Pajtás, 1980. január-május (35. évfolyam, 1-22. szám)
1980-01-10 / 1-2. szám
rkos arcú lányok, fiúk futnak az utcán. Lábuk sárban tocsog, táskájukat, kabátjukat havas eső veri. Mit számít az... ? Vége a tanításnak. A tantermek forróságát hideg szél váltja, edzi bőrüket. Így szokták meg. Nem ijednek meg a természettől, szüleiktől, azok őseitől, a kunoktól örökölték az ősi erőt. A valamikor tatár-dúlta vidéken új falu épült. Ma Ecsegfalva a neve. Ezernyolcszáz lakosából a téeszben, a szomszédos állami gazdaságban és Kisújszállás üzemeiben dolgoznak a felnőttek. Nagy-nagy szorgalommal. A jóléthez igencsak hozzájárul a „második műszak”: a háztáji sertéstenyésztés. Az eredmény: számos újonnan épült ház, modern bútorokkal berendezett szobák, motorkerékpárok és gépkocsik. Viszont víz — az nincs a faluban. — No-no, így nem pontos a megállapítás — mondja Bencze Elemér, az Árpád úti Általános Iskola igazgatója, aki egyben a község társadalmi tanácselnöke is. — Van nekünk kitűnő vizünk, meg kutunk is, csak a hálózatot kellene kiépíteni. Csakhát... ehhez pénz kellene, sok pénz, összesen 13—14 millió forint. Bár teljesülne Jutka kívánsága! Bencze Elemér gondterhelten végigsimítja ősz haját. Szívesen vállalkozik arra, hogy végigkísérjen az iskolában, s közben megmutassa azt a szobát is, ahol — jobb híján — a tornaórákat tartják. Most éppen alsós napközisek írják itt a leckét. — Lenne megoldás — veszi fel kabátját az igazgató —, ha a Moziüzemi Vállalat beleegyezne, hogy a mozihelyiséget — ami egyébként a tanácsé — átalakítsuk tornateremmé. Ugyanis hetente csak kétszer van előadás, a többi napon itt nyugodtan tornázhatnának a gyerekek. Elindulunk, hogy megnézzük a magtárból átalakított helyiséget. Közben egyre az jár a fejemben: milyen gyerek lehet a hatodikos Sípos Judit, akinek hozzánk küldött három kívánságát egy egész község vallhatja magáénak? Bencze Elemér nagyon talpraesett, ügyes, szókimondó lánynak ismeri Jutkát. Ezt nem vonom kétségbe, de sokkal többre , a „miért”-re vagyok kíváncsi. Közben bepillantunk a moziterembe, amely rideg és barátságtalan. De Tóth Miklósné mozigépész szerint mindkét célnak, az előadásoknak és a tornaóráknak is megfelelne. „Csak másféle, könnyen TORNAÓRÁK A TANULÓSZOBÁBAN Ha valaki tizenkét évesen játékot, könyvet, hanglemezt kíván magának,azt mondjuk rá, érthető hiszen gyerek. Ha valaki mindezt a testvérének, barátjának szeretné, azt mondjuk rá: hm, ez a gyerek önzetlen és jószívű. De mit mondunk arra a gyerekre, aki vízvezetéket, fogorvost akar a falujának, tornatermet és