Pajtás, 1984. szeptember-december (39. évfolyam, 21-35. szám)

1984-11-01 / 29. szám

Nem tudjuk, ki találta fel a görsit, ezt a kerekeken gör­dülő, sítalpra emlékeztető sportszert, de szerintünk két eset lehetséges. Vagy egy szenvedélyes, megszállott sí­ző, aki nehezen viselte el az esztendő rengeteg hó nélküli napját, vagy egy „kőszívű” edző, aki viszont nehezen vi­selte el, hogy versenyzői la­zsálnak az esztendő rengeteg hó nélküli napján, hogy egészen másként tör­tént a dolog, de nem ez a lé­nyeg. Hanem az, hogy a gör­­sí révén már megint valami elsőrangú móka született. Úgy is mondhatnánk, hogy az edző is jóllakott, és a ver­senyző életkedve is megma­radt. Mert bármilyen szép és hasznos is a futás, a torna, meg a súlyzózás, azért a sí­tudást mégis csak a sízés mozdulatelemeinek súlykolá­­sa eredményezi, csak az egyik oldala. A mere­­dekebbik. Mert a lankásabb oldalakon az új sportszer pompás játékszerként is használható, úgyszólván kor­határ nélkül. Nincs dermesztő fagy, nincs hófúvás, nincs la­vina, nincsenek jeges szaka­dékok, és a szülő lába sem fagy le, amint a lejtő szélén toporogva aggódik azért a kis gézengúzért. Ehelyett selymes pázsit van, madárdal és napsütés. És persze a jutalom, a vi­dám hancúrozás végén. A magabiztos mozgáskészség, a megbízható­ izomzat, az egészséges önbizalom. Ame­lyek segítségével egy idő múlva a meredekebb lejtőkön is gond nélkül száguldozhat az a kis gézengúz ... Természetesen elképzelhető, hogy egyik tippünk sem jó, és Ráadásul ez a dolognak —r —. Fotó: Szalay Béla

Next