Pajtás, 1984. szeptember-december (39. évfolyam, 21-35. szám)
1984-11-01 / 29. szám
Nem tudjuk, ki találta fel a görsit, ezt a kerekeken gördülő, sítalpra emlékeztető sportszert, de szerintünk két eset lehetséges. Vagy egy szenvedélyes, megszállott síző, aki nehezen viselte el az esztendő rengeteg hó nélküli napját, vagy egy „kőszívű” edző, aki viszont nehezen viselte el, hogy versenyzői lazsálnak az esztendő rengeteg hó nélküli napján, hogy egészen másként történt a dolog, de nem ez a lényeg. Hanem az, hogy a görsí révén már megint valami elsőrangú móka született. Úgy is mondhatnánk, hogy az edző is jóllakott, és a versenyző életkedve is megmaradt. Mert bármilyen szép és hasznos is a futás, a torna, meg a súlyzózás, azért a sítudást mégis csak a sízés mozdulatelemeinek súlykolása eredményezi, csak az egyik oldala. A meredekebbik. Mert a lankásabb oldalakon az új sportszer pompás játékszerként is használható, úgyszólván korhatár nélkül. Nincs dermesztő fagy, nincs hófúvás, nincs lavina, nincsenek jeges szakadékok, és a szülő lába sem fagy le, amint a lejtő szélén toporogva aggódik azért a kis gézengúzért. Ehelyett selymes pázsit van, madárdal és napsütés. És persze a jutalom, a vidám hancúrozás végén. A magabiztos mozgáskészség, a megbízható izomzat, az egészséges önbizalom. Amelyek segítségével egy idő múlva a meredekebb lejtőkön is gond nélkül száguldozhat az a kis gézengúz ... Természetesen elképzelhető, hogy egyik tippünk sem jó, és Ráadásul ez a dolognak —r —. Fotó: Szalay Béla