Pajtás, 1984. január-május (39. évfolyam, 1-20. szám)
1984-05-17 / 18. szám
Valljuk meg őszintén: nem sikerült igazán jól az utolsó feladat az általános iskolások Körösi Csoma Sándor emlékére kiírt versenyén. Meglehet, a fáradtság tette (akkor ugyanis már hatodik órája versenyeztek a résztvevők), vagy a nagy tét fokozta bényittá az izgalmat (a győztes díja nem kisebb: hárman, felkészítő tanárukkal a Himalájára utaznak). Szóval vagy ezért vagy azért: erőből kevésjutott egy sírfelirat elkészítésére, amelyen ama magyar diáksága üzent az egykori vándornak. Mégis, a zsűri - Péter János vezetésével, s megannyi neves tudóssal sorában — ezt a feladatot is magasra értékelte, ahogy a nézősereget sem bántotta a szavak tapogatózása, s a tény, hogy tizenévesek nem találtak igazán méltó kifejezéseket a Himalájára küldött üzenethez. Már csak azért sem, mert üzenet volt maga a verseny. Azzal, ahogy létrejött:kilencszáz magyar iskola, háromezer csapatának, tizennégyezer diákjának jelentkezésével! S ha ehhez hozzávesszük, hogy ezt a hatalmas tömeget egyetlen iskola, a budapesti Akácvirág úti iskola tanárai, diákjai irányították, szervezték, és vezették, akkor már nem tekinthetjük hiányosságnak a nagy szavak mellőzését, sem túlzottnak a díjat, ami a győzteseknek kijárt. Sem a rendezők kitüntetését: a döntő után az Akácvirág utcaiak méltán vehették föl addigi csapatnévadójuk, Körösi Csoma Sándor nevét. S hogy még méltóbb legyen az üzenetverseny, a Körösi-vetélkedő mellé álló felnőttek buzgólkodtak ezen: a Körösi Emlékbizottság — élén Sarlós Istvánnal, a Minisztertanács elnökével, a bizottság vezetőjével — kezdettől végigkísérte a versenyt. De ott volt a támogatók között a Művelődési Minisztérium s a Magyar Úttörők Szövetsége is. A legfőbb érdem persze, a tanároké és a diákoké: olyan tudással érkeztek az Akácvirág utcai döntőre, hogy tizenkét csapatból szinte mindegyik joggal remélte magának a fődíjat. A dakotaiak még a zsűrit is túllicitálták tibeti nyelvtudásukkal, s az érdeklődő bizony kapkodhatta a fejét: hogyan lehetett a viszonylag kevés anyagból ilyen hatalmas tudást összekovácsolni? S nem csupán a döntő tizenkétszer három versenyzője, de mind a tizennégyezer résztvevő (s a versenyt végigkísérő újabb tízezrek) tanulhatták meg Körösi Csoma Sándor nagyszerű, munkás, kutató és bátor életének napjainkig ható példáját. Ez az az üzenet, amit minden versenyző bátran írhatott volna fel a képzeletbeli táblára, s ez az az üzenet, amellyel ősszel útnak indulhat majd a budapesti X. kerületi üllői úti iskola hármasa Csaba Sándor tanító vezetésével, Török Enikő a 8/b-ből, Hamar Magdolna és Gally Dezső a 8/a-ból a Himalája csúcsára. Ezt viheti a szovjetunióbeli Buhorába a cinkotai Georgina úti általános iskola csapata (Lupócz Róbert 7/b, Horváth István és Kodaj Bence 8/a, felkészítő tanár: Ilcsik Imréné), s ezt a Művelődési Minisztérium ajándékaként Erdélybe induló miskolci 30. számú iskola és a Magyar Úttörők Szövetsége díjaiként ugyancsak Erdélybe utazó dunaújvárosi Petőfi Sándor iskola hármasa.