Pajtás, 1981. szeptember-december (36. évfolyam, 20-34. szám)

1981-09-03 / 20. szám

jókedvet, bőséget. Nem magának, nem a gazdagoknak. A LEGPONTOSABB VÁLASZOK Milyen ma Cseke ? A kirándulók azt biztosan megállapítják, hogy Sza­­bolcs-Szatmár megye egyik legszebb községe. A házak többsége új, gyü­mölcsfák, virágok mindenütt. Műve­lődési otthonában — amelynek he­lyén egykor a költő háza állt — kiállí­tás mutatja be Kölcsey életét. A vé­dett, kopjafás temetőben szép sírem­lék jelzi a Himnusz szülőatyjának nyughelyét. De mondom, ezt minden arra járó láthatja. S mit nem láthatnak, tudhatnak? Amit még a gyerekek sem mindig. Hetet kérdeztem meg — egyik sem tudta pontosan, hogy hány ruhája, cipője, inge van. A szülők keresetét öt —tízezer forintra becsülik. Körül­belül. A tévét, rádiót, magnót, lemez­játszót, könyvtárat (valamennyi csa­ládnál legkevesebb ötven kötet van) már nem is tartják számon. Mosolyog­nak, szaporán mondják: igen, igen, igen. A kocsi az más, arról a legponto­sabbak a válaszok. Az egyik még azt is megjegyezte, hogy Szófiában ugrott a Skoda kilométerórája ötvenezerre. . . Hol van már az eldugott, vad, s „felette magányos” Szatmárcseke, amelyről Kölcsey levele szólt? Ott, ahol a legtöbb falu a megyében, és szerte az országban: könyvekben, ira­tokban, s lassan a feledésben. De a Himnuszon és sok más írásán kívül megmaradt három szó a költő tollá­ból, amelynek haszna, értelme kell legyen ma is: hass, alkoss, gyara­píts. . . A most kezdődő úttörőévnek is ez lett méltó jelmondata. Dési Péter­Fotó: Gaál Zoltán Eredetileg ez a görög oszlop állt Kölcsey sírja felett. Ma a jobb oldali felvételünkön látható emlékmű jelzi a Himnusz írójának nyughelyét „...Hogy élünk? Jól. Nem is tudom pontosan, hány ruhám, cipőm van__” A csekei gyerekek, szabad idejük egy részét a község csinosítására fordítják „Hass, alkoss, gyarapíts...” Ezek a szavak Kölcsey Ferenc egyik szép verséből valók. A költő szavainak szépsége ma a másra hatni akaró, az újat, hasznosat alkotó, a közösség érdekeit gyarapító ember cselekedeteiben van.

Next