykőrösi 933. sz. II. Rákóczi Ferenc úttörőcsa­pat Angela Davis rajának pajtásai is Idejekorán szá­mításba vették lehetőségei­ket, hogy milyen közös összejöveteleket, úttörő­programokat kínál a téli szünet? A csapatszoba ek­kor is állandóan nyitva lesz, fűteni fogják, bárki kedvére igénybe veheti. A várostól öt kilométerre te­rül el a Pálfája erdő, amely kedvelt kirándulóhelye a nagykörűtzeknek. Ide — az időjárási és útviszonyok­hoz alkalmazkodva — gya­log vagy kerékpártúrát szerveznek. * A képen: a raj egyik őr­sének foglalkozásán a fali­újságra is kifüggesztik az ötleteket. ERDEI TÁBOROZÁS Több turnusban csaknem 1500, az ország különböző tájairól érkező úttörő vesz majd részt azon a jövő nyári tíznapos pilisi tábo­rozáson, amelyről nemrég kötött megállapodást a Ma­gyar Úttörők Szövetsége a Pilisi Parkerdő Gazdaság­gal. A gyerekek a legszebb tájakon, a Szentendrei szi­geten, a Klevillámon, Siká­­rosnál, a Hoffmann-kuny­­hónál és Esztergom szom­szédságában, a Kerek tónál sátoroznak majd 2­ 1 napot, s közben az erdészek veze­tésével bebarangolják a környéket. MI VAN A KÖCSÖGBEN? Az 1500-as Mező Imre útőrzőcsapat Turpi őrsé­nek falán egy különleges „köcsögfa” áll. A kö­csögben az örsi tisztségviselők nevei. „Az én ne­vem ott van fenn a második köcsögben” — mu­tatja Dávid Bálint. — „Én vagyok a világfele­­lős.” PÁRTSZERVEZETTŐL, ÚTTÖRŐCSAPATNAK A helyi termelőszövetkezet pártalapszervezete vásárolta meg a csapatzászlót Röjtökmuzsajon az úttörőknek. A zászlót nemrég adták át a csa­patnak. EREDMÉNYES GYŰJTŐEXPEDÍCIÓ A mezőtúri Ш. számú Ы. Rákóczi Ferenc út­törőcsapat októberben elhatározta, hogy össze­gyűjtik a ház körül, illetve a városban található hulladék fémet, papírt, rongy darabokat. A gyűjtőexpedíció természetesen mindig ta­nítás után indult felfedezőútra. Szorgalmasan és nagy örömmel végezték ezt a hasznos munkát, és nem is maradt el az eredmény. Összesen hétezer-négyszáz forintot kaptak a MEH-től. Ezt a pénzt — többek között — az ex­­pedíciós kirándulások céljaira fordítják. A HÉT VICCE — fiacskám, bedobtad a leveletГ — Igen papa. — Nem vetted észre, hogy nem írtam rá címet? — De igen, papa. — És miért nem hoztad vissza? — Azt hittem, hogy titok­ban akarod tartani, kinek küldöd a levelet!

Next