Pajtás, 1973. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1973-07-11 / 28. szám
VIZSGÁZZÁTOK „TANDÍJ” NÉLKÜL! A boldog vakáció örömeibe feledkezve sokan sutba vágják a matematikát, történelmet és más tudományokat, mert ugyebár a vakáció — ha nehezen is? —, de elképzelhető a tudományok nélkül. Ám egy valamit bizonyosan tudni kell. Drága „tandíjat” fizethet, aki elfelejti a közlekedésről tanultakat. A Szabolcs-Szatmár megyei Rendőrfőkapitányság Közlekedési Osztálya 1964-ben szervezte meg a közlekedési őrsöket. Az elmúlt tanév végén már több mint hatszáz úttörő volt az őrsök tagja, tizennégy csapatnál. Képünkön Tóth László rendőrtiszt vizsgáztatja a nyíregyházi úttörőket. Kívánjuk, hogy a nyári „vizsga” is baleset nélkül elkerüljön. Fotó: Zsák Zoltán KÖSZÖNTJÜK A KISZ Központi Bizottsága 1973. június 29-én tartott ülésén dr. Horváth István első titkárt, tekintettel arra, hogy fontos pártmegbízást kapott (a Bács- Kiskun megyei Pártbizottság első titkára lett), érdemei elismerése mellett felmentette tisztségéből. A központi bizottság új első titkárává dr. Maróthy Lászlót választotta meg. Maróthy László szegényparaszti családból származik. 1942-ben Szeghalmon született. 1960-tól a KISZ, 1965-től a párt tagja. Középiskolai tanulmányai után a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát szerzett, s a doktori disszertációját is mezőgazdasági témáról írta. Az egyetem elvégzése után a KISZ egyetemi bizottságának titkára, majd a KISZ Pest megyei bizottságának titkára volt. 1970- ben a szentendrei városi pártbizottság első titkárává választották és a Pest megyei párt végrehajtó bizottságának is tagja lett. Innen került a KISZ Központi Bizottságának élére. Köszöntjük új tisztségében és jó munkát kívánunk neki. Forrás A MAGYAR ÚTTÖRŐK SZÖVETSÉGÉNEK KÖZPONTI LAPJA Főszerkesztő: VASVÁRI PIRONC Főszerkesztő-helyettes: FÜLEKI JÁNOS Szerkesztők: ALAKSZA TAMÁS CZIFFERSZKY BÉLA FORRAI JÁNOS Rovatvezetők : CSER GÁBOR FARAGÓ OVOROV HUNYADY JÓZSEF LENGYEL MIKLÓS ÓNODY GYÖRGY TORMA GYŐZŐ Főmunkatársak ■ ORSI FERENC PAPP LÁSZLÓ Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat Pdlalet kiadói DR. PETRUS GYÖRGY igazgat Liszkautósági ÍME Budapest Gorkij faser 4. Telefoni »««»9, 224-421 Postafióki 1424 Bp. 72. Pf. 90S. Kiadóhivatal 1374 Budapest, Révay utca 14. Telefoni 1144*0 A beküldött kéziratokat és rajzokat nem őrítjk meg és nem küldjük vissza. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a közbesstóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Posta Közrend Hírlap Irodánál (KHI 1*00 Budapest, József nádor tér 1.) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a KHI 219-94142 Й1пх1огда1т1 jelzőszámlára. afizetési díjj egy hónapra 4,- Ft, negyedévre II,- Ft, félévre 34 - Ft, egy évre 72,- Ft 73.703 Egyetemi Nyomda, Budapest Felelős vezetői JANKA GYULA igazgató INDEX: 15.695 bzn is H b Ők CSAK KÉT NAPRA TERVEZTÉK ... magyarországi tartózkodásukat, de összesen egy hétig maradtak azok a jugoszláviai — vajdasági tartományból — érkezett magyar anyanyelvű, nemzetiségű pionírok, akiknek héttagú csoportjával kedden ismerkedhettünk meg Csillebércen. Gellér Lenkét, Nagy Idát és a többieket egy Petőfi életének. Illetve a Petőfi-partizán brigád történetének ismeretéből Indított versenyen való szereplésük alapján is delegálták a vajdasági, Petőfi nevét viselő iskolák az otthoni Doroszló községből Kiskőrösre vezető emléktúra, ahol a hazai Petőfi Sándor Országos Úttörő Vándortúra résztvevőivel találkoztak. De ezután meghívták őket Csillebércre is. — Így lett két napból egy hét. Mondanunk sem kell talán, hogy mindnyájan remekül érezték magukat Magyarországon, akárcsak csoportvezetőjük, Andrek Ilona tanárnő. A legtöbbjük nem először járt hazánkban, néhányuiknak iskolája cserelátogatást is szervezett már a magyarországi testvérfalvak úttörőcsapatával. TÁBORTŰZ AZ ÚTTÖRŐPARKBAN Veresegyházán szülők, gyerekek és meghívott vendégek jelenlétében ünnepélyesen megnyitották az 1937- es számú Táncsics Mihály Úttörőcsapat táborát a helyi úttörőparkban. Szórakoztató és ügyességi játékok, kirándulások, sokféle program várja itt a gyerekeket. A VITROL — TÜRJÉN Jól sikerült akadályversenyt rendezett a türjél úttörőcsapat. A Tűrjel Batyki berek útvonalon a két község KISZ-szervezetének segítségével bonyolították le a túrát, amelynek egyes állomásain az eddigi kilenc VIT-tel kapcsolatos feladatokat oldottak meg. IRD A PUSZTÁN A paksi Járási Könyvtár harmadízben rendezte meg a már hagyományossá vált gyermekkönyvheteket. Az idén 27 előadó, illetve író találkozott 3440 olvasóval. Bölcske Andráspusztán a gyerekek első ízben találkoztak Íróval — Osváth Erzsébettel. Megható kis műsorral készültek, és tánccal fejezték be a találkozót. Jelmondatul Komensky Amos sorait választották: „A könyvek révén sokan lesznek tudóssá az Iskolán kívül is — könyvek nélkül pedig senki sem lesz tudós még az Iskolában sem.” A HÉT VICCE A vendég az étteremben az elébe rakott tálra bámul. — Pincér, hol van innen a bécsiszelet? — A citrom alatt, kérem szépenI