Pajtás, 1973. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1973-08-01 / 31. szám
SZAVALÓVERSENY JUGOSZLÁVIÁBAN Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon megemlékeztek a nagy magyar költőről, így Jugoszláviában is országszerte Petőfi ünnepségeket rendeztek, amelyekről a pajtások sem akartak lemaradni. Amikor ez év januárjában az Újvidéken megjelenő Jó Pajtás szerkesztősége, a jugoszláviai úttörők újsága Petőfi él címen szavalóversenyt hirdetett a költő verseiből, tömegesen érkeztek a benevezőlapok az ország minden tájáról, azokból az iskolákból, ahol magyar nyelven is folyik a tanítás. Nem akartak lemaradni a nagy vetélkedőről sem a meszszi Szlovéniában, sem a horvátországi Szlavóniában és Baranyában, de a Vajdaságban élő pajtások sem. Mi sem igazolja jobban, hogy ők is szeretik Petőfi verseit, mint az, hogy 45 000 gyermek ajkán csendültek fel az örök szép verssorok. Két hónapon keresztül folyt a versengés 150 általános iskola és 80 óvoda között, hogy e szépen megrendezett iskolabajnokságokért melyik önképzőkör nyeri el a Jó Pajtás aranyplakettjét. E cél érdekében szebbnél szebb irodalmi délutánokat rendeztek a pajtások. Feldolgozták a költő életrajzát, részleteket adtak elő a János vitézből, megjelenítették Petőfi életének egy-egy epizódját, az énekkarok megzenésített Petőfi verseket adtak elő, s a kis képzőművészek is versenyt hirdettek: ki tudja szebben illusztrálni Petőfi költeményeit. A legjobb rajzokban a közönség kiállításokon gyönyörködhetett. A gyermekek nem fogytak ki az ötletekből, mindannyian a legjobbak közé akartak kerülni. A szavalók vetélkedője, az egyéni verseny sem volt kevésbé izgalmas. Selejtezőkön, osztálybajnokságokon majd iskolabajnokságokon is folyt a verseny, ki lesz az iskola két legjobbja — egy az alsó és egy a felső tagozatról — aki a májusi országos döntőn képviseli iskoláját. A verseny megindulásakor a leggyakoribb beszédtéma a szavalás volt. Hogyan kell jól szavalni, milyen a jó szavalat, vitatták a pajtások. Még a hanglemezek is előkerültek, hogy a nagy művészektől ellessék a tudományt, hátha segítségükkel sikerül megszerezni az első helyet. Habár Jugoszlávia iskoláiban külön tagozaton tanulnak a magyar, külön a szerbhorvát és a szlovén anyanyelvű pajtások, a szakkörökben mégis együtt dolgoznak, a sportversenyeken együtt küzdenek a minél jobb eredményért, együtt töltik a szüneteket és egy az örömük a kirándulásokon és játékaikban is, így ebből a vetélkedőből is egyformán akarták kivenni részüket. Tudunk mi is annyit magyarul, hogy megtanuljunk néhány költeményt, mondták a pajtások, és szóról szóra, mondatról mondatra értelmezve, sok-sok segítséggel és még több igyekezettel, nagyszerű szavalatokkal lepték meg a bíráló bizottságot, akik teljesítményüket természetesen más mércével mérlegelték, mint az anyanyelvű társaikét. A négyezer szerbhorvát és szlovén anyanyelvű gyerek igyekezete bizonyította azt, hogy habár másfél évszázada immár, hogy ez a nagyszerű ember belépett a történelem árjába, még mindig bizonyosságot nyer Arany János igaza, aki a következő sorokat írta Petőfiről: „Amit adál, abból semmi sincs elveszve. Firól fira szállsz te, mint egy közös eszme.” Hisz Petőfi szinte látnokként, már korának zűrzavarában is tudta azt, hogy az emberi boldogság csak egymás megbecsülése, szeretete folytán, az emberek nagybetűs tisztelete során érhető el. A szavalóverseny 18 legjobbja az első és második díjasok közül tíz pajtás jutalomként öt felejthetetlen napot töltött Magyarországon. A győztesek ellátogattak a költő szülővárosába, Kiskőrösre, megnézték szülőházát, az irodalmi múzeumot és nagyszerűen megbarátkoztak a kiskőrösi Petőfi Sándor iskola, Petőfi Sándor úttörőcsapatának tagjaival, majd Budapestre utaztak. Megnézték a város nevezetességeit, a csillebérci úttörőtábort, és bekopogtattak a Pajtás szerkesztőségébe is, amelynek az újvidéki Jó Pajtás szerkesztősége mellett, ezt az élményekben gazdag, nagyszerű öt napot köszönhették. GELLER JUDIT A JÓ PAJTÁS MUNKATÁRSA 7