Pajtás, 1977. január-május (32. évfolyam, 1-21. szám)

1977-04-28 / 17. szám

Töprengő arcok vesznek körül, tétova mondatok váltják egymást. Mintha az idő is együtt búslakod­na velün­k, az udvaron szél cibálja a fákat, egy­hangúan, szürkén, vigasz­talanul zuhog az eső. Ha három héttel koráb­ban jövünk, most az Olim­piai raj birodalmában kor­tyolhatnánk a meleg teát, ropogtathatnánk a vendég­nek készített süteménye­ket. Ha három héttel koráb­ban érkezünk, ezek a fiúk és lányok vidáman új ter­veikről, elképzeléseikről meséltek volna nekünk. Mert most már mindenről csak múlt időben hallha­tunk ... — Októberben kezdő­dött — szól halkan Gajdics Éva. — Akkor ült össze először a kupaktanács. A 689. sz. Petőfi Sándor Úttörőcsapatban négyszáz gyerek dolgozik. Négyszá­zan hetenként felváltva szoronganak a parányi út­törőszobában. Ezért hatá­rozta el a zaj, hogy saját otthont keres. — Végigjártuk a háza­kat, bekopogtattunk az öre­gekhez — emlékszik visz­­sza Szirte Adrienn. — Ahol üres szobát talál­tunk, felajánlottuk: ha kölcsönadják nekünk, cse­rébe segítünk a háztartás­ban, az udvari munkában. Sajnos, az idősebbek bi­zalmatlanul fogadtak ben­nünket. S azt hittük — el­képzelésünket nem tudjuk valóra váltani. Már éppen arra gondol­tak: Jászapátiban semmi­féle lehetőségük nincs, amikor egy nap az öregek napközije mellett kaptak egy szobát. — Nem volt nálunk bol­dogabb! — sóhajt Tóth Jutka. — Összeszedtük a zsebpénzünket, díszeket készítettünk, plakátokat festettünk. Még szombaton és vasárnap is dolgoztunk. Említsük meg a szép kö­zös karácsonyt. A filmve­títést, a közös éneklést, a táncdélutánt, melyre az öregeket is meghívták. — Örültünk, és örömet szereztünk másoknak is — bólint Tóth Erika. — Az idős nénik, bácsik boldo­gan jöttek hozzánk, mi meg szórakoztattuk őket, me­séltünk nekik... — Nemcsak szórakozás­ról volt szó! — vág közbe Hubai Pali. — Arról is, hogy végre összejött a zaj! Új barátokat találtunk, tervezgettünk, megszűntek a veszekedések, a felesle­ges viták. Aztán egy reggel kide­rült: a megálmodott, meg­szépített szoba nem a mienk. Más célra kell a lakás. — Miért adták? — is­mételgeti szomorúan Szir­te Adrienn. — Tavaly ok­tóberben nem tudták, hogy másnak kell a szoba? Miért hagyták, hogy el­higgyük: valóban a mienk lehet? A jászapáti gyerekek most újra elindulnak. Vé­gigjárják a falut, segítsé­get kérnek. Titokban ab­ban reménykednek, hogy a KISZ-esek, a felnőttek melléjük állnak. Dobozy Zsuzsa­Fotó: Gámán Gábor A kupaktanács ismét összegyűlt, a kutatók újra elindulnak, most talán, végre sikerrel járnak Irány az iskola! Amíg új rajszobát találnak az iskolában találkoznak dolgoznak, játszanak a fiúk és lányok

Next