Pajtás, 1975. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)
1975-07-02 / 27. szám
te le, mindenütt tábor FIGYELD A PAJTÁST! A jó tábor nem lehet unalmas Egy ismerősöm panaszkodott a minap, hogy nem érezte magát jól az úttörőtáborban, pedig jutalomból küldték oda, és arra számított, hogy az egész évi megfeszített tanulás, odaadóan végzett úttörőmunka viszonzásaként végre jól kipihenheti magát, sokat játszhat majd pajtásaival, üdül, szórakozik, annak rendje s módja szerint. Igyekeztem megnyugtatni az aggódó papát, hogy a kezdet természetesen mindig nehéz, hogy az időjárás sem volt valami jószívű, alig lehetett fürdeni, sokat esett az eső, nagy szélviharok tomboltak éppen kislánya táborozása idején és remélem, hogy ő is, kislánya is megérti mindezt. A dolog azért egy kicsit elgondolkoztató, sőt nyugtalanító. Évek óta hallani ugyanis az efféle panaszokat, és mennél többet költünk mi a betonból, kőből épülő állandó táborokra, annál többen vágyakoznak közületek sátortáborokba, hosszabb túrákra, és mindenképpen több játékra. Jól tudom, hogy az őrsi, raj, csapat tisztségviselőket csak nyáron lehet a következő úttörőév feladataira előkészíteni, ha ezt hagynánk el, még súlyosabb hibát követnénk el, mint a tábori romantika iránti tömegigények elhanyagolását, de valahogyan mégis jobban kellene beosztani az arányokat, „összeházasítani” a két fontos dolgot. A szegedi országos úttörőparlamenten sok jó javaslatot mondtak el képviselőinek, talán ezekre kellene nekünk, felnőtteknek felfigyelni, és kellő mértékben alkalmazni a jobbnál jobb gyerekötleteket. Különösen az „Egy őrs, egy család" összefoglaló cím alat elfogadott javaslatra gondolok most, hisz nyáron jól megérdemelt szabadságát élvezi a csapat- és rajvezetők zöme. Viszont, ha minden őrsi tag családja csak egy napot szán arra, hogy az egész őrsöt kirándulni, múzeumlátogatásra, csónaktúrára vigye, közös programot állítson szál mukra össze, és egész nap foglalkozzon velük, az már tíz-tizenkét őrsi foglalkozást jelent, hozzá még újszerűt, szórakoztatót. Ami a táborokat illeti, ott viszont tőletek is többet várunk pajtások. Jártam én már olyan táborban, ahol már öt napja csak a sátorban lehetett tartózkodni a szakadatlanul zuhogó eső miatt, mégis jókedvűek voltak, énekel-ttek, táncoltak, játékokat tartottak, jelképes tábortüzeket, vetélkedőket rendeztek, és találkoztam teljesen lelombozódott pajtásokkal, pedig szép volt az idő, csak éppen a jó ötletek, az öntevékenység hiányzott. Minden tábor sikere a tábor lakóin múlik. A felnőtteken éppe úgy, mint a gyerekeken. VASVÁRI FERENC! KIÉ LESZ A KÉTSZEMÉLYES SÁTOR, A TÁBORI FELSZERELÉS ÉS A LEGSZEBB MATCH-BOX SOROZAT? NAGY NYÁRI PÁLYÁZATUNK! Pályázatunkon részt vehet mindenki, aki otthon vakációzik. A feladatok közül kettőt már előző számainkban közöltünk. Ha kiválasztottad a megfelelő játszóteret, és erről benevezésként saját magad rajzolta térképet küldtél hozzánk, akkor láss a harmadik feladat megoldásához. Készítsd el egy vidám akadályverseny forgatókönyvét, amelynek másolatát juttasd el szerkesztőségünkhöz. A versenybe vond be társaidat is, írd meg, hogy kik játszottak veled. Olyan gyerekeket keresünk, akiknek a neve azonos valamelyik híres emberével. Például Illyés Gyula, Hargitai András, Zalatnay Sarolta, Kulin György. Ha a környezetedben él valamelyik híres emberével azonos nevű, kérd meg, hogy levélben jelentkezzen nálunk s azt is közölje, hogy milyen kérdést szeretne feltenni névrokonának. A Mindenütt tábor pályázatunkkal kéthetenként jelentkezünk. Figyeld a Pajtást!