Pajtás, 1975. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-02 / 1. szám

A karácsonyfa alatt fellelt ajándé­kok közül a kis Győző először ügyet sem vetett a pirosas fedelű zsebnap­tárra. Megszokott ajándék volt ez. A könyvek, az új sál és a bundás sapka mellett valóban szerényen lapult az ismert tartalmú füzetecske. Mert mi is van egy naptárban? Tulajdonkép­pen semmi újdonság. Minden esz­tendőben ugyanaz, legfeljebb a piros betűs ünnepek esnek más és más napra. Ez nem egészen érdektelen dolog, mert ebből sejteni lehet az iskolai szünnapokat. De miért érdekelték volna Győzőt most az ünnepnapok, amikor amúgy is a téli szünet vidám napjait élhette? Nem csor­dult reg­gel az óra, amely különösen a téli, ködös hajnalokon szokott igen kelle­metlen lenni. Tavasszal, nyár elején sokkal könnyebb. Olyankor a Nap előbb kel, mint Győző, és a redőny résein betörő fénysávok köszöntik a kócosan ébredő fiút. De így télen legfeljebb az utcai lámpa világít sá­padtan, fagyoskodva odakint. Ám ahogy a téli szünet napjai tel­tek, Győző már sorra elolvasta az ajándékkönyveket — de jó volt ha­salni a meleg szobában a szőnyegen! Kipróbálta a nyakára simuló boly­hos sálat, amelyet nagyanyja kötött, megjártatta a fejébe húzott, fülét is takaró bundás sapkát —, de jó volt odakint a csípős, szeles hidegben! És amikor a könyveket elolvasta, a me­leg holmit kipróbálta, csak akkor vette elő a szerény kis naptárfüzetet, amely — mondom — most is olyan volt, mint minden esztendőben. Dehát új év kezdődött, a régi — kissé megkopott és itt-ott szamár­füles sarkú — notesz már nem volt időszerű. Meg aztán mit is tehet ilyenkor a fiú! Odakint esik a havas­eső, a könyveket elolvasta, a rádió­ban szól a zene... — No, lássuk... — nyitotta fel az apró kötetecskét —, mikor lesz az új évben a tavaszi szünet? Valószínűleg március 29-én kezdődik és közbe­esik április 4-e... Hogy is volt az elmúlt esztendőben? — kezdte fel­lapozni a kiszolgált 1974-es naptárt. S ahogy peregtek ujja alatt a kissé megviselt lapok, itt-ott érdekes be­jegyzések ötlöttek a szemébe. Először is, nyomban az első olda­lon. Neve, foglalkozása ugyan nem változott, de mégis fogta a golyós­tollat és az új naptárba már úgy ír­ta: TÚRÁS GYŐZŐ 8. A. OSZTÁ­LYOS TANULÓ. A tavalyiban még CSAK HETEDI­KES VOLT. Ez különbség! — Igen, ez különbség! — kezdett el gondol­kodni a fiú. — Mit írok jövő ilyen­kor a foglalkozást feltüntető rovat­ba? Középiskola? Szakmunkásképző intézet? Ipari tanuló? Bizony sok függ attól, hogyan fogom meg a su­lit. Hiszen most nincsen akkora haj­tás az „átlag" után, de akkor is megnézik, hogy mit mutat az általá­nos iskolai életet lezáró bizonyít­vány! Az volt a szokása, hogy titkos je­lekkel minden napra beírta a fontosabb eseményeket. Most kezdte visszafelé lapozni a kiszolgált nap­tárt. Ami igaz, egyre kíváncsibban pergette ujjai alatt a lapokat. Elő­ször csak a szeptembertől kapott osztályzatok érdekelték. De meg­akadt a szeme egy furcsa jelzésen. „November 9. Any. szül. nap.” és mögötte egy kérdőjel. Ez azt jelen­tette, hogy november kilencedikén van anya születésnapja, és nem tud­ta — már amikor bejegyezte mindezt a noteszba —, hogy mivel ajándé­kozza meg édesanyját a születés­napjára. A kérdőjel bizony kérdőjel maradt. Mert amikor még távolinak tűntek a napok, akkor még nagy terveket szőtt. Gondolkodott is rajta, hogy mit vehetne anyjának az összegyűj­tögetett zsebpénzből. De aztán ... De aztán! Valahogy elköltötte a zsebpénzt, és a kérdőjelből, a terve­zett ajándékból csak egy felköszön­tés lett. Egyszerű: „Légy boldog so­káig anya, és legyél erős, egészsé­ges!” — No, az új évben ilyen nem for­dulhat elő! — határozta el magát a fiú, és sorra bevezette az új naptár­ba a piros betűs állami ünnepek mellé a családi ünnepeket is. Apja, nagyszülei, húga születésnapját, ne­­venapját, a nők napját és az anyák

Next