Pajtás, 1974. július-december (29. évfolyam, 27-52. szám)

1974-07-17 / 29. szám

Az én kedvenceim VAZUL, AZ ÖNÉRZETES 3. Vazul még csecsemő, mert tek­nősbékáéknál az a biztos négy év, amit megtalálása óta számítha­tunk, igen kevés. Gazdija, a har­madikos Gáspár Marian nagyon szereti az állatokat, így a papa kü­lön engedélyével a kőbányai eme­leti lakásban a Süni megboldogu­­lása után még mindig két állat él, igen nagy egyetértésben. Az ifjú boxer, Lédi, igen nagy szere­tettel bánik „földszintes” barátjá­val, csak azt viseli el nehezen, hogy nem tud olyan gyorsan futni, mint ő. Ha megindul a játék, Va­zul szaladgál, harap, mint Lédi, ha jó kedve van, még „beszélget" is, ha lassúnak bizonyul a futásban, békésen elviseli, hogy Lédi a lábá­val taszigálja előre. Vazulnak kü­lön fürdőszobája van (ami egyút­tal W. C. is). Ez egy vízzel telt la­vór. Itt viszont Lédi kerül hátrány­ba, ha játékra kerül a sor. És hogy mi a Vazul legjellem­zőbb tulajdonsága? — Az önérze­tesség ! - vágja rá rögtön Marian -, mert Vazul mindent elvisel a gazditól is, a boxertől is, de egy dolog tabui Vazult nem szabad a hátára fektetni, mert akkor meg­sértődik és magába zárkózik: be­húzza fülét, farkát, fejét, lábát és az addig élénk, vidám teknős kővé válik, hiába engeszteli, páncélját nyalogatva, vinnyogva Lédi.­ ­BBR­ MIT HALLGASSUNK? MIT NÉZZÜNK? Július 17.23-ig 17-én, szerdán a Kossuthon 10.05- kor folytatódik A Senki-szigeti nagy kaland, újabb izgalmakkal kápráz­tatva el a hallgatókat. A Gyermek­rádió új zenei felvételeiből hallha­tunk 14.24-kor. A Petőfi 8.22-kor meg­ismétli Puskin meséjét a nevezetes Szul­tán cárról, Bajor Gizi előadásában. 18.20-tól hallhat­juk a Fiatalok hullámhosszán című színes összeállítást. 18-án, csütörtökön ismét 10.05-kor a Kossuthon hangzik el A Senki-szigeti nagy kaland következő része. A Pető­fin 20.13-kor folytatódik az Északnyugati átjáró. 18-én, pénteken 13.58-kor nyit a Kossuthon a Csicseri bolt, és várja „vásárlóit”. A Petőfi 8.03 órai kezdettel su­gározza az Ezeregy délelőtt műsorát. 18.30-kor kerül sor az Északnyugati átjáró befejező részére. 20- án, szombaton a Napraforgó kínál hasznos szórako­zást a Petőfin H­oo-kor. 21- én, vasárnap a Kossuthon Andersen meséjének rádió­változata várja az érdeklődőket 10.05-kor. A Petőfin 12.48- kor hallható mesejáték. Írója Lipták Gábor, a címe: A Balaton tündére. 22- én, hétfőn a Petőfin jelentkezik az Ezeregy délelőtt, 8.03-kor. A Kossuth 10.05-kor folytatja A Senki-szigeti nagy kaland közvetítését. 15.15-kor egy lengyel mesét hall­hatunk, Az arany róka címmel. 23- án, kedden a Kossuthon 8.00-kor Harsan a kürtszó! Az Iskolarádió Hangjátéka 11.38-kor hallható. 17- én, szerdán délelőtt megismétlik az előző napi Papírsárkány adását. Délután láthatjuk az Autó-motorsport legújabb számát. Este az Önök kér­ték kínál szórakozást. 18- án, szerdán megemlékezik a tévé Petrarcáról, a nagy olasz reneszánsz költőről. Este a vívó VB-ről láthatunk közvetítést. A 2. műsor folytatja A kalandra hívó tenger sorozatot. 18-én, pénteken közvetítést láthatunk a SZOT ifjúsági labdarúgó-tornáról. Ismét jelentkezik a Nagy csaták, majd a vívó VB-t közvetíti a képernyő. 20- án, szombaton megismétlik Molnár Gábor beszámoló­ját, amely dél-amerikai őserdei tájakra vezet. Egy ifjú­sági riportműsor bemutatja, hogyan él ma egy tanyai kis­diák. Láthatunk beszámolót az országos úszóbajnokság­­ról 21- én, délelőtt Síppal, dobbal címmel zenés műsort lát­hatunk. Egy hat év körüli kisfiú kalandjait meséli el a Nagypapa, Kilián és én című csehszlovák film. Délután összeállítást láthatunk az úttörő mezőgazdászok országos versenyéről, majd Molnár Gábor beszámolójának máso­dik részét sugározza a tévé. Ismét ellátogathatunk a Sportuszodába, az úszóbajnokság küzdelmeinek szín­helyére. 23-án, kedden jelentkezik a Játék a betűkkel, a Nagy csaták újabb része, s a vívó VB eseményeiről is értesül­hetünk a képernyőről. FAKANÁL, FAVILLA Mindenkinek kedves ajándék a faragott és festett fakanál és favilla. Te is készíthetsz ilyet Háztartási boltokban olcsón lehet kapni fakanalat. Jó éles kés­sel szép mintát faraghatsz rá. Favillát legkönnyebb fakanálból kifaragni. Ha kész vagy a faragással, ak­kor csiszolópapírral dörzsöld át. Majd erősen hígított csónaklakkal húzd át vékonyan. Lehet festeni is! Ami legolcsóbb, vízfestékkel, de lehet olajfestékkel is. Vi­gyázni kell arra, hogy az előző festés mindig meg­száradjon. KÚTVÖLGYI MIHÁLY HARCI­­ ESZKÖZÖK ALBUMBAN Barzsó Bélának a legked­vesebb időtöltése, hogy ha tanulás után leül, és bön­gészni kezdi a képeslapo­kat, ahol harci jeleneteket, vagy különböző fegyverek­ről leírást talál, akkor fogja az ollót, kivágja és album­ba ragasztja őket. Elárulta, hogy ha nagy lesz, akkor több mint valószínű, hogy a tiszti hivatást választja.

Next