Pajtás, 1977. január-május (32. évfolyam, 1-21. szám)
1977-01-06 / 1. szám
A körülöttünk élő példaképek című pályázatunk eredményhirdetése Melyik a legjobb, a legérdekesebb, a legszebb? Nehéz volt eldönteni! Több száz levelet olvastunk végig mire kiválasztottuk, kik nyertek a Pajtás Körülöttünk élő példaképek pályázatán. Kik azok, akik őszintén, szinte saját maguknak is megfogalmazva, kissé töprengve, néha a legmegfelelőbb szavakat keresve vették kezükbe a tollat? Például a nagyigmándi Gergely Marianna, aki édesapjáról írt. „1971 őszén meghalt édesanyánk. Én akkor ötéves voltam,itt maradtam félárván két testvéremmel, és édesapámmal. Ő már kiskoromban is sokat segített nekem. Mindig figyelt rám, szívesen játszott velem. Később, ahogy nőttem, segített a számomra nehéznek tűnő feladatok megoldásában. Esténként elmagyarázta a leckét, átismételte, s megmutatta nekem a legegyszerűbb megoldásokat. Ha kellett, szigorú volt,, ha kellett komoly, ám mindig együttérzett velünk, örömünkben mindig osztozott, bánatunkban csendes szóval vigasztalt. Amikor a munkából hazaérkezett, szívesen mesélt arról, milyenek voltunk kiskorunkban, mit szerettünk játszani. Most, hogy mindhárman nagyobbak lettünk — már komolyabb munkákban is kéri segítségünket. Mi ezt örömmel teljesítjük, hiszen tudjuk: nekünk egymásért kell dolgoznunk, s egymást kell segítenünk.” „Én példaképemnek — írja őri Márta Zalaegerszegről — édesanyámat tartom. Hogy miért? Édesanya a tanácsban dolgozik. Mindennap fáradtan ér haza, hiszen nem a városban, hanem egy szomszédos községben igazgatási csoportvezető. Ráadásul itthon is sok munka várja. Főz nekünk, mos ránk. Hogy mit becsülök benne? Azt, hogy nemcsak hozzánk barátságos, nemcsak nekünk, segít, hanem mindenkihez jó szóval, kedvesen beszél. Sokszor,ahogy őt figyelem, arra gondolok, hányan örülnének, ha ilyen édesanya nevelné őket?” Az ötödikes Andrási Mária két példaképet is említ. „Elsőként a postás néniről írnék. Ő délelőtt indul munkába. Akármilyen az időjárás, mindig széthordja a híreket, leveleket, újságokat. Télen fagyban, hóban járja a falut. Munkája nem mindig kellemes, nemcsak jó híreket, örömöt hozó leveleket kell átadnia. Előfordul halálhír, baleset, s ilyenkor csendes, vigasztaló szóval beszél a hozzátartozókkal. Ha megnövök én is szeretnék ilyen emberséges lenni! A másik, akörzeti orvosunk. Ő sok szorgalommal végezte el az iskolákat, hogy segítsen az embereken. Sok beteget mentett, életüket sokan neki köszönhetik. Ha megköszönik neki munkáját, mindig azt válaszolja: ez a kötelessége.” Lőrintz Attila a vácdukai nevelőotthonból írt nekünk. „Állami gondozott vagyok, édesanyámat és édesapámat nyolc éve nem láttam. Pedig már 14 éves vagyok. Így hát példaképemet nem választhattam a családtagjaim közül. Ha erről kérdeznek, elsőként mindig az iskola igazgatóját, Benő bácsit említem. Nagyon szeret bennünket, s mindent elkövet azért, hogy elfeledtesse velünk — mi másképp növünk fel, mint a többi gyerek.” A buzsákis Müller Miki levelében iskolájuk takarító nénijét említi: „Nagyon szorgalmas ember. Minden este ki,söpör, feltölti olajjal a kályhákat, hogy reggel a gyerekek meleg tanterembe lépjenek. Szeretjük is mindnyájan. Óra előtt mindig odaszaladunk hozzá megkérdezni, hogy érzi magát? Ő nagyon örül nekünk. Jizsért a szeretésért nagyon meg kell dolgoznia. Reggel négy órakor kel, este tízig dolgozik. Soha nem panaszkodik, soha nem fáradt, mindig azzal törődik, hogy mi mindent megtanulhassunk az iskolában, s okos felnőttek legyünk.” Festő Ildikó testvéréről írt. „Tizennégy éves kora óta dolgozik. Kaposváron az Egyesült Izzóban rádió és csőszerelő. Tizenhét éves volt, amikormegkapta a Kiváló Dolgozó kitüntetést. Munkájáról szívesen beszél, nagyon szereti, két műszakban dolgozik, s haszükség van rá , még túlórázik is. Nekem nagyon tetszik, ahogyan életéről, terveiről, a ■gyárról mesél. Szeretnék én is ilyen jókedvvel, szeretettel dolgozni! Kár, hogy még csak hatodikos vagyok.. „Igazi példaképet választhatok — mondja adomaszéki Fehér Emilia. — Egy embert, a csapatvezetőmet, Stark Tivadarnét. Nagyon sokat ■dolgozik azért, hogy az életben is megálljuk a helyünket. Ő mindig tudja mit akar, s mindig azegyenes utat járja! Mióta velünk van igazi közösséget kováccsait, ahol mindenki egymásért tanul, dolgozik. Ő tanított meg bennünket arra is: a legtöbbet vállaljuk, s a legtöbbet véd !