Pajtás, 1980. január-május (35. évfolyam, 1-22. szám)

1980-01-10 / 1-2. szám

r­k­os arcú lányok, fiúk fut­nak az utcán. Lábuk sár­ban tocsog, táskájukat, ka­bátjukat havas eső veri. Mit számít az... ? Vége a tanításnak. A tantermek forróságát hideg szél váltja, edzi bőrüket. Így szokták meg. Nem ijednek meg a természettől, szüleiktől, azok őseitől, a kunoktól örökölték az ősi erőt. A valamikor tatár-dúlta vidéken új falu épült. Ma Ecsegfalva a ne­ve. Ezernyolcszáz lakosából a téesz­­ben, a szomszédos állami gazdaság­ban és Kisújszállás üzemeiben dol­goznak a felnőttek. Nagy-nagy szor­galommal. A jóléthez igencsak hoz­zájárul a „második műszak”: a ház­táji sertéstenyésztés. Az eredmény: számos újonnan épült ház, modern bútorokkal berendezett szobák, mo­torkerékpárok és gépkocsik. Viszont víz — az nincs a faluban. — No-no, így nem pontos a meg­állapítás — mondja Bencze Elemér, az Árpád úti Általános Iskola igaz­gatója, aki egyben a község társa­dalmi tanácselnöke is. — Van ne­künk kitűnő vizünk, meg kutunk is, csak a hálózatot kellene kiépíteni. Csakhát... ehhez pénz kellene, sok pénz, összesen 13—14 millió forint. Bár teljesülne Jutka kívánsága! Bencze Elemér gondterhelten vé­gigsimítja ősz haját. Szívesen vál­lalkozik arra, hogy végigkísérjen az iskolában, s közben megmutassa azt a szobát is, ahol — jobb híján — a tornaórákat tartják. Most éppen alsós napközisek írják itt a leckét. — Lenne megoldás — veszi fel kabátját az igazgató —, ha a Mozi­üzemi Vállalat beleegyezne, hogy a mozihelyiséget — ami egyébként a tanácsé — átalakítsuk tornaterem­mé. Ugyanis hetente csak kétszer van előadás, a többi napon itt nyu­godtan tornázhatnának a gyerekek. Elindulunk, hogy megnézzük a magtárból átalakított helyiséget. Közben egyre az jár a fejemben: milyen gyerek lehet a hatodikos Sí­pos Judit, akinek hozzánk küldött három kívánságát egy egész község vallhatja magáénak? Bencze Elemér nagyon talpraesett, ügyes, szóki­mondó lánynak ismeri Jutkát. Ezt nem vonom kétségbe, de sokkal többre , a „miért”-re vagyok kí­váncsi. Közben bepillantunk a mozite­rembe, amely rideg és barátságta­lan. De Tóth Miklósné mozigépész szerint mindkét célnak, az előadá­soknak és a tornaóráknak is meg­felelne. „Csak másféle, könnyen TORNAÓRÁK A TANULÓSZOBÁBAN Ha valaki tizenkét évesen játékot, könyvet, hanglemezt kíván magának,azt mondjuk rá, érthető hiszen gyerek. Ha valaki mindezt a testvérének, barátjának szeretné, azt mondjuk rá: hm, ez a gyerek önzetlen és jószívű. De mit mondunk arra a gyerekre, aki vízvezetéket, fogorvost akar a falujának, tornatermet és

Next