Pajtás, 1977. szeptember-december (32. évfolyam, 22-36. szám)

1977-11-03 / 30. szám

runk kirándulni. Sok környező község iskolásainak ez a „törzshelye". - Most mit csináltok? - Itt rendezzük a harci túrát. Mi az ellenőrzési pontokra megyünk, aztán előkészítjük a főzéshez a tűzrakóhelye­­ket. Kétszáz méterrel odébb körbe rakott kövek jelzik a tüzek helyét. Minden ki­jelölt tűzhely körül nagy a nyüzsgés. Egy felnőtt lép hozzánk. - Ne vegyék zokon, de szeretném felhívni a figyelmüket, hogy rövidesen megérkeznek a túrázó gyerekek, itt egy darabig nem lesz csend. Mi tagadás, nem volt alaptalan az állítás. Félóra múlva fejszecsattogás, éneklés, kiabálás veri fel a szunnyadó dombokat. A tűzmesterek a parazsat élesztik, a szakácsok a krumplipuco­­láshoz keresnek segítséget. Akinek ép­pen nincs semmi feladata, az focizik. - Beállhatok? - kérdezi egy későn érkező. - Nem - feleli az egyik játékos -, kutyaütő vagy. Tisztelettel nézek rá, mert éppen eb­ben a pillanatban rúg hatalmas gólt bal lábbal. - Ez szép volt - dünnyögi a kapus nadrágját porolva. - Te is úttörő vagy? - Nem, tavaly végeztem, már közép­iskolába járok. De tavaly még én vol­tam a rajtitkár, Gombás Gábor a ne­vem, szívesen járok vissza a gyerekek közé, remélem idővel ifivezető is lehe­tek. De most rohanok, az egyik aka­dályon léggömb borotválás lesz, és én végzem az ellenőrzést. Elszalad, én pedig arrafelé tartok ahonnan a fejszecsapások hallatszanak. Már egészen közel lehetnek. Hirtelen valaki rám pisszeg. Nézek jobbra, senki, nézek balra, senki. A földön egy kék­­nyakkendős fiú kuporog. Mutatóujját a szájára teszi, csendre int, aztán magá­hoz hív. — Szarvasbogarat találtam. Óriási — mondja -, rátettem egy dobozt, hogy ne szaladjon el. Óriási. Itt minden ha­talmas. A hegyek, a fák ... Elhallgat. Azt sem veszi észre, hogy elmegyek. Én sem szólok neki, nem za­varom, emlékszem én is egyedül szeret­tem lenni, amikor ezeket a fákat, dom­bokat óriásoknak láttam. BOCS FERENC FOTÓ: SZALAY BÉLA Sok olyan levelet kapott szerkesztőségünk, melyben Lukács Sándorról érdeklőd­nek olvasóink. Ezekből a leve­lekből gyűjtöttük össze a kér­déseket amelyekre választ kértünk a Vígszínház har­mincéves művészétől: - Mi a kedvenc szerepe? - A Szent Johanna inkvi­­zitora. Kedvenc szerepem lesz - bár még csak most próbáljuk a Lope De Vega Valencia bolondjai című da­rabjának főhőse, Floriano. - Mit szeret enni? - Mindent, de legjobban a rizseshúst. - Mitől más az ünnep, mint a hétköznap? - Ha este játszom, nekem az az ünnep. - Legkedvesebb verse? - Nagy László: A forró szél imádata, Petőfi Sándor: Da­laim, és a Négyökrös szekér. - Szeret táncolni? - Néha igen, néha nem. - Énekelni? - Színpadon keveset éne­kelek, de otthon állandóan dudorászok. - Kedvenc évszaka? - Tavasz, tél ősz... A víz és a napfény miatt a nyár. Rotyog a paprikáskrumpli . . . Nem is nehéz ...

Next