Pajtás, 1977. szeptember-december (32. évfolyam, 22-36. szám)
1977-10-13 / 27. szám
gyerekek a szilvásban voltak. — Levelet kaptunk — mondta Molnár Gyön____ _____ gyi, aki az idén került a csapat élére. A szilvaszedők még a fákról is leugráltak, köréje álltak. Kíváncsian vizsgálgatták a cirillbetűs borítékot. — A Szovjetunióból érkezett — folytatta Gyöngyike. — Az alizkai úttörőháztól. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom születésének 60. évfordulója alkalmából múzeumot létesítettek. A hősök tablója alatt földet szeretnének elhelyezni mindazokból az országokból, ahol a szovjet emberek a szabadságért küzdöttek, vérüket hullatták. Magyarországról is kérnek egy marék földet. A megyei úttörőelnökség ránk gondolt, amikor ide irányította a levelet. — Ránk? Ilyen kis csapatra? — csapta össze a tenyerét csodálkozva Frank Erzsiké. — Nemrég még az egyik újság azt közölte, hogy Aka nem létezik. Sem a térképen, sem a valóságban. Viski János tanár bácsinak kellett cáfolatot írni, hírt adni, hogy Aka igenis van. Méghozzá festői környezetben. Az ősi település Komárom megye szélén, a Bakony rengetegében húzódik meg, ahova naponta csak egy alkalommal, kora reggel indul, s késő este tér vissza a személyszállító autóbusz. A 6692-es számú Petőfi Sándor Úttörőcsapatot a legkisebbek között tartják nyilván a megyében. 24 úttörő és 14 kisdobos tagja van. A tavalyi bányászvetélkedőn azonban olyan sikeresen mutatkoztak be, hogy még ma is beszélnek róluk. — Ha többen vagyunk, akkor elsők is lehettünk volna. Egy nagy csapatból könnyebb kiválasztani hat jó versenyzőt, mint mondjuk itt, nálunk — magyarázta Török Pista, amikor szóba került a vetélkedő. — Nem mindig a létszám a fontos — szólalt meg újra Gyöngyike. — A faluban nincs bánya, mégis eredményesen szerepeltetek. Most, hogy jobban ismerlek benneteket, kimondom, nekem az tetszik a legjobban, ahogy törődtök egymással. Kevés iskola büszkélkedhet azzal, amivel ti, hogy itt nincs bukott tanuló. Az erdészetnél is dicsértek benneteket a vezetők. Azt mondták, a nyáron ti gondoztátok a facsemetéket. Kucsmár Kati arcán mosoly suhant át. Látszott rajta, hogy jólesik az elismerés. — Ősszel gesztenyét gyűjtünk majd — mondta. — De legtöbbet a tsz-ben vagyunk. A csapatvezető nem tudja, de mi igen, hogy miért örültek a gazdaságban, amikor megláttak bennünket. Ezt a szilvást már régen pusztulásra ítélték. Termését évek óta nem szedték, mert nem volt érdemes. Az idén azonban megrakodtak gyümölccsel a fák. Ember viszont nem volt. Jól jött a mi segítségünk. A marék föld ügyében még azon a délutánon összeült az úttörőtanács. Deák Imre, a Winnetou őrs vezetője tette az első javaslatot. — A föld elküldése legyen Weller Pistáék dolga, akik a Vörös nyakkendőért próbára készülnek. A többieknek fel kellene kutatni és meg kellene írni a környék legérdekesebb történeteit. — Az ötlet kitűnő — helyeselt Méhes Árpi. — Én a felderítést egy hosszabb kirándulással toldanám meg. Keressük fel közösen a felszabadító háború legnagyobb bakonyi csatájának színhelyét. Készítsünk felvételeket és a fényképeket is tegyük a csomagba. Akár szűkszavúak az emberek. Takarékoskodnak a jelzőkkel is. A messziről érkezett levél kézhez vétele után mégis ilyeneket mondtak a gyerekek: — A megbízatás gyönyörű! Faragó György Fotó: Gámán Gábor Kupaktanács. A csapatvezető felolvassa a messziről jött levelet