Pajtás, 1980. január-május (35. évfolyam, 1-22. szám)
1980-01-10 / 1-2. szám
Folytassuk a gyerekek — a holnap felnőttjeinek — világméretű barátkozását, amely nem ismer országhatárokat... Azt az estét sosem fogom elfelejteni. .. Amikor már együtt volt a zánkai úttörőváros főterén az európai gyermektalálkozó minden küldötte, amikor éppen a legharsányabban zúgott a dal, hirtelen teljes sötétség borult ránk, s peregni kezdtek a dokumentumfilm kockái. . . Bombák zuhantak alá. Anyák és gyerekek rohantak eleven égő fáklyaként. Fegyverek torkolattüze villant, s mintha éles kés kaszabolna eszeveszetten, úgy hullottak a vietnamiak saját, megtépázott, meggyalázott szülőföldjük porába! A középen álló, máskor oly mosolygós és vidám vietnami gyerekek zokogva roskadtak a főtér betonjára, s velük együtt sírt mindenki, vagy megdermedt a döbbenettől. Azután megvilágosodott a színpad, s egy fiú lépett a mikrofon elé. Hangja remegett, mégis tele volt keserű keménységgel. Az ő hazája Chile, de most nálunk él, mert menekülnie kellett. Az édesapjáról beszélt, aki a hatalomra került chilei fasiszták börtönében együtt sínylődött Victor Jarával, a költővel. Az édesapjáról beszélt , aki már nem él! Csak anynyit tud róla, hogy inkább hagyta halálra kínozni magát, de nem árulta el, nem szolgáltatta ki a társait. . Később egy hirtelenszőke, finn kislányt hallottunk. Az ő élete — a mi gyerekeinkhez hasonlóan — a nyugalom és a béke. Szembenézett a főtéren összegyűlt gyereksereggel, s azt kérte: tanulják meg, hogyan kell mondani finnül — Helsinki anyanyelvén — valamennyiünk jövőjének legfontosabb szavát, azt a szót, hogy „béke” ... Miért jutott eszembe mindez, éppen most? Furcsa dolog, de talán azért, mert ma már 1980- at írunk! A nemzetközi gyermekév naptárán leperegtek a hetek és hónapok, elmúltak a nagy találkozók, emlékké nemesedtek az események ... De szabad befejezni, félretenni 1979-et úgy, mintha nem lett volna több a többi esztendőnél? Azzal, hogy az ENSZ felhívására 1979-ben a világ figyelme mindenhol a gyermekek felé fordult, talán egycsapásra megoldódott minden? Talán már nem készülhetnek megdöbbentő dokumentumfilmek a világ különböző tájain, talán viszszakapja édesapját és hazáját az a chilei fiú és talán mindenki tudja Helsinki nyelvén a béke értelmét? Az emberiség útja göröngyös, ám az időt nem lehet, nem kell, s nem is szabad megállítani. De meg kell fékezni mindent és mindenkit, aki kenyér és tudás helyett sebeket és korai halált oszt a gyerekekre! Most 1980-at írunk. Új évtizedre ébredt a XX. század minden embere, minden gyereke. Olyan napokat és heteket, hónapokat és éveket kíván magának, s mindenkinek, amikor nyugodtan tervezgethet, készülhet a holnapokra. Mert tudja, hogy lesznek holnapok! Ne legyen tehát vége 1979-nek! Ne fejezzük be a nemzetközi gyermekévet! Folytassuk a gyerekek — a holnap felnőttjeinek — világméretű barátkozását, amely nem ismer országhatárokat ... Akarjunk mindenhol gyermekévtizedet! Teremtsünk az egész világon gyermekévszázadot! A béke fegyverével... Somos Ágnes