Pajtás, 1980. január-május (35. évfolyam, 1-18. szám)

1980-01-10 / 1-2. szám

\ Л' Folytassuk a gyerekek — a holnap felnőttjeinek — világméretű barátkozását, amely nem ismer országhatárokat... Azt az estét sosem fogom elfelejteni. .. Amikor már együtt volt a zánkai úttörőváros főte­rén az európai gyermekta­lálkozó minden küldötte, amikor éppen a legharsá­nyabban zúgott a dal, hir­telen teljes sötétség borult ránk, s peregni kezdtek a dokumentumfilm kockái. . . Bombák zuhantak alá. Anyák és gyerekek rohan­tak eleven égő fáklyaként. Fegyverek torkolattüze vil­lant. s mintha éles kés ka­szabolna eszeveszetten, úgy hullottak a vietnamiak sa­ját, megtépázott, meggya­lázott szülőföldjük porá­ba! A középen álló, máskor oly mosolygós és vidám vietnami gyerekek zokog­va roskadtak a főtér be­tonjára, s velük együtt sírt mindenki, vagy meg­dermedt a döbbenettől. Azután megvilágosodott a színpad, s egy fiú lépett a mikrofon elé. Hangja re­megett, mégis tele volt ke­serű keménységgel. Az ő hazája Chile, de most ná­lunk él, mert menekülnie kellett. Az édesapjáról be­szélt. aki a hatalomra ke­rült chilei fasiszták börtö­nében együtt sínylődött Victor Jarával. a költővel. Az édesapjáról beszélt — aki már nem él! Csak any- nyit tud róla, hogy inkább hagyta halálra kínozni ma­gát, de nem árulta el, nem szolgáltatta ki a társait. . Később egy hirtelensző­ke, finn kislányt hallot­tunk. Az 6 élete — a mi gyerekeinkhez hasonlóan — a nyugalom és a béke. Szembenézett a főtéren összegyűlt gyereksereggel, s azt kérte: tanulják meg, hogyan kell mondani fin­nül — Helsinki anyanyel­vén — valamennyiünk jö­vőjének legfontosabb sza­vát, azt a szót, hogy „bé­ke” ... Miért jutott eszembe mindez, éppen most? Furcsa dolog, de talán azért, mert ma már 1980- at írunk! A nemzetközi gyermekév naptárán lepe­regtek a hetek és hónapok, elmúltak a nagy találko­zók, emlékké nemesedtek az események ... De szabad befejezni, fél­retenni 1979-et úgy, mint­ha nem lett volna több a többi esztendőnél? Azzal, hogy az ENSZ felhívására 1979-ben a világ figyelme mindenhol a gyermekek fe­lé fordult, talán egycsapás- ra megoldódott minden? Talán már nem készülhet­nek megdöbbentő doku­mentumfilmek a világ kü­lönböző tájain, talán visz- szakapja édesapját és ha­záját az a chilei fiú és tá­lán mindenki tudja Helsin­ki nyelvén a béke értel­mét? Az emberiség útja gö­röngyös, ám az időt nem lehet, nem kell, s nem is szabad megállítani. De meg kell fékezni mindent és mindenkit, aki kenyér és tudás helyett sebeket és korai halált oszt a gyere­kekre! Most 1980-at írunk. Üj évtizedre ébredt а XX. szá­zad minden embere, min­den gyereke. Olyan napo­kat és heteket, hónapokat és éveket kíván magának, s mindenkinek, amikor nyugodtan tervezgethet, ké­szülhet a holnapokra. Mert tudja, hogy lesznek holna­pok! Ne legyen tehát vége 1979-nek! Ne fejezzük be a nemzetközi gyermekévet! Folytassuk a gyerekek — a holnap felnőttjeinek — világméretű barátkozását, amely nem ismer ország­határokat ... Akarjunk mindenhol gyermekévtizedet' Te­remtsünk az egész világon gyermekévszázadot! A bé­ke fegyverével... Somos Agnes

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék