Pajtás, 1981. január-május (36. évfolyam, 1-19. szám)

1981-03-26 / 13. szám

18 Dargay Attila grafikusművész rajzolta meg a játékos VVK figuráját, amelyet minden néző bizonyára kedvesen fogad majd A hangulatos háttér Csatkó Ilona műhelyében készült Aki az esetlen, suta mozdulatokat megtervezte: Cser Zsuzsa Henrik Irén operatőr feladata itt egy kicsit nehezebb volt, mint egy játékfilm felvevőgép mögött KEDVES ISMERŐS RÓKABŐRBE BÚJTAM Mindig mosolygós arc, kedves, közvetlen hang és vidáman, huncutul csillogó sze­mek. Ez Pogány Judit — vagy már inkább Vuk, a kis róka? Mindkettővel megismer­kedhettek, mert a televízió hamarosan be­mutatja Dargay Attila rajzfilmjét, amelyben Pogány Judit hangján szólal meg Vuk. A színészek számára a szinkron - a hang „köl­csönzése” — nem könnyű feladat. Meg kell találni a mozivásznon, a képernyőn látható személy vagy tárgy egyéniségéhez legjobban illő hangot. Kialakultak már-már legendássá váló párosítások, mint az An­gyal: Roger Moore - Láng József, vagy Telly Sava­­las - Inke László népszerű Kojak nyomozója. Az új sorozatokat rengeteg kísérletezés, sok próbafelvétel előzi meg. Különösen a rajzfilmkészítők találják meg nehezen az „igazi” hangot. - Hosszas kísérletezés után kerestek meg engem is az alkotók - mondja Pogány Judit, a kaposvári Csíky Gergely Színház művésze. - Nagyon boldog lettem, amikor a szöveg olvasása közben láttam az üvegfal mögött ülő Dargay Attila „átváltozásait". A Vuk rajzolója először csak figyelt, majd mosolygott, végül szinte az asztalt csapkodta örömében, mert ő is pontosan ilyennek képzelte el a kis róka hangját. - Hogyan készült fel a rajzfigura megszemélyesí­tésére? - Már az is furcsa volt, ahogyan dolgoztunk. Ez egészen más, mint egy rendes mozifilm hangjának a szinkronizálása. Semmit nem láttam magam előtt, amihez igazítani tudtam volna a szöveget. Csak ol­vastam és olvastam. Meg is kértem Dargay Attilát, hogy legalább végignézhessem a rajzokat, hiszen azok hangulata sokat segíthet. A csodálkozás, a lo­­pakodás, a megriadás mind-mind más-más hanghor­dozást kívánt. Vak sokszor szemtelenül kiváncsi, de aztán helyenként lágyabb beszédstílussal formálja a mondatokat. Kitűnő partnerem volt a nagybácsit ját­szó Csákányi László, akinek rengeteg rajzfilmes ta­pasztalata van. - Olvasta már régebben is a regényt? - Kedvenc olvasmányaim közé tartozott, mert még gyerek voltam, amikor egyik barátnőmtől megkap­tam. Abban az időben gyakran költözködtünk, és egyszer csak elveszett a könyv. Nagyszerű volt a mos­tani, új találkozás. - Sokan „gyermekszínésznek” tartják ... - Az biztos, hogy imádok gyerekeknek szóló da­rabokban játszani. Lehet, hogy másutt másképp van, de nálunk, Kaposváron megtiszteltetést, rangot je­lent, ha valaki az ifjúságnak vagy a gyerekeknek irt darabokban szerepelhet. Megtörtént, hogy percekre szünetelt az előadás, mert a nézőtéren tüntetéssze­­rűen a főhős pártjára álltak a gyerekek. Én arra is büszke vagyok, amikor a nálam két fejjel magasabb kamaszfiúk az utcán utánam kiabálnak szeretettel és viccelődve: „Szia, Pinokkió néni!” A Pinokkió volt ugyanis eddig az egyik legnépszerűbb szerepem . Koncz Dezső Fotó: Karasz Lajos

Next